AZ ANTOLÓGIA
2016. TAVASZÁN MEGJELENT.
Elérhető:
https://www.facebook.com
/events/1615603348757363/
K É Z I R AT :
(AZ ANGOLT ÉS A MAGYART EGYMÁS MELLÉ KELLENE HELYEZNI, AHOL CSAK LEHET.)
Contemporary American Poets
WENDELL BERRY
A Warning To My Readers by Wendell Berry
Do not think me gentle
because I speak in praise
of gentleness, or elegant
because I honor the grace
that keeps this world. I am
a man crude as any,
gross of speech, intolerant,
stubborn, angry, full
of fits and furies. That I
may have spoken well
at times, is not natural.
A wonder is what it is.
OLVASÓIM FIGYELMÉBE
Ne higgye senki, hogy kezes bárány vagyok,
csak azért, mert értékelni tudom
a kedvességet és az eleganciát!
Bár tisztelem a fenséges Nagyot,
a mindenséget fenntartó gráciát,
én nyers vagyok és ordenáré,
belátom, nem könnyű természet az enyém;
akár egy mord tanáré, olyan a modorom,
csak fitymálom, bármit tesznek elém,
sirámaim makacsul sorolom.
Mikor beszélnek hozzám, nem figyelek
oda. Ha mégis, az kivételes csoda.
Ripening by Wendell Berry
The longer we are together
the larger death grows around us.
How many we know by now
who are dead! We, who were young,
now count the cost of having been.
And yet as we know the dead
we grow familiar with the world.
We, who were young and loved each other
ignorantly, now come to know
each other in love, married
by what we have done, as much
as by what we intend. Our hair
turns white with our ripening
as though to fly away in some
coming wind, bearing the seed
of what we know. It was bitter to learn
that we come to death as we come
to love, bitter to face
the just and solving welcome
that death prepares. But that is bitter
only to the ignorant, who pray
it will not happen. Having come
the bitter way to better prayer, we have
the sweetness of ripening. How sweet
to know you by the signs of this world!
AZ ÉRÉS FOLYAMATA
Körülöttünk, nézd,
évről-évre több jegyest talál
magának a halál. Ifjan léptünk
a nagy színműbe mind,
és amikor a szerepünk lejár,
a rendező a deszkákról leint.
Könnyű mókának indult a játék,
ajándék. Azután, mialatt
lelkünkbe tolakodik a gondolat,
hogy nincs örökkévaló szerep;
a jelent értőbben vigyázzuk, jobban szeret,
aki szeret, a férfi hétköznap is tudja,
asszonya mit jelent; egyikünk sincs fent,
másikunk sincs lent. A hajunk őszül,
bölcsebbek vagyunk, és kellő alázattal
várjuk, hogy elménk érett magját
illő talajba hordja majd át
a szeszélyes szellő. Elménket megkísérti
a halál szelleme. Rémítő rettegés ez
annak, aki arcát tenyérbe rejti
és vívja hiábavaló harcát ellene.
Nem kellene. Egész életünk lelkünket érleli.
Ennek tudata vigasz - és hogy te vagy –
segít felednem, mi lesz, ha mécsesem kihagy.
The Real Work by Wendell Berry
It may be that when we no longer know what to do
we have come our real work,
and that when we no longer know which way to go
we have come to our real journey.
The mind that is not baffled is not employed.
The impeded stream is the one that sings.
AZ IGAZI MUNKA
Lehet, hogy igazi leckénkhez akkor érkezünk,
amikor azt sem tudjuk, mit kezdjünk magunkkal,
és bár a sorsunk tenni sarkall,
bénán lógatjuk két kezünk.
Nem sok haszna van a testnek és az agynak,
amelyet naphosszat tespedni hagynak.
For The Future by Wendell Berry
Planting trees early in spring,
we make a place for birds to sing
in time to come. How do we know?
They are singing here now.
There is no other guarantee
that singing will ever be.
A JÖVŐRE GONDOLJ
Fát ültetni, dédelgetni azért kell,
mert a madár majd a lombjában fészkel.
Kikeletkor párt keres, víg dalba kezd,
fiókája fújja később ugyanezt.
Nevelj fát a kertedben s a határban,
kísérje az életedet madárdal!
Contemporary American Poets
MICHAEL BURCH
where at last they chained and bound you;
with devices all around you
to torture and confound you,
I found you–shivering, bare.
They had shorn your raven hair
and taken both your eyes
which, once cerulean as the skies,
had leapt at dawn to wild surmise
of what was waiting there.
Your back was bent with untold care
and savage beatings left cruel scars
as though the wounds of countless wars;
your bones were broken with the force
with which they lashed your flesh so fair.
You once were loveliest of all.
So many nights you held in thrall
a scrawny lad who heard your call
from where dawn’s milling showers fall–
pale meteors through sapphire air.
I learned the eagerness of youth
to temper for a lover’s touch;
I felt you, tremulant, reprove
each time I fumbled over-much.
Your merest word became my prayer.
You took me gently by the hand
and led my steps from child to man;
now I look back, remember when–
you shone, and cannot understand
why now, tonight, you bear their brand.
***
I will take and cradle you in my arms,
remindful of the gentle charms
you showed me once, of yore;
and I will lead you from your cell tonight–
back into that incandescent light
which flows out of the core
of a sun whose robes you wore.
And I will wash your feet with tears
for all those blissful years . . .
my love, whom I adore.
SZEMELVÉNYEK A „KÖLTÉSZET”-BŐL
Igéző Költészet, úgy találtam rád,
hogy láncot viseltél, bilincset raktak rád;
fortélyos csapdákkal vadásztak is rád,
megkínoztak és káoszt hoztak rád,
így találtam rád – didergő csupasz.
Hollóhajad levágták, a fejed kopasz,
És ami azúr volt, mint az ég,
a szemed világát elvették,
ádáz gyanúba is ártottak még,
és tetejébe nekik öröm is volt az.
Hátad hajlította sok keserű panasz,
hordozod hegét barbár csapásoknak,
már az idejét sem tudod talán soknak,
tested ostorozták, a csontjaid törték,
buzgón, mintha dicső cselekvés volna az.
Csalárd rajongásuk áldozata voltál -
engem sok éjjel foglyodul tartottál;
vézna legényt, aki hallotta , ha szóltál,
a zafír légből záporozva szórtál
hajnalhasadást, meteor halmazt.
Tanultam fékezni ifjú mohóságom,
amikor szelíd intésed elért;
sajnálni a vesztegetett időt
haszontalan tévelygésemért,
bölcs szavad a jóra felhatalmaz.
Gyengéden, ha kellett, óvtál eleget,
vezettél, úgy lettem gyermekből férfi,
visszanézek olykor: mit tudtunk elérni
- és nem értelek, hisz oly büszkén ragyogtál,
miért tűrsz magadon gyalázó bélyeget...
…
Karomba veszlek, féltőn elringatlak,
hiszem, hogy kettőnkből oly csodák fakadnak,
amelyek múltadban már bőségben vannak;
kivezetlek a zárkádból ma éjjel –
tündökölj újra olyan izzó fénnyel,
amilyen sugarak a nap magjából folynak,
amilyen ragyogó trónuson méltán vagy.
Az áldott évekért széphangú lantosom
dalban járó lábad könnyemmel mosom;
aki iránt az én szerelmem oly nagy.
as the violet mist upon the hills
before night falls
when the hoot owl calls
and the cricket trills
and the envapored moon hangs low and full.
She was very strange, in a pleasant way,
as the hummingbird
flies madly still ...
so I drank my fill
of her every word.
What she knew of love, she demurred to say.
She was meant to leave, as the wind must blow
as the sun must set,
as the rain must fall.
Though she gave me all,
I had nothing left.
Long I smiled, bereft, in her receding glow.
TÜNEMÉNY
mint dombokon a lilás ködök,
mikor éjbe olvad a határ,
szerelmes dalába kezd egy madár,
nótát húz hozzá a hegedűs tücsök,
és fátyolban fürdik a szerelmes Hold.
Szertelen volt Ő, ám kedvesen,
mint a kolibri, úgy csapongott
szavának szárnyas dallama,
talán még mindig csábító volna
ma hallani azt az édes hangot.
Ha tudnátok, hogy ölelt át a kedvesem!...
Mennie kellett, mert lebbenni kell a szélnek,
a Napnak le kell pihenni,
kell az eső, hogy ázz alatta.
Ő nekem a mindent adta,
a mindenből nem maradt semmi.
De tűnő sziporkái a mosolyomban élnek.
with eyes averted, turning out the light,
"I love you," in the ordinary way
and tug the coverlet where once we lay,
all suntanned limbs entangled, shivering, white ...
indescribably in love. Or so we say.
Your hair’s blonde thicket now is tangle-gray;
you turn your back; you murmur to the night,
"I love you," in the ordinary way.
Beneath the sheets our hands and feet would stray
to warm ourselves. We do not touch despite
a love so indescribable. We say
we’re older now, that "love" has had its day.
But that which Love once countenanced, delight,
still makes you indescribable. I say,
"I love you," in the ordinary way.
MEGFÁRADT SZERELEM
A szerelmünk leírhatatlan, ezért a szót
- elforduló szem, leoltott fény -
mondjuk „szeretlek”. Ez a megszokott mód,
ágyunk még lehet közös, a takarónk csak volt,
és téblábol kezünk-lábunk, két didergő lény…
A szerelmünk leírhatatlan - keressük a szót.
Hajad, a lenszínű cserje, most elfakult bozót.
Háttal szólsz , tétován, nem felel az éj,
„szeretlek”- motyogod a szokásos szót.
Dermedt tagjainkra húzzuk a takarót
ölelést váltani, igazit, nincs remény,
a szerelem leírhatatlan, - valaha olyan volt.
Ölelni feledtünk, de morzsolljuk a szót.
Gyötör az emlék, hisz leírhatatlan volt
a sóvárgás, a gyönyör - és kimondom a szót
„szeretlek”, mert ez a megszokott mód.
cicadas sing; the tall elms gently sway;
and night bends near, a deepening shade of gray;
the bass concerto of a bullfrog fills
what silence there once was; globed searchlights play.
Green hanging ferns adorn dark window sills,
all drooping fronds, awaiting morning’s flares;
mosquitoes whine; the lissome moth again
flits like a veiled oud-dancer, and endures
the fumblings of night’s enervate gray rain.
And now the pact of night is made complete;
the air is fresh and cool, washed of the grime
of the city’s ashen breath; and, for a time,
the fragrance of her clings, obscure and sweet.
ÉDES ILLAT
Sötétülő párák az ibolya dombokon,
kabócák cicegnek, lombja lebben a szilnek;
mélyhangú békák csak néha beszélnek,
az est bíbor borúja a szürkülettel rokon,
gömbölyded árnyakkal játszanak a fények.
Zöld lényecskék az ablakpárkányokon
csimpaszkodnak a reggel fényjelét várva,
szúnyogok zümmögnek, gyors pille cikázik,
fátyolban táncol sok kis szitár-árva,
szárnyuk az éj vacogó permetében ázik.
Az éjszaka paktuma tiszta és beszédes;
mert friss, langyos szellő fürdeti a várost,
üde lehellettel a holnapra vár most,
a gyümölcsök illata sejtelmes és édes.
the watery peripheries of love.
A silence, a quietude falls.
Above us–-the sagging pavilions of clouds.
Below us–-rough pebbles slowly worn smooth
grate in the gentle turbulence
of yesterday’s forgotten rains.
Later, the moon like a virgin
lifts her stricken white face
and the waters rise
toward some unfathomable shore.
We sway gently in the wake
of what stirs beneath us,
yet leaves us unmoved ...
curiously motionless,
as though twilight might blur
the effects of proximity and distance,
as though love might be near–-
as near
as a single cupped tear of resilient dew
or a long-awaited face.
A SZERELEM PERIFÉRIÁI
Lavírozunk apadó délutánokon át
a szerelem ingoványos perifériáin.
Valami béna béke hull ránk.
Fölöttünk függ a felhők pavilonja.
Alattunk gömbölyű kavicsok, mára
a tegnapok feledésbe hullott esőinek
szelíd ostroma sikálta simára.
Később, a hold, mint egy szűz,
halvány arcát párnáról emeli,
és a vizek a távoli part felé
növekednek, vonzással teli.
Alattunk az ébrenlét kavarog,
rajta tétlen, szótlanul lebegünk,
különös mozdulatlanságban
még őrizzük a helyünk.
Mintha az alkony összeterelne,
közelt és távolt kuszálna egybe,
mintha a szerelem, vagy amit csak akarsz,
közel lehetne,
akár a hajnal árva könnycseppje,
vagy egy régóta várt arc.
like hair at all, but like the airy moult /
of emus who outraced the wind and left /
soft plumage in their wake. See how her eyes /
are gentler now; see how each wrinkle laughs, /
and deepens on itself, as though mirth took /
some comfort there and burrowed deeply in, /
outlasting winter. See how very thin /
her features are--that time has made more spare, /
so that each bone shows, elegant and rare. /
For loveliness remains in her grave eyes, /
and courage in her still-delighted looks: /
each face presented like a picture book’s. /
Bemused, she blows us undismayed goodbyes. /
NÉZD
Nézd a vékonyka haját: nem is tűnik
hajnak egyáltalán, inkább olyan, mint a zord idővel
dacoló emuk szélseperte vedlése után
megmaradt laza tollazat. Nézd, a tekintete
hogyan lágyul, nézd, minden ránca hogy nevet,
szíves áldozat ez, mintha a csinált kedv késleltetné
a telet, és be is vésődne ott mélyen,
hogy finom vonásával a fagyban túléljen.
