II. IKAROSZ
APÁM KOPORSÓJA
A társasházban,
ahol magában él idős anyám,
a lépcsőház aljában
apró, árnyas kert van.
Valahányszor távozom tőle,
gondolatban - vagy valóságban is -
oldalpillantást vetek a helyre,
ahová apám koporsóját
huszonkét éve letették.
Két borostás és szeszgőzös
temetkezési alkalmazott
(kik előzőleg fent, amikor
az elhúnyt ellátása közben
a halottas szobába léptem,
durván förmedtek rám),
lent lihegve megállt,
de kurva nehéz,
mordult el az egyik
és a tenyerébe köpött.
Apámat, hál'istennek,
ez már hidegen hagyta…
HELIKOPTER
A pilóta lent fehér köveket lát,
bozótos fennsíkon apró szegfűk vannak,
a helikopter alatt elrohannak.
A gép mélyen surran a Vértesen át,
nem marad esély rejtett helyre menni,
zúgva bukkan fölénk, kész helyzet nekünk:
egymás alatt lapul csupasz fenekünk,
tiéd fedem én, az enyémet semmi.
A berregés halkul, árkon-bokron túl,
csípődön a kezem újra elindul,
kéjes akkord lüktet csigolyáim íján...
Merre jársz most kedves? - távol, mint az ég,
mit is tudnék rólad egy sor, egy hang híján?
Mégis itt laksz, bennem. Közel, mint a vég.
FELISMERÉS
Mint amikor megborzongsz
mert hirtelen pincehideg lett a szobád
mint amikor megáll egy gyerekhang a légben
a kiürült játszótéren
úgy szökött torkomba a felismerés
te kiloptad magad belőlem
már régen.
IKAROSZ
Kupolás, lomha szárnyalással
emelem madár szívem koloncát.
Fönt... majd fönt kioldok,
az éter kristályos szédületében
a szeleknek adom át magam
és néhány kört még vitorlázom.
LIM-LOM AZ ASZTALON
Lim-lom az asztalon, tétova holmi,
babrálgatni, tovább tolni,
arra jó.
Késik a szó: mi fontosabb neked?
Minden belül reked, lekozmál,
nincs mentség.
Csak ha bennem lakoznál.
MENNYI JEGET?
Mennyi jeget rakjak bele
kérdezted a konyhából
augusztusi hétvége volt
már a harmadik (vagy negyedik)
limonádét hoztad
gint is kértem bele persze
(hazafelé a kis non-stop pavilonhoz
kanyarodtunk érte)
délelőtt a szúnyoghálót
(ezt magam feszítettem keretre
az előző héten)
pászítottam helyére
az erkélyablakra kívülről
fújtattam és lebegtettem mellemen a pólót
szédelegtem
nyilván nemcsak a hőségtől
aztán a szoba padlószőnyegén
- ott volt a hely elégséges hozzá -
csavaroztam össze a piperepolc elemeit
fejem fölé ért amikor felállítottam
hogy megszemléljem művemet
- tessék szívem - nyújtottad a poharat
hűs volt az ital
húnyt szemmel nyeltem
jó volt
de azért szólhattál volna
hogy nem kéne annyira
otthon éreznem magam
mert ehhez a jogot
benned már más kapta meg…
Elég volt egy szó egy két éve hiányzó szia
és bújócskába kezdett bennem az ujjongás
fel-felvillan homlokomon a jelszó szeretlek
sorsom dől el a felnőtt-számháborúban
rejtem a jelet kétségek bokrai mögé
legjobb volna fedetlenül hagyni
paradox harcos én akkor nem esem el
ha leolvasod a homlokomról.
valami dallam belül.
Most felhozza a víz,
és talán elül
zaklat-
ottság keserves íz
két szűk esztendő után
két bő...
vagy öt?... esetleg tíz?...