Milyen vékonyka a csontja, nézd
ezt a múlástól megspórolt elegáns részt!
Hogy fáradt szemében maradjon kedvesség,
és hogy növelje a vidámnak tűnő látszatot:
csinált arca, mint képeskönyv ábrája, úgy hatott.
Révülten intett búcsút, de bátran, csak tessék…
to be in love with you
is a theme that keeps coming up
in songs and poems.
There seems to be no room for variation.
I have never heard anyone sing
I am so beautiful
and you are a fool to be in love with me,
even though this notion has surely
crossed the minds of women and men alike.
You are so beautiful, too bad you are a fool
is another one you don't hear.
Or, you are a fool to consider me beautiful.
That one you will never hear, guaranteed.
For no particular reason this afternoon
I am listening to Johnny Hartman
whose dark voice can curl around
the concepts on love, beauty, and foolishness
like no one else's can.
It feels like smoke curling up from a cigarette
someone left burning on a baby grand piano
around three o'clock in the morning;
smoke that billows up into the bright lights
while out there in the darkness
some of the beautiful fools have gathered
around little tables to listen,
some with their eyes closed,
others leaning forward into the music
as if it were holding them up,
or twirling the loose ice in a glass,
slipping by degrees into a rhythmic dream.
Yes, there is all this foolish beauty,
borne beyond midnight,
that has no desire to go home,
especially now when everyone in the room
is watching the large man with the tenor sax
that hangs from his neck like a golden fish.
He moves forward to the edge of the stage
and hands the instrument down to me
and nods that I should play.
So I put the mouthpiece to my lips
and blow into it with all my living breath.
We are all so foolish,
my long bebop solo begins by saying,
so damn foolish
we have become beautiful without even knowing it.
NIGHTKLUB
Olyan gyönyörű vagy, megveszek,
hogy szeress;
erről szól jó néhány
rajongó dal, meg vers.
Jólismert szöveg ez, alig variálják.
Olyan dalra nemigen emlékszem,
hogy mert gyönyörű vagyok,
megveszel egészen –
holott ez a téma nyilván
egyaránt izgatja mindkét nemet.
Vagy, hogy sima a bőröd, csillag a szemed,
gyönyörű vagy nagyon, csak egy kicsit veszett.
Garantálom, azt sem mondják:
ha szépnek látsz, veszett vagy, elhagyott az eszed.
Ma délután semmi különösebb dolgom,
szobámban Johnny Hartman sötét hangja szól,
ahogy csak ő képes, úgy éli át
a szerelmet, a szépséget -
a veszettség misztériumát.
Olyan érzés ez, mint amikor egy zongorán felejtett
cigaretta ezüst spirálja fátyoltáncot
lejtett hajnali három óra tájban;
fényekbe villog a füst és a semmibe olvad szét,
míg alatta a homályban
megannyi mámoros veszett
asztalkák köré sereglik hallgatni a zenét,
van, akire csukott szemmel talál
a szaxofon-ének, mások előre dőlnek,
mintha lebegnének
a ringató ritmusok halmazán.
Italukban jégkockát rázogatnak lazán.
Igen, ez az a veszett, éjféltájt születő bűvölet,
mikor hazamenni senkinek sincs kedve,
főként most, hiszen olyat hall;
csak ül, szemét a testes férfin feledve, a tenor szaxofonon,
amely úgy fekszik a mellén, akár egy aranyszínű hal .
Előre jön az emelvény széléhez
és a hangszerét nekem leadja.
Bólint, biztat, hogy játsszam.
Számhoz illesztem, először félénk a hangja,
de aztán fújom tele tüdőből,
állni látszik az idő, dől a bibap szóló
a tubából, már mindenki együtt dibdábol,
nincs veszettebb nálunk - és anélkül,
hogy magunk tudnánk, gyönyörűvé válunk.
more than this one,
an ordinary night at the kitchen table,
floral wallpaper pressing in,
white cabinets full of glass,
the telephone silent,
a pen tilted back in my hand?
It gives me time to think
about all that is going on outside--
leaves gathering in corners,
lichen greening the high grey rocks,
while over the dunes the world sails on,
huge, ocean-going, history bubbling in its wake.
But beyond this table
there is nothing that I need,
not even a job that would allow me to row to work,
or a coffee-colored Aston Martin DB4
with cracked green leather seats.
No, it's all here,
the clear ovals of a glass of water,
a small crate of oranges, a book on Stalin,
not to mention the odd snarling fish
in a frame on the wall,
and the way these three candles--
each a different height--
are singing in perfect harmony.
So forgive me
if I lower my head now and listen
to the short bass candle as he takes a solo
while my heart
thrums under my shirt--
frog at the edge of a pond--
and my thoughts fly off to a province
made of one enormous sky
and about a million empty branches.
KÉRLEK, NÉZD EL NEKEM
Máshol hiába marasztalnál
nekem jobb itt, a konyhaasztalnál
a szokásos meghitt éjjelek:
a tapétán színes jelek, amit a minta belefon,
fehér kredenc, poharakkal tele,
a kezemben toll, babrálok vele,
és néma a telefon.
Van idő.
Az ember elmélázik, kitekint - az utcán
falevelek gyűlnek, virág virít odakint a bókoló bokrokon,
a nagyvilág, benne sok idegen és sok rokon
a dűnék fölött elvitorlázik velem,
nagy óceánjáró, sodrában zsibong a történelem.
Ami ezen az asztalon túl van,
semmi sem kell nekem, az ember megbékül,
megleszek majdcsak, kávészín Aston Martin DB4
és cifra zöld bőrülések nélkül.
Munkahely sem kell már, hogy versengjek, hajtsak.
Nem, itt megvan minden,
a pohár víz tiszta oválisa,
egy ládácska narancs, könyv Sztálinról,
nomeg egy kép a falon,
a keretben furcsán vicsorgó hal,
a polcon rövidebb és hosszabb
gyertyák együttese,
kórusban, mint egy harmonikus dal.
Hát kérlek, ne neheztelj azért te se,
ha lehajtom a fejem és hallgatom
a szólót, amit a rövid gyertya basszusa ad,
a ritmust a szívemmel dobolom
az ingem alatt -
lelkemben egy végtelen égbolt
és milliónyi kitárt kar az enyém marad.
and hold it up to the light
like a color slide
or press an ear against its hive.
I say drop a mouse into a poem
and watch him probe his way out,
or walk inside the poem's room
and feel the walls for a light switch.
I want them to waterski
across the surface of a poem
waving at the author's name on the shore.
But all they want to do
is tie the poem to a chair with rope
and torture a confession out of it.
They begin beating it with a hose
to find out what it really means.
BEVEZETÉS A KÖLTÉSZETBE
Kérem őket, nézzék úgy a verset,
mint egy színes diát
fókuszált fény sugarain át.
Vagy fülüket szorítsák a kötethez.
Dobjanak a versbe egeret
és nézzék, hogyan jut ki, jó hecc ez.
A versbe merülni nyakig is lehet,
csak legyen hideg csap, ha a víz túl meleg.
Javaslom, hogy vizisízzenek
a vers felszínén végig, a költő
part mentén kiírt nevének ez hízeleg.
De hiába, nem akarnak semmi mást,
csak székhez kötözni a verset,
hogy kicsikarjanak valami vallomást.
Gumikötéllel elverik jól,
hogy megtudják, valójában miről is szól.
before stepping onto the first wave.
Soon I am walking across the Atlantic
thinking about Spain,
checking for whales, waterspouts.
I feel the water holding up my shifting weight.
Tonight I will sleep on its rocking surface.
But for now I try to imagine what
this must look like to the fish below,
the bottoms of my feet appearing, disappearing.
SÉTA AZ ATLANTIN ÁT
Ünnep készülődik, seprik a partot a népek,
ahonnan az első hullámra lépek.
Az óceánon nemsoká átsétálok,
tisztelegnek majd ámuló hajóskapitányok,
gondolok cápákra, gondolok cunamira,
a spanyoloknál vár majd Altamira,
és már érzem, hogyan tartják súlyom a hullámok.
Most meg épp előttem ez a kép:
a talpam alulról kaján halak nézik,
elbír-e a felszín a megérkezésig?
just a little tired, your handsomeness
tinged by grief or anticipation, which brought
to your face a thoughtful, deepening grace.
I didn't for a moment doubt you were dead.
I knew that to be true still, even in the dream.
You'd been out—at work maybe?—
having a good day, almost energetic.
We seemed to be moving from some old house
where we'd lived, boxes everywhere, things
in disarray: that was the story of my dream,
but even asleep I was shocked out of narrative
by your face, the physical fact of your face:
inches from mine, smooth-shaven, loving, alert.
Why so difficult, remembering the actual look
of you? Without a photograph, without strain?
So when I saw your unguarded, reliable face,
your unmistakable gaze opening all the warmth
and clarity of you—warm brown tea—we held
each other for the time the dream allowed.
Bless you. You came back so I could see you
once more, plainly, so I could rest against you
without thinking this happiness lessened anything,
without thinking you were alive again.
AZ ÖLELÉS
Igazán jól nem voltál, de, úgy tűnt, beteg sem,
kicsit fáradt, ám jóképű, az arcodon nem
látszott bánat, vagy rossz előérzet,
néztél rám komoly arccal, kedvesen.
Nyilvánvaló volt, , hogy meghaltál.
Ezt álomban sem feledtem még én,
olyan voltál, mint aki pihenésre átáll -
valami sikeres, tevékeny nap végén.
Mintha egy öreg házból költöztünk volna,
ahol dobozok, halomban heverő
holmik kuszaságát láttam szétszórva
és alig aludtam el, az arcod bukott elő.
A valóságos arcod a történetből, borotváltan,
éberen, szerelmesen, alig arasznyira, szemből...
Miért is olyan nehéz - ezen gyakran meditáltam -
fénykép nélkül idézni valós külsődet a ködből?
Rajtam függött nyílt, jóságos tekinteted,
néztél, és értettem, nézésed mit jelez,
éreztem, ragaszkodásod baráti és meleg -
ölelkeztünk, tudtuk, az álomnak vége lesz.
Légy áldott! Visszajöttél, és láthattalak,
egyszerűn, nyugtatón, bár nem ébrenlétben,
boldogság ez akkor is, te álom-alak,
ha tudom, valójában nem éledtél fel.
she attended an adult education class in Montpelier. In one evening Bessie Drennan learned everything
she would need to accomplish her goals. . .
The Vermont Folklife Center Newsletter
Bessie, you've made space dizzy
with your perfected technique for snow:
white spatters and a dry brush
feathering everything in the world
seem to make the firmament fly.
Four roads converge on the heart of town,
this knot of white and yellow houses
angling off kilter, their astigmatic windows
almost all in rows. Lucky the skater
threading the yellow tavern's quilt-sized pond,
the yellow dogs who punctuate the village
where our occupations are chasing
and being chaste, sleighing and sledding
and snowshoeing from house to house
in our conical, flamelike hats.
Even the barns are sliding in snow,
though the birches are all golden
and one maple blazes without being consumed.
Is it from a hill nearby we're watching,
or somewhere in the sky? Could we be flying
on slick runners down into the village?
Is that mare with the elegant legs
truly the size of a house,
and is this the store where everyone bought
those pointed hats, the snowshoes that angle
in contradictory directions?
Isn't that Rin Tin Tin, bigtongued
and bounding and in two places at once?
Down there in the world's corner two children
steal away onto the frozen pond,
carrying their toboggan. Even the weathervanes
--bounding fish, a sailing stag--look happy.
The houses are swaying, Bessie,
and nothing is grounded in shadow,
set loose by weather and art
from gravity's constraints.
And though I think this man is falling,
is it anything but joyous,
the arc his red scarf
transcribes in the air?
BESSZIE DRENNANNEK
Mivel senkit sem talált, aki megfestette volna a régi családi helyet, ahol ő a lányával élt…
beiratkozott egy felnőtteket képző tanfolyamra Montpelierben. Egyik este Bessie Drennan mindent megtanut,
amire szüksége lehetett, hogy közelebb érjen a céljához…
The Vermont Folklife Nevsletter
Nagyon technikás lettél a havon, messzi
elkerül mindenki és tisztes távot tart tőled,
akit beterítettél fröccsentéseiddel, lisztes
pelyhekkel, zúzmara záporával, Bessie,
szinte szárnyat adtál az égboltnak is.
A város szívében négy út fut össze,
fehér házak, sárga házak vidám szeme
kacsintgat kérdőn, közelebb jössz-e.
Lucky, a korcsolyás, lent a sárga pincék
között tenyérnyi tó jegén kalimpál,
borzas kutyák hancúroznak az ivónál,
ahol szomját olthatja a betérő legény.
Szánkózunk egész nap, mindegyikünk játszik,
ródlizunk, sinkózunk háztól másik házig,
még a pajták is siklanak a hóban,
lángforma sapkánkban egyikünk se fázik,
nyírfák ágait napfény aranyozza,
és egy juhar is lángol szakadatlan,
nem tudni, a közeli dombon ül-e
vagy csak úgy, a távoli ég alatt van.
Gyorspálya is fut le, a faluszéli házig.
Ott lent az a kanca, karcsú lábaival,
olyan vörös volna, vagy csak annak látszik?
A boltban százféle hasznos portéka van;
csúcsos, lángalakú, meleg kötöttsapkák,
az orrával keresztbe kancsító hócipő.
Az meg nem Rin Tin Tin, a cserfes,
az örök hancúrozó, maga a hajcihő?
Amott, az alvégen, két bakancsos gyerek
tobogánt húz, látszik, élvezik a dolgot.
Kesztyűik pici foltok. Most még a szélkakas,
a mélyben búvó halak és a jégvitorlás is boldog.
Árnyéknak nyoma sincs, Bessie
napfényben fürdik, a házak lebegnek,
fittyet hánynak a tömegvonzásnak,
a fület fagyasztó hidegnek.
Egy ember itt bukik éppen, nem bánja.
Kürtöljük szerte a hírt: olyan vidám,
mint az az ív, amit pirosszínű sálja
önfeledt lengéssel a levegőbe írt.
-mine, I call it, because
these day-hammered fields
of dazzled horizontals
undulate, summers,
inside me and out-
how can I say what it is?
Sea lavender shivers
over the tidewater steel.
A million minnows ally
with their million shadows
(lucky we'll never need
to know whose is whose).
The bud of storm loosens:
watered paint poured
dark blue onto the edge
of the page. Haloed grasses,
gilt shadow-edged body of dune…
I could go on like this.
I love the language
of the day's ten thousand aspects,
the creases and flecks
in the map, these
brillant gouaches.
AZ ÉN SÓS LÁPOM
Az én sós lápom -
azt mondom enyém, mert
a káprázatos ívű vizszintesek,
a verőfényes mezők
bennem hullámzanak,
kívül és belül is nyarak.
Ki tudná leírni, ahogy a berken,
az ár-apályos part acélján
vízilevendula serken?
A vízben halacskák kavalkádja
és az árnyékuk kavarog
(hál'isten, a választ senki sem várja,
melyikük melyiknek a párja).
Vihar vajúdik, de csitul:
az aquarell szélét a víz
kékje sötéten átjárja.
Glóriás dűnék és béke,
a gyepeken remegő pára...
Folytathatnám tovább a sort.
Szeretem, amit a nappal
ezer mozzanata elém sodort,
a völgyeket és a dombokat ,
a térképet, ezt a szép festményt,
amit nekem az én sós lápom ad.
this warm spring morning,
the strand a blur of sandy light,
and the square white
of the lighthouse-separated from us
by the bay's ultramarine
as if it were nowhere
we could ever go-gleams
like a tower's ghost, hazing
into the rinsed blue of March,
our last outpost in the huge
indetermination of sea.
It seems cheerful enough,
in the strengthening sunlight,
fixed point accompanying our walk
along the shore. Sometimes I think
it's the where-we-will be,
only not yet, like some visible outcropping
of the afterlife. In the dark
its deeper invitations emerge:
green witness at night's end,
flickering margin of horizon,
marker of safety and limit.
but limitless, the way it calls us,
and where it seems to want us
to come, And so I invite it
into the poem, to speak,
and the lighthouse says:
Here is the world you asked for,
gorgeous and opportune,
here is nine o'clock, harbor-wide,
and a glinting code: promise and warning.
The morning's the size of heaven.
What will you do with it?
LONG POINT FÉNYE
Long Point kísértete
a torony váltakozva gyúló fényét
körbe terítette;
fehér lepel-sereggel
az öböl ultramarinjára lebbent
a meleg tavaszi reggel,
sehol ilyen fényorgia,
lennék magam is torony-kísértet,
jó volna beleolvadni a
március szűrt kékjébe,
öleljen a tenger
végtelen békéje.
Vidám sugarait a nap
egyre szaporázza
és velünk is marad
végig a parti sétánkon.
Olyan ez, mint valami utóélet,
amelyben eljövendő helyünket látom.
Valósághű kép ez,
éjjel a zöld horizonton
az ember hívást érez.
A hajnalban vibráló pára,
biztonságot sugall, határokat,
csak a vonzásának nincs határa,
és ahogy minket csalogat,
úgy hívom én is a reményt:
gyere, szólj, a versem befogad.
A toronyból érkezik is a szó:
Itt a világ, amire vágytál,
látod, milyen szép, milyen jó,
az öböl fölött kilenckor fut át
egy villanás: ígéret és óvás jele.
A reggel most ad az égnek új formát.
Tudsz-e majd mit kezdeni vele?
and when I rolled over and found myself beside him I shuddered
because I was married to someone else,
because I wasn't supposed to have been drinking,
because I was in fancy hotel room
I didn't recognize. I would have told you
right off this was a dream, but recently
a friend told me, write about a dream,
lose a reader and I didn't want to lose you
right away. I wanted you to hear
that I didn't even like the poet in the dream, that he has
four kids, the youngest one my age, and I find him
rather unattractive, that I only met him once,
that is, in real life, and that was in a large group
in which I barely spoke up. He disgusted me
with his disparaging remarks about women.
He even used the word "Jap"
which I took as a direct insult to my husband who's Asian.
When we were first dating, I told him
"You were talking in your sleep last night
and I listened, just to make sure you didn't
call out anyone else's name." My future-husband said
that he couldn't be held responsible for his subconscious,
which worried me, which made me think his dreams
were full of blond vixens in rabbit-fur bikinis.
but he said no, he dreamt mostly about boulders
and the ocean and volcanoes, dangerous weather
he witnessed but could do nothing to stop.
And I said, "I dream only of you,"
which was romantic and silly and untrue.
But I never thought I'd dream of another man--
my husband and I hadn't even had a fight,
my head tucked sweetly in his armpit, my arm
around his belly, which lifted up and down
all night, gently like water in a lake.
If I passed that famous poet on the street,
he would walk by, famous in his sunglasses
and blazer with the suede patches at the elbows,
without so much as a glance in my direction.
I know you're probably curious about who the poet is,
so I should tell you the clues I've left aren't
accurate, that I've disguised his identity,
that you shouldn't guess I bet it's him...
because you'll never guess correctly
and even if you do, I won't tell you that you have.
I wouldn't want to embarrass a stranger
who is, after all, probably a nice person,
who was probably just having a bad day when I met him,
who is probably growing a little tired of his fame--
which my husband and I perceive as enormous,
but how much fame can an American poet
really have, let's say, compared to a rock star
or film director of equal talent? Not that much,
and the famous poet knows it, knows that he's not
truly given his due. Knows that many
of these young poets tugging on his sleeve
are only pretending to have read all his books.
But he smiles anyway, tries to be helpful.
I mean, this poet has to have some redeeming qualities, right?
For instance, he writes a mean iambic.
Otherwise, what was I doing in his arms.
SZEX EGY HÍRES KÖLTŐVEL
Egy híres költővel szexeltem múlt éjjel,
reggel egy fordulattal ébredtem mellette és megdöbbentem:
mert valaki más volt, nem a férjem;
mert olyan sokat ittam - nem is értem;
és mert egy luxushotel szobájában tértem
magamhoz, amelynek a nevét sem tudtam.
Mondhattam volna neked kapásból, ez csak egy álom,
de nemrég szólt így egy barátom: „írj egy álomról, veszíts egy olvasót”,
én nem veszíthetlek el ilyen áron.
Azt akarom, hogy halljad,
a költőt az álomban nem is szerettem,
négy gyereke van, amikor a legkisebb, akkor születtem,
csak egyszer találkoztunk, össze sem illünk mi ketten,
azt, hogy egyszer, úgy értem, a valóságban,
egy társaságban,ahol alig szólalt meg.
Taszítottak a nőket sértő célzásai.
Ráadásul a megvető „Jap” szót is használta,
amit direkt sértésnek vettem, mivel a férjem ázsiai.
Őneki pedig azt mondtam, még az első randevúnk
lehetett „beszéltél álmodban az éjjel,
hallgattalak, csak hogy megbizonyosodjam,
emlegetsz-e valami idegen nevet.” Jövőbeli férjem
azt felelte, a tudattalattiját nem tudja szabályozni,
ő azon csak nevet, ha arra következtetek,
az álmai nyúlprém bikinis szukákkal vannak tele.
Mert, mint rátért, álmát más szövi át,
sziklatömbök, a tenger, vulkánok, zord idő,
bizonygatta, de nem sokra ment vele.
Én pedig azt mondtam, „Csak rólad álmodom,”
ami romantikusan hangzott, mókás volt és nem igaz.
Valaki másról álmodozni nem volt okom - a férjem és én
nem csatáztunk balgaságokon, amikor kellett, megvolt a vigasz,
fejem édesen pihent a vállán, a karom
meg egész éjjel fel-alá liftezett a hasán,
mint egy lágyan ringatózó tavon.
Ha hagytam volna az utcán, hogy rám ügyet se vessen,
elment volna a híres költő, könyökén
velúr rátétes blézerében, napszemüvegesen,
még egy pillantást sem pazarolt volna rám.
Tudom, kíváncsi vagy, az a költő
ki lehet, be kell látnom, nem kaptál elég esélyt
hogy rájöjj, mert álcáztam a dolgot,
fogadom, arra gondolsz, a fejedben alakot ölt ő…
De hiába, sohasem fogod kitalálni,
vagy ha mégis, afelől légy boldog,
idegennel sohasem szeretnék összeállni,
akkor sem, ha netán jó megjelenésű,
csak rossz napján éppen velem érne révbe,
vagy kezd kissé belefáradni a hírnévbe.
A férjem és én úgy véljük, nem kétes,
mennyi nimbusza lehet valójában
az amerikai költőnek egy rocksztáréhoz,
vagy egy hasoló kaliberű produceréhez képest.
A híres költő is tudja, az ifjú lírai elme
nem igazán kapja meg, amit érdemelne.
Tudja, sok fiatal poéta veri a hírt a kötete körül,
hogy úgy tűnjék, írásának az olvasó örül.
Mosolyog, igyekszik készséges lenni, oly naivan.
A híres költőnek viszont tudni illene, mi az úzus.
Nem igaz? Váljon közkinccsé legalább egy vacak jambus.
Egyébként ugyan mit kerestem én a karjaiban?
Snow White's Acne by Denise Duhamel
or a fleck of her mother's red nail polish that had flaked off
when she'd patted her daughter to sleep the night before.
But as she scrubbed, Snow felt a bump, something festering
under the surface, like a tapeworm curled up and living
in her left cheek.
Doc the Dwarf was no dermatologist
and besides Snow doesn't get to meet him in this version
because the mint leaves the tall doctor puts over her face
only make matters worse. Snow and the Queen hope
against hope for chicken pox, measles, something
that would be gone quickly and not plague Snow's whole
adolescence.
If only freckles were red, she cried, if only
concealer really worked. Soon came the pus, the yellow dots,
multiplying like pins in a pin cushion. Soon came
the greasy hair. The Queen gave her daughter a razor
for her legs and a stick of underarm deodorant.
Snow
doodled through her teenage years—"Snow + ?" in Magic
Markered hearts all over her notebooks. She was an average
student, a daydreamer who might have been a scholar
if she'd only applied herself. She liked sappy music
and romance novels. She liked pies and cake
instead of fruit.
The Queen remained the fairest in the land.
It was hard on Snow, having such a glamorous mom.
She rebelled by wearing torn shawls and baggy gowns.
Her mother would sometimes say, "Snow darling,
why don't you pull back your hair? Show those pretty eyes?"
or "Come on, I'll take you shopping."
Snow preferred
staying in her safe room, looking out of her window
at the deer leaping across the lawn. Or she'd practice
her dance moves with invisible princes. And the Queen,
busy being Queen, didn't like to push it.
HÓFEHÉRKE PATTANÁSA
Először azt gondolta, csak kis petty, eperlé féle,
vagy Anya vörös körömlakkjából lemezke
tapadt arcára az este, amikor alvás előtt megpaskolta.
De aztán Hó rájött, a pettynek csak a széle lapos,
ha bőrére az ujját ráhelyezte, és a tapintása alapos,
alatta mintha féreg lakna, púpos volt a közepe.
Törpe doki nem bőrgyógyász volt,
és a Hó arcára gyártott mentalevél főzete
nem használt, inkább csak ártott.
Hó és Anya aggódni kezdett,
abban reménykedett, bár lenne ez bárányhimlő, kanyaró,
az nem veszélyes, azon egy serdülő hamar túleshet,
szóval az a jó.
Ha a pettyek csak vörösek maradnak, nyafogott Hó,
még lehetne leplezni, bár adná a menny. De jött
a sok kis sárga pont, mint párnába szúrt tűfejek ,
és látható volt, ami belül van, az bizony genny.
Anya gondos volt, a lányának borotvát is adott,
meg dezodoránst, rendezni, ha kell, szőrt és illatot.
Hó
átszöszmötölte a tizenéveit – füzetében Bűvős Szíveket
rajzolt a „Hó+?” bejegyzések köré. Átlagos tanuló volt,
ébren álmodozó. Ösztöndíjat is kaphatott volna akár,
ha a fejét igazán tanulásra adja. De nkább vonzotta
a tiniregények kalandja. Olvasta hajnalig. Nem tudta, hol a határ
a rock-hallgatásban. Folyton sütit, csokit evett, gyümölcsöt alig.
Anya pedáns nő volt, a véleményük gyakrann ütközött,
az öltözködésben is, többek között,
Hó farmerján hamisfolt volt, térdhajlattól derékig ért.
Anya meg korholta „Hó, drágám, miért nem
fésülöd meg magad? Szép szemed mért dugod el a hajad alatt?”