FELÉD A KÖDBEN
A szívem felpörgött vagy majdnem megállt
nyomtam a gázpedált ütközésig
mert elindultál hozzám
országon át a ködben
és én közben majd frászt kaptam
valaki a kocsidnak koccant
a sor alig moccant a mobilod
meg lemerülőben
és száguldottam
csak bajod ne essék
és tessék
repestem feléd karom tárva
hogy átöleljelek
/nem tartottak vissza korábbi intő jelek/
és maradtam is úgy
én balek.
HA A SORS
Az idő mint tudjuk elszalad
és viselkedni csak úgy szabad
hogy a sors majd mindent visszaad.
Te vígan élsz most kedvesem
átkozhatnálak nem teszem
ki majdnem holt, nem maradt kedve sem.
Nem róvom fel már, ki a fair!
De a sors - ha a sors tényleg visszaver
a helyedben félnék kishaver!...
BIZALOM
A parthoz sodródik egymás után
a tenger kék szoknyáján a habfodor
zizegő homokszemek lúdbőröznek
a plázs asszonytestén szétterülő
élveteg hullámnyelvek alatt.
Leguggolok az elsimult fövenyhez
és egy kagylóhéjjal - élemedett kamasz -
sietve néhány ívelt betűt tetoválok
egy újabb hullám ahogy tudható előre
eltünteti szinte rögtön nyomtalan.
Pár lépés csupán az út hozzád vissza
fiatal alakod szeretkezik a Nappal
ernyedten issza a tolakodó sugarakat
beleírtam - mondom csak úgy könnyedén
ahogy melléd huppanok - neved a homokba
na ne mondd jó szöveg de én már
az ilyeneken régen túlvagyok
oké nevetek mintha csak tréfáltam volna
pedig mi férfiak olykor beleírjuk a nevetek
és hatásszünet után megtoldom a mókát
mi van ha mondjuk megcsináltam mégis
felülsz kutató tekinteted szűkül
elkapom kétkedésed apró megingását
(mindössze pár napja tudod hogy létezem)
ha nem hiszed odamehetsz nézd meg magad
-most már elég- röppen pillantásod
a kék frottír törölközőre visszadőlsz hanyatt
és szívembe csippent egy fanyar emóció
odamész vagy nem
voltaképpen mindegy.
JÓSOLSZ
Figyeld meg neked most jön el
- kerekre nyílt szemmel bólogatsz -
ezt jósolnom néhány nap ismeretség elég
most jön el neked egy nagy szerelem újra
amelyről azt hiszed hasonló nem jöhet már
meglátod figyeld csak meg milyen hamar
igen és fiatal lesz és minden klassz lesz
én az egyhetes csoporttal hazarepülök
te még egy hétig itt üdülsz
és ha otthon egyszer találkozunk elmondod
úgy lett-e ahogy jósoltam
úgy lesz.
Hallgatlak
szóval a jövőhéten legkésőbb
gyanús vagy nekem kis haver
csak nem arra gondolsz titkon
hogy te meg én
hát nem riaszt koros fejem?
(amelyben persze megfordul ugyanez)
beszélgetni
átjöttél hotelszobámba
az ágyam virágmintás takaróján ülsz
valamiképp mögötted kötök ki és ahogy
ajkamat a nyakadon kóborolni hagyod
a prognózisod
nem is tűnik
hihetet-
len-
nek...
KATICABOGÁR
A tengert nézem egy ernyő alatt
mitől van ez a különös élvezet
a kék-zöld sávokon tekintetem elvezet
a messze hajóig mely állni látszik
alig halad
január van január második fele
otthon feltűrik a gallért a ködben
itt melenget a Nap fürödnek is többen
a homok langyos és szél se fúj csak
estefele
katica vonul napszemüvegem peremén
tegnap a térdeden talán ő volt
a mozdulatlan sütkérező vörös vérfolt
és hogy maradjon a fejem mozdítani
se merem én.