Rád férne valami rendesebb holmi, menjünk vásárolni!”
Hó inkább
a szobáját választotta, hogy az ablakból őzeket lásson,
amint ugrándoznak a tisztáson. Vagy reggel
táncot lejtett egy elképzelt herceggel. Anyának meg
volt más dolga elég, semhogy ezért bántsa.
Örült, hogy elmúlt végül Hó csúf pattanása.
an Indian philosopher
Gautama teaches "All is emptiness"
and "There is no self."
In the 20th century A.D.
Barbie agrees, but wonders how a man
with such a belly could pose,
smiling, and without a shirt.
A BUDDHISTA BARBI
Nézheted a mindenséget
- mondta Kr. e. az V. században Gautama
indiai filozófus - vagy magadba tekints:
"Űr mindenütt" és: „Önazonosság nincs”.
Barbi, I.u. a XX. században ezzel megbékül,
csak azon csodálkozik,
hogy egy pasi kiáll és mosolyog,
iIyen hassal, ing nélkül.
"...The use of condoms offers substantial protection, but does not
guarantee total protection and that while
there is no evidence that deep kissing has resulted in
transfer of the virus, no one can say that such transmission
would be absolutely impossible."
--The Surgeon General, 1987
I know you won't mind if I ask you to put this on.
It's for your protection as well as mine--Wait.
Wait. Here, before we rush into anything
I've bought a condom for each one of your fingers. And here--
just a minute--Open up.
I'll help you put this one on, over your tongue.
I was thinking:
If we leave these two rolled, you can wear them
as patches over your eyes. Partners have been known to cry,
shed tears, bodily fluids, at all this trust, at even the thought
of this closeness.
KELLÉK VÁSÁRLÁS
„…A kondom használata lényegi védelmet nyújt,
de nem garantál teljes védelmet, és bár
nincs bizonyíték arra, hogy a mély-csókolózás
vírus átvitelt okozott, nem jelenthető ki, hogy ez
abszolut lehetetlen volna.”
- Az Általános Sebész, 1987
Remélem, nem bánod, ha kérlek, ezt húzd magadra.
Egyikünk védelme sem mehet babra -
Várj, türelem! Mielőtt bármibe fognánk,
vettem kondomot mindegyik ujjadra.
És itt van, ez sem csúzli – mondd, hogy áá! -
segítek a nyelvedre húzni.
Arra gondoltam: ha ezt a kettőt feltekerve hagyjuk,
viselheted őket a szemedre téve,
merthogy a partnerek, nem kell mondjam neked,
könnyeket is sírnak nemcsak testnedveket
- ha meghitt a bizalom, feltéve.
Contemporary american poets
STEPHEN DUNN
To Read Poetry by Stephen Dunn
Or if it does, or if the lines
make you sleepy or bored,
give in to sleep, turn on
the T.V., deal the cards.
This poem is built to withstand
such things. Its feelings
cannot be hurt. They exist
somewhere in the poet,
and I am far away.
Pick it up anytime. Start it
in the middle if you wish.
It is as approachable as melodrama,
and can offer you violence
if it is violence you like. Look,
there's a man on a sidewalk;
the way his leg is quivering
he'll never be the same again.
This is your poem
and I know you're busy at the office
or the kids are into your last nerve.
Maybe it's sex you've always wanted.
Well, they lie together
like the party's unbuttoned coats,
slumped on the bed
waiting for drunken arms to move them.
I don't think you want me to go on;
everyone has his expectations, but this
is a poem for the entire family.
Right now, Budweiser
is dripping from a waterfall,
deodorants are hissing into armpits
of people you resemble,
and the two lovers are dressing now,
saying farewell.
I don't know what music this poem
can come up with, but clearly
it's needed. For it's apparent
they will never see each other again
and we need music for this
because there was never music when he or she
left you standing on the corner.
You see, I want this poem to be nicer
than life. I want you to look at it
when anxiety zigzags your stomach
and the last tranquilizer is gone
and you need someone to tell you
I'll be here when you want me
like the sound inside a shell.
The poem is saying that to you now.
But don't give anything for this poem.
It doesn't expect much. It will never say more
than listening can explain.
Just keep it in your attache case
or in your house. And if you're not asleep
by now, or bored beyond sense,
the poem wants you to laugh. Laugh at
yourself, laugh at this poem, at all poetry.
Come on:
Good. Now here's what poetry can do.
Imagine yourself a caterpillar.
There's an awful shrug and, suddenly,
You're beautiful for as long as you live.
VERS AZOKNAK, AKIK TÚL EFOGLALTAK AHHOZ,
HOGY KÖLTÉSZETET OLVASSANAK
Nyugalom. Nem tart soká.
Ha úgy érzed mégis, hogy untatnak a sorok,
nincs más hátra, dőlj csak hátra,
ossz kártyát, a TV-ből adás csorog,
vagy szundikálj egyet.
Ám itt van ez az írás,
hogy kézbe vegyed.
Verd csak el a port rajta! Futtában, vagy ráérősen.
Nem sértődős fajta, a költője meg messze tőled,
hát nyilván ő sem.
Vedd elő bármikor! Csak tessék,
az ember bárhol belekap.
Melodráma, ha épp kedved van rá ma,
és erőszakról is szólhat,
ha az kellene holnap.
Nézd, az ember nem léphet
ugyanabba a folyóba kétszer.
A versben ott van bárkinek,
amit magának képzel.
Jó, tudom, sok a dolgod, és tetejébe
a gyerekek az agyadra mennek.
Talán a szex az, amiért mindig odavoltál.
Na jó, vegyük azt, hogy fekszenek együtt,
lerogytak az ágyra,
kigombolt ruházat várja,
mohó karok nyúljanak alája....
Azt hiszem, nem akarok elmerülni ebben,
meg ne rekedjen a vers talmi szinten; azt, hogy
neki is szól, érezze a családban minden tag.
Akkor hát: Budweisert
permetez egy zuhatag,
szisszen a dezodoráns,
a hónaljba fújt szesz,
két szerelmes öltözködik,
sóhajtozva búcsút vesz.
Itt a vers úgy lesz jó,
ha van hozzá némi muzsikaszó,
mert, hogy ők többé már
nem látják egymást, az nyilvánvaló,
és ehhez zene kell végre,
hisz eddig zene sohasem kísérte, amikor
az utcasarkon elhagyottan bámultunk az égre.
Látod, én szeretném, hogy ez a vers
szebb legyen, mint az élet. Akarnám,
hogy magad előtt lásd, amikor szorongsz,
mikor a reményed semmivé lett; és mikor
kell valaki, mert közel az ítélet, valaki, kiről
az aggódó tudja azt, olyan bizonyosan kap tőle vigaszt,
amilyen biztos a kagyló zúgása fülünknél.
A vers ezt mondja neked most.
Nem várja, hogy bármit is tégy
viszonzásul érte. Csak hadd mondjon el mindent,
és célját elérte. Elég, hogy hallgatod.
Csak őrizd meg a táskádban.
Vagy otthon. Ha nem tudsz nyugodni,
mert a napod bosszúság érte,
a vers azt akarja, hogy nevess. Nevess magadon,
ezen a versen. Nevesd ki a költészetet.
Rajta!...
Jól van. Megátod majd, a vers mit tehet...
Képzeld, hogy hernyó vagy!
Csak rázd meg magad, és kész:
gyönyörűvé váltál, amíg csak élsz.
Legyen a vers veled!
but when she came home
with the "Jesus Saves" button, we knew what art
was up, what ancient craft.
She liked her little friends. She liked the songs
they sang when they weren't
twisting and folding paper into dolls.
What could be so bad?
Jesus had been a good man, and putting faith
in good men was what
we had to do to stay this side of cynicism,
that other sadness.
OK, we said, One week. But when she came home
singing "Jesus loves me,
the Bible tells me so," it was time to talk.
Could we say Jesus
doesn't love you? Could I tell her the Bible
is a great book certain people use
to make you feel bad? We sent her back
without a word.
It had been so long since we believed, so long
since we needed Jesus
as our nemesis and friend, that we thought he was
sufficiently dead,
that our children would think of him like Lincoln
or Thomas Jefferson.
Soon it became clear to us: you can't teach disbelief
to a child,
only wonderful stories, and we hadn't a story
nearly as good.
On parents' night there were the Arts & Crafts
all spread out
like appetizers. Then we took our seats
in the church
and the children sang a song about the Ark,
and Hallelujah
and one in which they had to jump up and down
for Jesus.
I can't remember ever feeling so uncertain
about what's comic, what's serious.
Evolution is magical but devoid of heroes.
You can't say to your child
"Evolution loves you." The story stinks
of extinction and nothing
exciting happens for centuries. I didn't have
a wonderful story for my child
and she was beaming. All the way home in the car
she sang the songs,
occasionally standing up for Jesus.
There was nothing to do
but drive, ride it out, sing along
in silence.
A SMITHVILLE-I METODISTA TEMPLOMNÁL
Egy hetet terveztünk az Arts & Crafts-nál,
és amikor kislányunk a „Jézus Megóv”
jelvénnyel jött haza, már tudtuk, milyen Art
és milyen ősi Craft vár ránk.
Szerette a kis barátait. Szerette a dalocskákat.
Énekeltek, amikor éppen nem tviszteltek,
vagy papírfalatokat diktáltak a babájukba.
Vétettek ezzel talán valamit?
Jézus jó ember volt, és táplálnunk kellett
a hitet a jó emberek iránt
- a cinizmuson innen maradva,
és a kedvünk szegésén is.
Rendben, mondtuk, egy hét. De amikor megjött
és azt énekelte „Jézus szeret engem,
a Biblia mondja ezt” ideje volt beszélni vele.
Ugyan ki mondhatná, hogy Jézus
nem szeret téged? Mondhatjuk-e neki, hogy a Biblia
egy vastag könyv, amit egyesek arra használnak,
hogy te ne érezd jól magad?
Megjegyzés nélkül
küldtük vissza őt.
Oly régóta tart a hitünk, olyan régen van
szükségünk Jézusra,
aki végzetünk és barátunk, hogy azt gondoltuk,
Ő kellőképpen halott ahhoz,
hogy a gyerekeink úgy gondoljanak rá, mint
Lincolnra, vagy Thomas Jeffersonra.
Hamar világos lett számunkra: egy gyerekbe
nem plántálhatsz egészséges szkepszist.
Csak csodás sztorikat, és nem voltak olyan
sztorijaink közel sem,
mint az, amit a Szülők Estjén az Arts & Crafts
úgy terjesztett, mint valami étvágyfokozót.
És akkor leültünk a templomban,
a gyerekek a Frigyládáról énekeltek
és hallelujáztak,
egy dalban meg fel-le kellet ugrálniuk
Jézusért.
Talán sohasem éreztem hasonló bizonytalanságot,
ez mennyire volt komikus és mennyire komoly.
Az evolúció varázslatos, de nélkülözi a hősöket.
Nem mondhatod a gyerekednek,
„az Evolúció szeret téged” Ez a történet
a pusztítástól bűzlik
és semmi csodálatos századokon át.
Nem volt csodás sztorim a gyerekemnek.
Ő pedig sugárzott. A kocsiban hazafelé egész úton
énekelte a dalokat,
időnként felállt Jézusért.
Nem volt mit tennem,
csak vezettem csendben,
énekes kísérettel.
after a while, as I did,
If you believe you have this collection
of ungiven gifts, as I do (right here
behind the silence and the averted eyes)
If you believe an afternoon can collapse
into strange privacies-
how in your backyard, for example,
the shyness of flowers can be suddenly
overwhelming, and in the distance
the clear goddamn of thunder
personal, like a voice,
If you believe there's no correct response
to death, as I do; that even in grief
(where I've sat making plans)
there are small corners of joy
If your body sometimes is a light switch
in a house of insomniacs
If you can feel yourself straining
to be yourself every waking minute
If, as I am, you are almost smiling . . .
BIZTATÓ
Nagy kaszás az idő, a hitünkben arat,
végül alig marad belőle valami.
De ha tudsz még hinni, itt van ajándékba
ez a gyűjtemény, néhány mintadarab: így létezem én
(most is, csendbe burkolózom, magamba nézek).
Ha hiszed, hogy kell egy nyugalmas fészek,
amelyben saját bensőddé gyűjthetsz
egy téli délutánt, vagy a kerted kényes virágaival,
például, eggyé válhatsz nyáron, mikor valami bánt.
Ha szótlan kérdezed, eddig eljössz-e,
mikor a dörgés még messze zengeti az eget,
de úgy fenyeget, mint egy emberi hang.
Ha hiszed, hogy a halálra nincs korrekt válasz,
azonban, mint vallom: még a bajban is
(terveket szőttem, erre jutottam) létezhet támasz,
és az öröm kis zugai vannak.
Ha néha villanykapcsoló vagy
az álmatlanok házában,
a makacsok lázával legyőzhető a galaxis,
hogy önmagad légy minden éber percedben.
Mert - akárcsak én - még mosolyogsz is…
the early morning sunlight
in the trees was sufficient,
replaced by a hello
from a long-limbed woman
pedaling her bike,
whereupon the wind came up,
dispersing the mosquitoes.
Blessings, all.
I'd come so far, it seemed,
happily looking for so little.
But then I saw a cow in a room
looking at the painting of a cow
in a field -- all of which
was a painting itself --
and I felt I'd been invited
into the actual, someplace
between the real and the real.
The trees, now, are trees
I'm seeing myself seeing.
I'll always deny that I kissed her.
I was just whispering into her mouth.
Tegnap reggel, a lombokon
átzúduló verőfénynek örülni
igazán volt okom, mert a fülemet
egy vidám hello ütötte meg;
biciklijén pedálozott egy remek,
hosszúcombú nő,
csillámló szúnyograjt görgetett
a nyomában felkavart szellő.
Hát ldásom rajta, ezen az egészen!
Ahogy láttam a biciklijén ülni,
már annak lehetett örülni, egészen.
Aztán meg egy tehenet láttam,
néztem, mi van a mezőn
a tehén körül
– mindez festményen volt egy szobában -
és majdnem indult a lábam,
hívogatott egyre, valami valóságosba,
vagy álommal összeszőtt helyre.
A fák, most, fák. Látom
magam, ahogy nézem. Tagadni fogom
- legyünk csak észen - hogy megcsókoltam.
Faggathatnak, hiába. Én csak sugdostam a szájába.
became a tiny one. So tiny as to have lost all substance. To have
become as theoretical as a point.
Then someone said, get up, big one, you're not doing
yourself any good. You puddle and stagnate in your weight.
Best to be up and toward. It irrigates you.
What, said the big one, have I not disappeared? Have you
not mistaken a cloud for me? Perhaps some local hill fulfills
your expectation?
No, it's no mistake, it's you; those interconnecting puddles
of flesh pulling at your bones, attempting that world-weary fall
toward the great waters of the world.
How you manage against gravity is one of the greater
triumphs of nature.
Do you think, said the big one, there's a woman who
would like to marry me?
Yes, had such a woman done everything in the world except
marry you, she might think it worthy before dying to complete
her catalogue. Or having done everything, go meekly
without decision or care to such a consummation.
Then you really feel, said the big one, that this woman
could come to care very deeply for me?
All is theoretical. Who knows enough to say the outcome
of any event, save that it was past us, and we saw the back of it
moving slowly into the Universe, seeking other settings to
repeat the fall of fate. . .
That sounds wonderful, that a woman like that could be in
love with me, said the big one.
But in a few moments the big one was back asleep, dreaming
that he had come to such enlargement that he constituted
all the matter in the Universe, which must include the earth
and the woman he would have loved. . .
AZ ELMÉLET
Aludt a Nagy, mélyen, mint aki nem is él és álmában
kicsivé aszott. Egészen pici pont, anyagtalan.
Szinte elméleti, nem tudni, egyáltalán valami még az ott?
Nógatták, ébredj Nagy, tégy valami hasznosat
magadért. Tespedő paca vagy, súlytalan.
Kelj fel, és előre! A biztatás annyit elért,
hogy szólt a Nagy: nem tűntem el egészen? Te meg
gondban vagy, nem tudod, felhő lettem,
vagy egy domb esetleg?
Nem, te puszta hanyatlás vagy, nem vitás; a világ nagy vizein
általános apadás, a hús a csontodon ócska cafatok
halmaza, semmi más.
A gravitáció, a természet egyik nagy érdeme,
nem hat rád, téged ne nyomasszon.
Mit gondolsz, kérdezte a Nagy, létezik-e asszony,
aki hozzám feleségül jönne?
Egy ilyen asszony mindenre kész volt - kivéve a frigyet -
hogy kiegészítse a listáját veled,
még mielőtt meghal. Aki melléd ül és megért,
megtesz mindent fontolgatás nélkül, csak a kedvedért.
Tényleg úgy érzed, kérdezte a Nagy, hogy ez az
asszony gondomat viselné, ebben biztos vagy?
Mindez elmélet. Nem mondhatjuk meg,
mit hoz az élet, csak ha valami már megtörtént,
és a hátát látjuk távolodni az űrbe, akkor
vizsgálhatjuk, más esethez hasonlónak tűnt-e.
Csodásan hangzik, hogy egy ilyen asszony
engem szeressen, engem válasszon, mondta Nagy.
Ám pár perc múlva elaludt újra, és kába
álmában helyreállt az Univerzum
minden dolga, beleértve a Földet
és az asszonyt, akit szerethetett volna.
tilting it to his mouth. It's historical, he thinks.
He scratches his head: another historical event.
He really ought to rest, he's making an awful lot of
history this morning.
Oh my, now he's buttering toast, another piece of
history is being made.
He wonders why it should have fallen on him to be
so historical. Others probably just don't have it,
he thinks, it is, after all, a talent.
He thinks one of his shoelaces needs tying. Oh well,
another important historical event is about to take
place. He just can't help it. Perhaps he's taking up
too large an area of history? But he has to live, hasn't
he? Toast needs buttering and he can't go around with
one of his shoelaces needing to be tied, can he?
Certainly it's true, when the 20th century gets written
in full it will be mainly about him. That's the way the
cookie crumbles--ah, there's a phrase that'll be quoted
for centuries to come.
Self-conscious? A little; how can one help it with all
those yet-to-be-born eyes of the future watching him?
Uh oh, he feels another historical event coming . . .
Ah, there it is, a cup of coffee approaching his face at
the end of his arm. If only they could catch it on film,
how much it would mean to the future. Oops, spilled it all
over his lap. One of those historical accidents that will
influence the next thousand years; unpredictable, and
really rather uncomfortable . . . But history is never easy,
he thinks . . .
TÖRTÉNELMI REGGELI
Arcához emel egy csésze kávét.
Szájához közelít a karja. Ez igen!
Most fejét vakarja - újabb világesemény.
A mai reggel így már kész történelem,
kész csoda, megáll az ész: hogy bírja?
Az is korszakos tett például,
Ahogy az ő vaját beissza a pirítós pírja,.
Saját magán is elámul, fensőbbséggel néz rád vissza.
Kapásból köp minden adatot.
Hiszen neki kivételes tálentum adatott.
Az egyik cipőfűzője kibomlott. Tessék,
fontos történelmi kázus van napirenden.
Bonyolult, de ezt is rendezi menten.
Az élet hadd menjen tovább, nem igaz?
Pirítóst is ken és pertlit is intéz,
egyszerre bánik el velük, semmi az.
Ha majd a 20. század története a csúcsát elérte,
a főszerplő abban bizonyára ő lesz.
Miért ne? Még a zacskós sütinél is, amit
mindenki oly mohón vesz, többen fognak rajongani érte.
Öntelt? Egy kicsit. De amondó vagyok, bánjunk vele csínján,
az ő látó szemével megsejthető bőven, mi van a jövőben.
Most is éppen hisztorikus esemény közeledtét érzi…
Igen, kezében egy csésze kávé az arcához ért.
Bár filmre vennék, a jövő mit nem adna ezért.
Hoppá, hoppá, az egész az ölében, ő meg úszik a bő lében.
Ebből már aligha ihat. Íme, egy történelmi baleset,
a következő évezredre bizonyára kihat, fatálisan
és kínosan. Az ő jóslata pedig ezzel kapcsolatban:
hát… lesz az még másképp is, mint ahogy most van...
began to talk about her twin sister.
Her twin sister this and her twin sister that.
Finally the man said, but what about you, dear breast?
And so the breast spent the rest of the night talking about
herself.
It was the same as when she talked about her sister: herself
this and herself that.
Finally the man kissed her nipple and said, I'm sorry, and
fell asleep. . .
A MELL
Egy férfi hálószobájába női mell érkezett
és az iker nővéréről hosszan értekezett.
Az ő iker nővére ez, az ő iker nővére pedig az.
Úgy látom, mindez igaz - szólt a férfi végül -
egyébként hogy vagy, drága mell?
Ő bemutatta magát örömmel.
A nővéréről sem mondhatott mást, hiszen
ő ugyanaz, és ő ugyanaz.
A férfi csókot nyomott a bimbóra. Meg a bimbóra.
Egy kicsit szabadkozott, és véget ért az intim óra,
álomba merült végszóra.
something newborn on the floor in a nest of hair.
Oops, says the barber, but it musn't've been a very good
ear, it came off with very little complaint.
It wasn't, says the customer, it was always overly waxed.
I tried putting a wick in it to burn out the wax, thus to find my
way to music. But lighting it I put my whole head on fire. It
even spread to my groin and underarms and to a nearby
forest. I felt like a saint. Someone thought I was a genius.
That's comforting, says the barber, still, I can't send you
home with only one ear. I'll have to remove the other one. But
don't worry, it'll be an accident.
Symmetry demands it. But make sure it's an accident, I
don't want you cutting me up on purpose.
Maybe I'll just slit your throat.
But it has to be an accident . . .
BALESETEK
A borbély könnyed mozdulattal levágta a vendége fülét.
A padlóra hullott, hajcsomóban, véresen, mint holmi újszülött.
- Hoppá, szólt a borbély... nem sokat ért ez a komisz fül ott.
Nomeg túl könnyen vált le, nem is panaszkodott.
- Hát igen, helyeselt a vendég, és mindig zsírosodott.
Nem hallottam jól a muzsikát. Próbáltam kiégetni a dugaszt,
de mint a száraz haraszt, egész fejem lángba borult.
A tűz ráfutott az ágyékomra, a karjaimra, már köröttem az erdőben
szisszent. Égtem, mint egy zseni, mint egy assziszi szent.
- Oké, szólt a borbély: hogy nyugodt legyen a hetem, félfüllel önt
el nem engedhetem. Nem szép, ha a testrészek kajlán állnak.
Le kell vágnom a másik fülét, tegyünk eleget a szimmetriának!
- Jó-jó, így a vendég, de azért vigyázzon,
nem szeretném, hogy szándékosan vágjon meg.
- Bármit vágok, legyen a nyaka, vagy a füle, ne aggódjon,
véletetlennek kell lennie.
Contemporary american poets
MAGGIE ESTEP
a girl named Hope who became my best friend. Hope and I were flunking math
class so we became speed freaks. This honed our algebra skills and we quickly
became whiz kids. For about 5 minutes. Then, our brains started to fry
and we were just teenage speed freaks.
Then, we decided to to seek gainful employment.
We got hired on as part time maids at the Holiday Inn while a maid strike
was happening. We were scab maids on speed and we were coming to clean
your room.
We were subsequently fired for pilfering a Holiday Inn guest's quaalude
stash which we did only because we never thought someone would have the
nerve to call the front desk and say; THE MAIDS STOLE MY LUUDES MAN. But
someone did - or so we surmised - because we were fired.
I supppose maybe we were fired because we never actually CLEANED but rather
just turned on the vacuum so it SOUNDED like we were cleaning as we picked
the pubic hairs off the sheets and out of the tub then passed out on the
bed and caught up on the sleep we'd missed from being up all night speeding.
When we got fired, we became waitresses at an International House of Pancakes.
We were much happier there.
SZTRÁJKTÖRŐ LÁNYOK ESETE A SZPÍDDEL
Már majdnem 15 voltam, amikor a barátnőm lett Remény.
Egyszerre alkalmaztak bennünket, először életünkben.
Korábban elhasaltunk matekból, Remény meg én . Ez nem ütött mély sebet rajtam, sem Reményen. És akkor a drog volt,
amitől zsenivé váltunk. Keményen. A legjobbak lettünk algebrából. Kábé 5 percig tartott ez a mámor.
Akkor érezni kezdtük, az agyunk már sajog és maradtunk csak szimplán kábítós csajok.
Garasunk sem volt, már-már elfelejtettük, hogy a pénz mi, gondoltuk, ideje kereső foglalkozás után nézni.
A Holiday Inn-nél kaptunk munkahelyet. Részfoglalkozásban, az éppen sztrájkoló
alkalmazottak helyett. Drogos sztrájktörő szobalányok lettünk, hogy takarítsuk serényen
szállodai fekhelyedet.
Aztán elküldtek minket, mert dézsmáltuk egy szállóvendég eldugott kábszerét.
Pedig nem is az ékszerét, és ezt is csak azért, mert sose hittük volna, valakinek lesz pofája
felhívni a recepciót, hogy A SZOBALÁNYOK LOPJÁK A LUUDES MAN-EMET.
De volt – vagy legalábbis úgy gyanítjuk – mert aznap nem értük meg a delet.
Bár az is meglehet, azért menesztettek, mert igazából sohasem TAKARÍTOTTUNK.
Igazából nem használtuk a porszívót, így aztán hangja persze volt, elég hangos ahhoz, hogy mellette
ráérősen szedegessük a fanszőröket a lepedőről és a kádból (hallottuk, volt aki ezt úgy utálta, hogy mindent kihányt),
utána meg szunyálni vonultunk, pótolni az éjszakai narkózás miatti alváshiányt .
Pincérnők lettünk egy Nemzetközi PALACSINTAházban, miután a Holyday Inn-nél meguntak.
Ott aztán sokkal jobban éreztük magunkat.
Liner Notes - (From Love Is A Dog From Hell)
Emotional Idiocy is obviously a theme close to my heart
since I seem to use the phrase in novels and CDs alike.
My friend and mentor of sorts, Andrew Vachss, upon hearing me
read a rendition of this poem, stated that it ought to be the theme
song for borderline personality disorder. He's right.
I'm an Emotional Idiot
so get away from me.
I mean,
COME HERE.
Wait, no,
that's too close,
give me some space
it's a big country,
there's plenty of room,
don't sit so close to me.
Hey, where are you?
I haven't seen you in days.
Whadya, having an affair?
Who is she?
Come on,
aren't I enough for you?
God,
You're so cold.
I never know what you're thinking.
You're not very affectionate.
I mean,
you're clinging to me,
DON'T TOUCH ME,
what am I, your fucking cat?