TUNÉZIA
Szürkehátú légy nézi a
lecsapni készülő kezem
(és most hiába csábít,
nem jön az arím, hogy emlékezem,
vagy feledkezem, vagy hogy frézia).
Szóval a légy. Ismerem a céget.
A házilégynél karcsúbb termetű,
szemében függőleges fehér csík,
kínzólégy a neve és csíp. Éget,
mint egy jóféle tű.
Kezét összedörzsöli, figyel
és szinte beszélget:
El akarsz kapni, ámde ég veled,
hűlt helyem lesz, ha mozdul a kezed.
S mikor azt hiszed, hogy eltűntem végleg,
majd rájössz, hogy bizony létezem,
mert a bőrödbe akkor mélyedek
- ha lenne rá időd! - szólt közbe a kezem...
TŰNŐDÉS
A szúnyoghálón szeptemberben kedden
zöldessárga hasát mutatta
egy botsáska
egy ájtatos manó
ott volt másnap és ott volt
harmadnap is
fésűs kezét összetéve
mozdulatlan
pénteken hűlt helye volt.
Addig talán
töprengett az elmúláson
vagy tán imádkozott.
MEDITERRÁN
Az ablakon át tónak látszik a kis tengeröböl. Apró vízfodrokon csillan a napfény. A part menti villák koszorúja, a halászfalu házai remegő párában sorakoznak. És mögöttük a dombok.
A túlpartot nézem és ezer kilométerre látok. Rád gondolok…
Ott szemben, valami mozdul. Az öböl ívén egy alak közeledik felém. Már indulok én is, szinte repülök, a lábam mintha nem is érintené a kavicsokat. Te vagy…te vagy! A forró, szőke szél hajad sűrűjébe surran, ráhinti fűszeres illatát. Könnyű ruhád alakodhoz tapasztja, hívogató hajlatokat legyint meg futtában. Ujjongva felsejdül bőröd érintésének öröme, közelséged kábulata. Az ajkad nedves érintését érzem… És az ernyedő testünket ölelő víz hűvösét. Nyújtom a karom feléd…és mozdulatom a levegőbe dermed.
Az ablakon át tónak látszik a kis tengeröböl. Apró vízfodrokon csillan a napfény. A part menti villák koszorúja, a halászfalu házai remegő párában sorakoznak. És mögöttük a dombok.
LOGIKUS SOR(S)
Tézis: Férfi jellem olyan mint a szikla
érces fénye soha nem kopik le
kérlelésre lágyabb nem lesz ökle
nem rettenti a túlvilág pokla.
Antitézis: Ámde lassan elcsordogál az élet
sorsszerűen sorjázik az ítélet
balsiker meg egyedüllét s némi kór
átvernek és nem tudhatod még mikor.
Szintézis: Csak úgy ahogy belülről jön adni
legyen kivel megosztani a tálat
hidegségben testmeleget kapni
mikor bújnál mint egy árva kis állat
kis adományt jó szívvel fogadni
ellenszélben vállhoz vetni a vállat
és magadban is magad maradni
ha szirén-dalba kezd az önsajnálat.
UTÁNÉRZELEM
Szomjas vagyok, de nem bort szomjazom,
bájitalom a szavaid voltak.
Nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
minden vagy semmi függ a válaszon
alkatrész vagyok-e én a világodban.
Mert te az enyémet betöltöd egészen,
nincs amire érted ne állanék készen.
Szeretem hibáid jóságodnál jobban,
hiányod átjár, mint huzat a házon,
nyakig gombolkozom és mégis fázom.
Nincsen már határa időnek, térnek,
mindenütt, egész nap, kutatlak, kereslek,
a tárgyak összenéznek és téged dicsérnek,
kincsek kancsója, szeretlek, szeretlek!
MA
Ma a hajnal másképp neszel,
hűvösebb a fogkrém, ízesebb a kávé.
Ma velem leszel.