Don't rub me like that.
Don't you have anything better to do
than sit there fawning over me?
Don't you have any interests?
Hobbies?
Sailing Fly fishing
Archeology?
There's an archeology expedition leaving tomorrow
why don't you go?
I'll loan you the money,
my money is your money.
my life is your life
my soul is yours
without you I'm nothing.
Move in with me
we'll get a studio apartment together, save on rent,
well, wait, I mean, a one bedroom,
so we don't get in each other's hair or anything
or, well,
maybe a two bedroom
I'll have my own bedroom,
it's nothing personal
I just need to be alone sometimes,
you do understand,
don't you?
Hey, why are you acting distant?
Where you goin',
was it something I said?
What
What did I do?
I'm an emotional idiot
so get away from me
I mean,
MARRY ME.
ÉRZELMI IDIÓTA
Széljegyzet – (A „Love Is A Dog From Hell”-ből)
Az érzelmi idiotizmus nyilván szívemhez közeli téma,
miután regényekben és CD-kben látható, használom a kifejezést.
Barátom és mentor-félém, Andrew Vachss,
hallván, amint előadtam ezt a verset, azt állította,
hogy borderline személyiség szemléltetése lehetne. Igaza van.
Érzelmi idióta vagyok,
hát menekülj messzire!
Azaz, hogy
JÖJJ IDE!
Várj, mégse,
túl közel vagyok hozzád,
adj egy kis helyet,
nagy ez az ország,
akad hely bőven,
menj messzebb tőlem.
Hé, gyere elő!
nem is láttalak a héten még.
Mi az, van valami ügyed?
Biztosan egy nő. Valami gügye.
Vigyed! -
ha nem vagyok neked elég.
Istenem,
milyen hideg vagy.
Sosem tudom, mire gondolsz.
A lelkesedésed nem valami nagy...
Akarom mondani,
te tapadóska,
NE ÉRJ HOZZÁM,
mi vagyok én, bagzó macska?
Ne mássz úgy rám!...
Nem unod, hogy csak úgy odaülsz?
Miért nem udvarolsz?
Érdekel téged valami egyáltalán?
Hobbik?
Graffiti a házak falán?
Archeologia?
Egy expedició holnap indul,
elmehetnél oda.
Ami az enyém, az a tied,
ne legyen akadály a pénz,
az életem az életed,
menj csak,
adok kölcsön neked.
Legyünk együtt nagyok,
apartmant veszünk ki, az nem kerül sokba,
sőt, én egy szingli szobában is elvagyok.
De nem, mégis kétágyas lesz,
miért bajlódnánk egymás szőrszálával, vagy mi,
igen, saját fürdőszobával, inkább legyen ez,
jobb egymást békén hagyni.
Nem, a fürdő nem csak az enyém -
persze, akad az embernek olyan ügye,
hogy egyedül akar lenni,
megértesz, ugye?
Hé, mi ez a húzódozás?
Hova mész,
mondtam valami olyat?
Megsértődtél,
pajtás?
Én érzelmi idióta vagyok,
hát menj el tőlem messze.
Vagy, tudod mit?
HÁZASODJUNK ÖSSZE.
I'm all screwed up so
FUCK ME.
FUCK ME
and take out the garbage
feed the cat and FUCK ME
you can do it, I know you can.
FUCK ME
and theorize about
Sado Masochism's relationship
to classical philosophy
tell me how this stimulates
the fabric of most human relationships,
I love that kind of pointless intellectualism
so do it again and
FUCK ME.
Stop being logical
stop contemplating
the origins of evil
and the beauty of death
this is not a TV movie about Plato sex life,
this is FUCK ME
so FUCK ME
It's the pause that refreshes
just add water and
FUCK ME.
I wrote this
so I'd have a good excuse to say "FUCK ME"
over and over
and over
so I could get a lot of attention
and look, it worked!
So thank you
thank you
and fuck ME.
DUGJ MEG
DUGJ MEG,
felizgattad minden porcikám,
hát DUGJ MEG!
DUGJ MEG,
ideje ide tolnod a sperma-koltod,
etesd a mókusom, és DUGJ MEG,
hiszen te is ettől vagy boldog.
DUGJ MEG,
ne azon studírozz,
hogyan viszonyul a Szado-Mazochizmus
a klasszikus filóhoz;
hogy onnan jön a legtöbb emberi viszony -
egy hüvely a kardját várja, bizony,
és nem izgatja az efféle entellektüel malaszt.
Csak te izgatod, gyere, ne halaszd,
hát DUGJ MEG.
Hagyd a logikát,
hagyd a filózást,
minek firtatni, mondjuk, a gonoszság okát,
hagyd, hogy végóráink milyenek lesznek, ez nem
mozifilm arról, Platon hogyan hódolt a szexnek,
ez arról szól, hogy DUGJ MEG,
hát DUGJ MEG.
Kis szünet jóleshet,
korty víz a szomjas testnek,
aztán DUGJ MEG.
Én írtam ezt, igen,
kellene valami mentség,
amiért magamba nem fojtom.
DUGJ MEG, ezt mondom újra és újra,
ezt mondom folyton,
gondoltam, ezzel keltek figyelmet,
és lám, ez a csel így elment!
Hát hálám zengem,
és DUGJ MEG,
dugj meg ENGEM.
Liner Notes - (from Love Is A Dog From Hell)
My friend Jenny is really
worried that people are going to follow me around and send me dead animal
parts and doll heads as a result of this song but please, if you feel inclined
to send me dead animal parts, think it through. Thanks.
Stalk me
I once wrote a poem called FUCK ME
So stalk me
I'm asking for it
Don't take your medication
Stalk ME
Write to me and say Dear Maggie I love what you do
You've got a really big mouth
Actually your mouth is a little too big
Anyone ever tell you what a big-mouthed bitch you are
God, you know I'm kinda sick of you
I mean, what's so great about you
How come you got on TV
I could do that
You ain't shit
You suck
I hate you
but I love you
I love you because I hate you
Can I have your children?
Will you shack up with me?
Oh sure
I'll shack up with you
I love stalkers
Especially when they hate me
But you knew that
That's why you stalk me
You're not fooled by my clever ruse
Bitch goddess? I think not
I'm just a sucker for punishment
So punish me
Spank me
Dominate my sock drawer
And stalk me
Don't stalk Jodie Foster, David Letterman or John S. Hall
Don't go through their trash
Their trash is boring
play with my trash
Hurry, I'm waiting
I'm pleading
Just come on and do it
Chew me choke me and stalk me
That'll teach me to write all that goddamned poetry
HAJTS RÁM
Megjegyzés – a ”Love Is A Dog From Hell”-ből (Ch. Bukowski)
Barátom Jenny valóban aggódik, hogy az emberek a nyomomban lesznek
és döglött állatok testrészeit, meg babafejeket küldenek nekem e miatt a dal miatt, de kérlek,
ha hajlamos vagy döglött állatok részeit küldeni nekem, fontold meg. Köszönet.
Hajts rám!
Volt egyszer egy versem DUGJ MEG címmel,
hát gyere, hajts rám!
Hagyd a gyógyszeredet,
mondd, hogy vadmacskám,
hajts RÁM!
Írd meg nekem: Drága Maggie, szeretem amit csinálsz,
igazán telt a szád,
voltaképp talán túl nagy is,
de jól illik hozzád.
Mondhatnák, nagyszájú szuka vagy.
Istenem, tudnod kell, mennyire beteged vagyok,
néztelek a TV-ben is,
lehetnénk ebben együtt nagyok.
bírnám nagyon, csinálni veled,
te nem imitálsz,
te benyeled.
Gyűlöllek.
De szeretlek.
Szeretlek, mert gyűlöllek.
Csinálhatok gyereket neked?
Jó volna összeállni veled.
Ó persze.
Össze fogok állni veled.
Szeretem, aki rámenős, a hajtósokat,
főleg ha gyűlölnek engem,
de ez nem újdonság neked,
ezért hajtasz engem sokat,
te átlátsz a rafkós cselen.
Mert én csak büntetésből nyelek.
Szuka istennő? Szerintem nem.
De büntess meg,
fenekelj el, hátha az leszek,
ne én legyek, te légy a dominám
És hajts rám!
Ügyet se vess Jodie Fosterre, David Lettermanre, vagy John S. Hallra
Ne dőlj be a kamuzásuknak,
küldd őket a francos pokolra,
törődj az én kamuzásommal.
Ahhoz siess, aki imád,
én bizonyítok,
csak gyere és csináld,
harapj, fojts meg és hajts rám: ihless meg,
istenverte verseimhez légy a múzsám!
Contemporary american poets
GARY R. FERRIS
I start each day;
On the miles to work,
I start to pray.
*****
I talk to you,
And continue to stare;
And look to the right,
And you’re not there.
*****
I keep on talking,
I’m losing my mind;
“That car almost hit me”,
He must be blind.
*****
Off the ramp,
I pull into work;
Where it’s much to early,
For anyone to lurk.
*****
“Would you like some coffee”,
I turn and ask you;
I sure would,
I’ll pour a cup too.
*****
I set down at the desk,
As the phone starts to ring;
Could this be you calling,
Or what today’s work will bring.
*****
As people pour in,
I forget for a while;
For sobbing over you,
Would cramp my style.
*****
The whistle blows,
And the work is on hold:
It’s time to return,
Where life is so cold.
*****
On the fight home,
I turn the radio on;
And sadness sinks in,
I realize you’re gone.
*****
A NAPPAL
Hajnali sötétben
Kezdődnek a napok;
Kihajtok a garázsomból
És imába fogok.
Hozzád szól a fohász,
Mintha ott ülnél velem,
Odabólintok néha,
De az úton van a szemem.
Csak mondom az imát tovább,
Mint aki nem egészen ép;
Hoppá! ez a „bolond” autós
Szemberohan épp.
Korai a reggel,
A fejem még kába.
Áthajtok a rámpán,
várnak a munkába.
Ott is hozzád szólok,
„Egy feketét kérsz-e?”
Hiszen szoktál mindig,
Tessék, itt a csésze.
Megcsörren a telefonom,
A szívem kalimpál,
Egy kolléga szól bele,
Megint nem te voltál.
Emberek érkeznek,
Az eszem meg nálad,
Türelemmel alig győzöm,
Úgy vágyom utánad.
Megszólal az üzem kürtje,
Kezdődik a műszak.
Vigyáznom kell, fel ne tűnjön:
Az idegeim rosszak.
Otthon is csak kínlódom,
Nincs a hiányodra vigasz.
Gyógyír nincs a bánatomra,
Csak te tudhatnád, mi az.
I can’t figure out;
Race home from work,
Where life is without.
*****
I race to see you,
And hold you to me;
My mind says you’re there,
And my heart won’t see.
*****
I open the door,
It’s still a surprise:
You’re not there,
And tears fill my eyes.
*****
I need someone,
Or call on the phone;
But nothing breaks the silence,
Of these walls made of stone.
*****
I punish myself,
By refusing to eat:
Depression is silent,
I hear my heart beat.
*****
Where can I go,
Or should I stay:
Shy to choose,
In bed I lay.
*****
Time will pass,
And the dark sets in;
Laying there wishing,
I could still touch your skin.
*****
Lying there hurting,
I wish I could die;
Missing you so much,
Again I start to cry.
*****
Sometimes I wonder,
If you even know;
The way that I need you,
Would you still go.
*****
I can’t sleep now,
Again a long night;
Are you this lonely,
Do you share in my fright.
*****
AZ ÉJSZAKA
Nem értem, még mindig,
Nincs rá magyarázat;
Futok haza és árván
Találom a házat.
Futok, hogy lássalak,
És velem legyél,
Képzelem, hogy ott vársz -
De hogy nem, a szívem fél.
Belépek az ajtón,
Most is csak csalódás;
Fülemen csend dobol,
Fojtogat a sírás.
Kell legyen valakim,
Legalább hívjalak;
Süket a telefon,
És némák a falak.
Semmibe bámulok,
Nem lelem otthonom,
Eltolom az ételt,
És magam korholom.
Hová meneküljek?
Legjobb lesz, ha megyek.
Vagy inkább maradjak?
Nem tudom, mit tegyek.
Az idő csak múlik,
Ágyamra éj borul;
Bár érinthetnélek,
Volnál itt, társamul.
Heverek bénultan,
Meghalni szeretnék;
Olyan árva lettem,
Kísért a sírhatnék.
Mennél-e akkor is,
Kérdezem százszor;
Ha tudnád kicsit is,
Mennyire hiányzol?
Aludni nem tudok,
Egy éj ébren megint;
Magányos félelmem
Téged is meglegyint?
So put away your toys, and have a seat;
*****
Boo Boo, Boo Boo, the love that we share,
Is as pure and clean, as a fluffy teddy bear;
*****
Boo Boo, Boo Boo, as you start to grow,
Remember in life, you reap what you sow;
*****
Boo Boo, Boo Boo, you’re so glad,
I hope life is good, and you’re never sad;
*****
Boo Boo, Boo Boo, in challenges you meet,
Always be strong, and stand on your feet;
*****
Boo Boo, Boo Boo, through hardships and pain,
Keeping on rolling, like a runaway train;
*****
Boo Boo, Boo Boo, I hope that you see,
The love that you need, comes from mommy and me;
*****
Boo Boo, Boo Boo, I love you so,
I just wanted to write, and let you know.
*****
DÚÚ DÚÚ
Dúú Dúú, Dúú Dúú, tudok egy jó mókát,
Fogd meg a macidat, gyere, ide hozd át;
Dúú Dúú, Dúú Dúú, beszélgessünk picit,
Mutasd, mennyire szeretsz, szorítsd meg a macit!
Dúú Dúú, Dúú Dúú, ez a gyerek nagyobb lesz,
Akkor ő is tudni fogja: azt aratod, amit vetsz.
Dúú Dúú, Dúú Dúú, amilyen jó most a dolgod,
Maradjon is mindig olyan, legyél nagyon boldog!
Dúú Dúú, Dúú Dúú, ha majd lesznek gondjaid,
Legyél bátor, és az élet bánni velük megtanít.
Dúú Dúú, Dúú Dúú, néha borul, aztán derül;
Te csak indulj mindig tovább, menj előre emberül!
Dúú Dúú, Dúú Dúú, ugye látod, ugye érzed,
Anya, Apa vigyázunk rád, mert szeretünk téged.
Dúú Dúú, Dúú Dúú, én szeretlek nagyon,
Ezért ezt a dalocskát, Dúú, Dúú, neked adom..
Scared of things, that is not in sight.
*****
Some fears are bad, and some fears seem good,
They seem to keep and protect us from all that could.
*****
Your fears of the dark and big water slides,
Will someday vanish and surely subside.
*****
I know that now your fears seem bad,
But someday you’ll conquer and you’ll be glad.
*****
As old fears die, new fears will come,
And pull us back down until we overcome.
*****
Fears are like tests, through life we go,
Moving on to the next, as we increase what we know.
*****
But until that day comes, when you dry those tears,
You’ll need a daddy, to comfort those fears.
*****
FÉLELMEID
Félelmek törnek rád az ágyadban éjjel,
Megrémülsz, hogy valami ismeretlen ér el;
Vannak rossz félelmek, de jó is, mely rádszól,
Hogy figyelmeztessen, ha a tűzzel játszol;
Még félsz a sötéttől, a nagy vízicsúzdától,
De ez elmúlik majd, elmúlik magátol;
Ha most nyomasztanak még a félelmeid,
Te leszel a győztes, hogy legyőznek, ne hidd;
Mumusok jöhetnek, krampuszok mennek,
Laput kötünk a talpukra, hol annak, hol ennek;
Amíg élünk, aggályok is kísérik az utunk,
Túléljük majd mindet, mert egyre többet tudunk;
Lebirkózni őket, napról-napra könnyebb -
Addig itt van apád, letörölni könnyed.
Contemporary american poets
LOUISE GLUCK
The Untrustworthy Speaker by Louise Gluck
I don't see anything objectively.
I know myself; I've learned to hear like a psychiatrist.
When I speak passionately,
That's when I'm least to be trusted.
It's very sad, really: all my life I've been praised
For my intelligence, my powers of language, of insight-
In the end they're wasted-
I never see myself.
Standing on the front steps. Holding my sisters hand.
That's why I can't account
For the bruises on her arm where the sleeve ends . . .
In my own mind, I'm invisible: that's why I'm dangerous.
People like me, who seem selfless.
We're the cripples, the liars:
We're the ones who should be factored out
In the interest of truth.
When I'm quiet, that's when the truth emerges.
A clear sky, the clouds like white fibers.
Underneath, a little gray house. The azaleas
Red and bright pink.
If you want the truth, you have to close yourself
To the older sister, block her out:
When I living thing is hurt like that
In its deepest workings,
All function is altered.
That's why I'm not to be trusted.
Because a wound to the heart
Is also a wound to the mind.
A SZAVAHIHETETLEN
Ne hallgass rám, sérült a szívem.
Objektivitást tőlem ne várj.
Olyan füllel hallok már, mint egy pszichiáter.
Ha bizalmatlanok velem, nekem az fáj,
és a hangom felemelem.
A nyelvérzékem gyakran dicsérték , meg az
intellektusomat - ha belegondolok, ezt
alig-alig érdemeltem, és ez szomorú dolog.
Igazán magamba látnom nem is lehet.
Kezdjük az elején? Miért fájlalta kezét a nővérem?
Jó, nézzük a horzsolást a karján, a heget!
Se magyarázatom, se érvem.
Önmagam nem látom: furcsa lettem,
veszélyes szinte, tőlem szabadulni kellene,
a lelkem nem őszinte.
Aki olyan, mint én, rokkant a jelleme,
csak látszólag önzetlen, csak szinte.
Látom a valóságot, mikor nyugodt vagyok.
Tiszta ég, fehér felhőpamacsok.
Alattuk ódon kicsi ház, mellette vörös
és élénkrózsaszín azálea pompáz.
Az igazság ott lapul talán, fókuszálj a nővéredre,
pőrére vetkezz, a palástot vedd le:
akit mélyreható seb ért,
hogyan vonható kérdőre
a tévelygésekért?
Hát ez az, amiért ne higgyenek nekem.
Mert ha a szívet sanyargatja egy seb,
annak ártalma a fejünkben sem kisebb..
children begging for coins
I met my love under an orange tree
or was it an acacia tree
or was he not my love?
I read this, then I dreamed this:
can waking take back what happened to me?
Bells of San Miguel
ringing in the distance
his hair in the shadows blond-white
I dreamed this,
does that mean it didn't happen?
Does it have to happen in the world to be real?
I dreamed everything, the story
became my story:
he lay beside me,
my hand grazed the skin of his shoulder
Mid-day, then early evening:
in the distance, the sound of a train
But it was not the world:
in the world, a thing happens finally, absolutely,
the mind cannot reverse it.
Castile: nuns walking in pairs through the dark garden.
Outside the walls of the Holy Angels
children begging for coins
When I woke I was crying,
has that no reality?
I met my love under an orange tree:
I have forgotten
only the facts, not the inference—
there were children, somewhere, crying, begging for coins
I dreamed everything, I gave myself
completely and for all time
And the train returned us
first to Madrid
then to the Basque country
CASTILE
Castile-ban narancsillat hinti az eget,
és egy gyerekcsapat aprópénzt kéreget.
Szerelmemre és rám narancsfa hajolt,
vagy akácia? - vagy talán
nem is a szerelmem volt?
Olvastam ezt, vagy utóbb álmodtam magam is.
Az éber újra éli át az álomhistóriát.
A levegőt San Miguel harangjának
távoli hangja járja át.
Az ő lenszőke haját látom
álmomban;
nem a való világban – talán nem is igaz?
Ha csak álmomban látom, akkor mi az?
Bárhogy történt, átéltem akkor is,
nekem nem volt hamis:
mellém fekszik hanyatt
kezem a vállán pihenni hagyja.
Dél, aztán alkonyat,
távoli vonat hangja.
Nem, ez nem a való világ volt,
ahol a történés végleges, amit ott teszünk,
azon utólag nem fordíthat eszünk.
Castile: apácák párokban a sötét kertnek
indulnak. Holy Angels falain kívül
gyerekek baksist kéregetnek...
Amikor felébredtem, sírtam;
az egész csak álom, csak sóvárgás volt?
A szerelmemre és rám narancsfa hajolt -
hadd emlékezzem:
- csak a tények, semmi kitalálás -
a lényeg: gyerekek, kéregettek, és harang szólt…
Átéltem álmomban -
hát átéltem valóban.
Kettőnket és az álmomat
először Madridba, aztán a baszkok földjére
vitt vissza a vonat.
to revenge myself
against my father, not
for what he was--
for what I was: from the beginning of time,
in childhood, I thought
that pain meant
I was not loved.
It meant I loved.
GYEREKKORI EMLÉK
Sebet kapott a lelkem, egyszer régen.
Hogy apámon revánst vegyek,
annak éltem.
Nem azért, amilyen ő volt -
az ok én, a gyerek voltam,
aki akkor, hogy nem szeretnek ,
azt gondoltam.
Pedig sérült azért lettem,
én voltam, aki szerettem.
sending people she loves into the other world.
The little ones, the babies--these
she rocks, whispering or singing quietly. I can't say
what she did for my father;
whatever it was, I'm sure it was right.
It's the same thing, really, preparing a person
for sleep, for death. The lullabies--they all say
don't be afraid, that's how they paraphrase
the heartbeat of the mother.
So the living grow slowly calm; it's only
the dying who can't, who refuse.
The dying are like tops, like gyroscopes--
they spin so rapidly they seem to be still.
Then they fly apart: in my mother's arms,
my sister was a cloud of atoms, of particles--that's the difference.
When a child's asleep, it's still whole.
My mother's seen death; she doesn't talk about the soul's integrity.
She's held an infant, an old man, as by comparison the dark grew
solid around them, finally changing to earth.
The soul's like all matter:
why would it stay intact, stay faithful to its one form,
when it could be free?
BÖLCSŐDAL
Anyám sokat tesz azokért, akiket szeret:
másik világba segíti őket, ehhez nagyon ért.
A kicsiket, a babákat ringatja,
fülükbe gügyög a hangja , vagy dúdol halkan.
Azt nem tudom, az apámmal mit tett,
de bizonyára az alkalomhoz illett.
Álomba ringatni valakit, vagy a halálba,
valójában majdnem ugyanaz. A bölcsődalok
arról szólnak mind, hogy ne félj.
Szíve nyugtató dobogását adja az anya,
az élő ennek örül, megbékél, csak a
haldoklónak pislákol tőle a belső villanya.
A körhinta, vagy a pörgettyű olyan,
mintha állna, pedig gyorsan forog. Nem bírja sokáig,
ereje vész. Anyám karjában, akit ringat,
olykor részecskék felhőjévé válik.
Ha egy gyerek álomba esik, még marad egész.
Anyám látta a halált, a lélek méltóságán nem meditált.
Egy csecsemőt tartott akkor is, egy öreg férfit,
mikor köröttük a homály földkemény éjszakává vált.
A lélek, mint minden más dolog,
anyagba zártan miért maradna meg,
mikor egy másik létben szabadabb lehet?
Contemporary american poets
JORIE GRAHAM
each drop breaking
without breaking into
the next, describes
the unrelenting, syncopated
mind. Not unlike
the hummingbirds
imagining their wings
to be their heart, and swallows
believing the horizon
to be a line they lift
and drop. What is it
they cast for? The poplars,
advancing or retreating,
lose their stature
equally, and yet stand firm,
making arrangements
in order to become
imaginary. The city
draws the mind in streets,
and streets compel it
from their intersections
where a little
belongs to no one. It is
what is driven through
all stationary portions
of the world, gravity's
stake in things, the leaves,
pressed against the dank
window of November
soil, remain unwelcome
till transformed, parts
of a puzzle unsolvable
till the edges give a bit
and soften. See how
then the picture becomes clear,
the mind entering the ground
more easily in pieces,
and all the richer for it.
A GONDOLAT
Mielőtt szaporán eleredne
csak egy-egy petty villan
szinkópát koppantva
a gondolatunkkal is így van
és így kezdik táncukat
a fecskék a kis madártestek
röpte is ilyen ritmust mutat.
Később a cseppek sűrűbben esnek
már zuhog - a gondolat vibrál
mint a kolibri szárnya
vagy ahogy ritmusát a szíve járja.
Mi ez a lüktetés?
Látod a nyárfa hogy tekereg
előre-hátra hajladozik
lombjának változó formát a vihar ad
agyunkban mégis
álló képe születik
és képzete megmarad.
A városban pedig az utcán
teng-leng a gondolat
a találkozásokból
kiszorít a magány
bizonytalan a fiú
kába tőle a lány
a senkihez tartozás túsza
a világ kérges zugaiba
a súly lehúzza -
a novemberi talajhoz
nyirkos falevelek tapadnak
de ne búsulj ne félj
az idő hamar tisztulást hoz
a zűrzavaros puzzle
nem sokáig marad rejtély
először az élek élesednek kicsit
szárnyat bont a fény
és akkor nézd a gondolat
már nem tévelyeg vakon
képpé rendezi a pontokat
részletekben gazdagon.
he danced.
He slacked and swirled.
The doorways of the little city
blurred. Something
leaked out,
kindling the doorframes up,
making each entranceway
less true.
And darkness gathered
although it does not fall . . . And the little dance,
swinging this human all down the alleyway,
nervous little theme pushing itself along,
braiding, rehearsing,
constantly incomplete so turning and tacking --
oh what is there to finish? -- his robes made
rustic by the reddish swirl,
which grows darker towards the end of the
avenue of course,
one hand on his chest,
one flung out to the side as he dances,
taps, sings,
on his scuttling toes, now humming a little,
now closing his eyes as he twirls, growing smaller,
why does the sun rise? remember me always
dear for I will
return --
liberty spooring in the evening air,
into which the lilacs open, the skirts uplift,
liberty and the blood-eye careening gently over
the giant earth,
and the cat in the doorway who does not
mistake the world,
eyeing the spots where the birds must
eventually land --
ÖRÖKMOZGÓ NYUGTALANSÁG A LÉGBEN
Mindét keze a szívén, úgy táncolt
a férfi.
Hol lassult, hol lódulni látszott.
A kisváros kapui homályban,
valami szivárgott
alóluk halványan,
és valószerűtlenül
fellángoltak
a bejáratok.
Készült a sötétség,
nem hullt le még… És pörgött
ez a lény a sikátorban, húnyt szemmel
mint a vakok, mintha szent kergekór
törne ki rajta, nyugta nincs,
csitulni nem tud, a tánc tovább hajtja
- ó, mikor lehet ennek vége? -
homlokán a rőt hajtincs és rusztikus ruhája,
sötétbe fordul,
mire az utca végén járja,
most egyik keze a mellén,
a másikkal oldalt hadonász,
levegőbe csapkod, talpa csattog,
kurjongatva danász,
szemét húnyja, pördül, magát összehúzza
- ó, miért is kel fel a nap? Emlékezz rám mindig drága,
hogy visszatérjek hamar, arra törekszem,
ez a szívem vágya -
oldottság csordul az esti színen,
orgonák szökkennek, szoknyák libbennek,
csóvát hint a vérvörös öreg szem
megértő glóbuszunk fölött lágyan,
egy macska a kapualjban
ügyet sem vet az egészre, a bokrot fürkészi,
ahová talán leszáll egy madár,
és őt nem veszi észre..
San Sepolcro by Jorie Graham SAN SEPOLCO
In this blue light Ebben a kék fényben
I can take you there, vihetlek oda,
snow having made me ahol az átlátszó
a world of bone csont világának lakójává
seen through to. This tett engem a hó.
is my house, Ez az én otthonom,
my section of Etruscan etruszk faldarab,
wall, my neighbor's a szomszéd
lemontrees, and, just below citromfái, és lent,
the lower church, mindjárt a templom alatt
the airplane factory. a repülőgépgyár.
A rooster Egész áldotta nap
crows all day from mist egy jómadár rikoltoz
outside the walls. a falon túli ködből.
There's milk on the air, A levegő tejfehér lett.
ice on the oily Citromokon olvadó jég
lemonskins. How clean cukormáza . És a gondolat
the mind is, milyen tiszta fejben éled,
holy grave. It is this girl te jó ég! Ez a lányka itt,
by Piero Piero mellett, della Francesca,
della Francesca, unbuttoning éppen a gombjait
her blue dress, bontja
her mantle of weather, utcai öltözetén,
to go into munkába érkezik.
labor. Come, we can go in. Belépünk,
It is before alig kezdődött
the birth of god. No one a nap. Még senki
has risen yet nem ment el a múzeumokba,
to the museums, to the assembly a szabad piacra,
line—bodies a szerelőszalagoknál
and wings--to the open air testek és szárnyak.
market. This is Eképpen tesz,
what the living do: go in. itt bent, aki él.
It's a long way. Ide hosszú út vezet.
And the dress keeps opening És a magánélethez
from eternity ember emlékezet óta
to privacy, quickening. nem előny ez az öltözet.
Inside, at the heart, Belül, a szívben
is tragedy, the present moment tragédia van, hisz a jelen pillanat
forever stillborn, alig születik, a semmibe visz,
but going in, each breath ez a mi utunk,
is a button minden lélegzetünkkel
coming undone, something terribly csupaszabbak leszünk,
nimble-fingered gyűszűs ujjal tapintunk
finding all of the stops. és kudarcra jutunk.
Contemporary american poets
ERICA JONG
the radio playing to bare walls,
picture hooks left stranded
in the unsoiled squares where paintings were,
and something reminding us
this is like all other moving days;
finding the dirty ends of someone else's life,
hair fallen in the sink, a peach pit,
and burned-out matches in the corner;
things not preserved, yet never swept away
like fragments of disturbing dreams
we stumble on all day. . .
in ordering our lives, we will discard them,
scrub clean the floorboards of this our home
lest refuse from the lives we did not lead
become, in some strange, frightening way, our own.
And we have plans that will not tolerate
our fears-- a year laid out like rooms
in a new house--the dusty wine glasses
rinsed off, the vases filled, and bookshelves
sagging with heavy winter books.
Seeing the room always as it will be,
we are content to dust and wait.
We will return here from the dark and silent
streets, arms full of books and food,
anxious as we always are in winter,
and looking for the Good Life we have made.
I see myself then: tense, solemn,
in high-heeled shoes that pinch,
not basking in the light of goals fulfilled,
but looking back to now and seeing
a lazy, sunburned, sandaled girl
in a bare room, full of promise
and feeling envious.
Now we plan, postponing, pushing our lives forward
into the future--as if, when the room
contains us and all our treasured junk
we will have filled whatever gap it is
that makes us wander, discontented
from ourselves.
The room will not change:
a rug, or armchair, or new coat of paint
won't make much difference;
our eyes are fickle
but we remain the same beneath our suntans,
pale, frightened,
dreaming ourselves backward and forward in time,
dreaming our dreaming selves.
I look forward and see myself looking back.
JÖVŐKÉP ŐSSZEL
Most, hogy költözünk, a padlón dobozok,
csupasz falaknak szól a rádió,
cserbenhagyott akasztók alatt
a képek takarta négyszög világos maradt.
Valamiképp arra gondolok,
a mai is pont olyan, mint bármely múló nap;
valaki más ittlétének öröke sok szutykos dolog,
a mosdóban hajszálak, maszat,
a sarokban barackmag, szenes gyufacsonkok
és sok kiidobni való, elnyűtt kacat,
mint nyomasztó álmok töredékén
rajtuk botladozunk órákon át,
szabadulunk tőlük, hogy tiszta lappal kezdjünk,
gondosan sikáljuk az otthon padlóját,
újfajta létünk meg ne tagadjon,
kétségünk vegye el, lelkünkbe erőt adjon.
Vannak terveink - legyűrjük aggályunk -
egy év távlatában látjuk a házat szebbnek,
akár egy újat: tiszta borospoharak,
a vázákban víz, a polcokra vaskos,
téli olvasmányok nehezednek.
Látjuk a szobát, mindig ahogy alakul éppen,
elégedetten, hogy rendet teszünk. És várunk.
Vissza-visszaérkezünk sötét és csendes utcákból,
könyvekkel és ennivalóval tele a kezünk,
a tél, mint mindig, most is csüggesztő lehet.
Látjuk előre a jámbor, magunk csinálta életet.
Látom, akkor majd feszült, komoly leszek,
tűsarkú cipőben, ami szorít,
a megvalósult célok fényében nem sütkérezek ,
visszanézek a mostba, és egy laza,
napbarnított, szandálos lányt látok,
csupasz szobában remények halmaza
- és irígy leszek..
Bizakodunk, taszítljuk életünk magunk előtt,
kétség születik, kétség elül, mintha a szobában
halomba gyűlt lomokkal és magunkkal
kitölthetnénk bármilyen rést belül,
ami miatt ténfergünk önvádlón,
elégedetlenül.
A szoba nem változik:
új szőnyeg, egy szék, kívül festjük a falat,
alig okoz különbséget.
A szemünk megtéveszthet,
de a nap hiába éget, bőrünk alatt
maradunk sápadtak, riadtak,
lelki szemünk a múltat - és jövönket idézi,
álmodjuk csak, amit az álmaink adtak.
Nézek előre és látom magam visszafelé nézni.
a little,
then grow afraid
and close again,
a small boy
fearing to be hurt,
a toe stubbed
in the dark,
a finger cut
on paper.
I think I am free
of fears,
enraptured, abandoned
to the call
of the Bacchae,
my own siren,
tied to my own
mast,
both Circe
and her swine.
But I too
am afraid:
I know where
life leads.
The impulse
to join,
to confess all,
is followed
by the impulse
to renounce,
and love--
imperishable love--
must die,
in order
to be reborn.
We come
to each other
tentatively,
veterans of other
wars,
divorce warrants
in our hands
which we would beat
into blossoms.
But blossoms
will not withstand
our beatings.
We come
to each other
with hope
in our hands--
the very thing
Pandora kept
in her casket
when all the ills
and woes of the world
escaped.
KÖZÉPKORÚ SZERETŐK
Megnyílsz nekem
egy kicsit,
hogy aztán végül,
mintha félnél, bezárulj,
egy kisfiú,
aki attól tart, hogy sérül,
papírélen
kaszált ujj,
sötétben botló
lábujj.
Én elárvult
úgy vélem,
nincs mitől félnem,
árbóchoz kötözött
Kirké vagyok,
meg a disznója egyben,
Bacchus
a szirénem,
hadd bűvöljön
engem!
De azért
kicsit félek:
tudom, az élet
hova vezet.
Az ösztönt,
hogy menjek,
hogy mindent bevalljak,
követi az intés:
higgy inkább a fejnek.
és a szerelem
- a múlhatatlan szerelem -
meg kell haljon,
hogy majd egy újabbnak
helyet adjon.
Nem vagyunk kivétel
mi se,
Csak esély a mi
találkozásunk,
mienk a választás tövise:
válunk -
vagy tövist egycsapásra
virággá váltunk.
A virágok persze
mást akarnak,
nem csapást.
Kezünkben csak a remény
kuporog,
amikor egymásra
találunk,
ez a csalárd dolog,
amit Pandora
betegséggel, szenvedéssel
együtt szabadított
szelencéjéből
a halandóra.
in the throat of eternity. . . .
For centuries, the air was full of witches
Whistling up chimneys
on their spiky brooms
cackling or singing more sweetly than Circe,
as they flew over rooftops
blessing & cursing their
kind.
We banished & burned them
making them smoke in the throat of god;
we declared ourselves
"enlightened."
"The dark age of horrors is past,"
said my mother to me in 1952,
seven years after our people went up in smoke,
leaving a few teeth, a pile of bones.
The smoke curls and beckons.
It is blue & lavender
& green as the undersea world.
It will take us, too.
O let us not go sheepishly
clinging to our nakedness.
But let us go like witches sucked heavenward
by the Goddess' powerful breath
& whistling, whistling, whistling
on our beautiful brooms.
FÜST
Füst, csupa füst
az öröklét torkában…
Boszorkányok, hárpiák, ördögi nép,
szüntelen huhogtak a kürtőkben,
seprűjük nyelén
vihogtak fürtökben, dúdoltak, mint Kirké, csáboson,
áldás & szitok
bélyege mindegyiken,
aki háztetők fölött oson.
Űztük őket és megégettük,
isten torkának füstjébe hulltak;
majd magunkat kineveztük
„felvilágosultnak”.
„A borzalom sötét kora már a múlt”
mondta 1952-ben anyám,
hét évvel az után, hogy embereink füstté váltak,
néhány fog és csonthalom vádolt a kémény alján.
Van-e oltalom? Füst kígyózik és hívogat.
levendulaszín & kék & zöld,
mint a mélytenger világa.
Elragadhat-e még tőlünk újakat?
Sose menjünk, ó, birkamód,
pőreségünkre hagyatkozva,
de menjünk, mint ahogy a sok felhőbe illanót
inhalálta a hatalmas Isteni lehelet az égbe
& huhogás, huhogás, huhogás,
a gyönyörűséges seprűnkön égve.
is me;
the doctor,
Love.
He appears
as husband, lover
analyst & muse,
as father, son
& maybe even God
& surely death.
All this is true.
The man you turn to
in the dark
is many men.
This is an open secret
women share
& yet agree to hide
as if
they might then
hide it from themselves.
I will not hide.
I write in the nude.
I name names.
I am I.
The doctor's name is Love.
ÖNÉLETRAJZ
Ezekben a versekben
a szerelmes én vagyok,
az orvos:
Szerelem.
Rádtalál
mint férj, szerető,
lélekbúvár és múzsa,
mint apa, fiú és talán
maga az Isten köt gúzsba,
és bizonyára halál.
Mindez igaz.
A férfi, a drága, akihez
a sötétben fordultok;
férfiak sokasága.
Ez nyílt titok,
asszonyok jussa,
mégis mind rejteni kész,
még maga elől is dugdossa,
mint egy
eltüntető bűvész.
Nekem nincs mit rejtenem.
Csupaszon írok.
Néven nevezem.
Én Én vagyok.
Az orvos neve Szerelem.
Contemporary american poets
SHARON ESTHER LAMPERT
My Man by Sharon Esther Lampert
Making Love All Through the Night and All Through the Day
My Man is passionate and strong, all through
the night, I know his emotional,
spiritual, and physical being; I feel
the breadth and depth of his masculinity.
All through the night, My Man holds
me tightly in his arms: warm, tender,
and cuddly, childlike, always knowing
where I am, secure forevermore.
My Man's touch lingers,
I am sleeping soundly all
through the night, still making
love with him, in my dreams.
I awaken to My Man's soft kisses at
dawn, my spirit floating in the morning
mist, the promise of love is fulfilled,
my heart is murmuring a melody, a
sweet new song, all through the Day.
Sharon Esther Lampert
Sexiest Creative Genius in Human History
8th Prophetess of Israel: 22 Commandments
https://www.poetryjewels.com
AZ ÉN EMBEREM
(Szeretkezni éjjel-nappal)
Az én emberem erős és szenvedélyes
egész éjen át. Jól ismerem,
szívem a lelkébe lát. Vele lélegzem
és zsigeremben érzem férfias valóját.
Az én emberem ölel egész éjjel,
imádja minden részemet: forró és gyengéd,
drága gyerek, ha kell, megvéd,
tudja mindig, hol tartok, és bátran szeret.
Az én emberem megérint, vége
nincs a simogatásnak, ha pedig
elalszom, álmomban tovább
ölelkezünk másnap reggelig.
Az én emberem könnyed csókkal ébreszt,
mikor a hajnal teríti ránk fátyolát,
jó volt hozzánk a szerelem,
és bennem egy dal, egy édes
új dallam zsong, egész napon át.
Sharon Esther Lampert
Legszexibb Alkotó Géniusz az Ember Történetében
Izrael 8. Prófétanője: 22 Parancsolat
https://www.poetryjewels.com
2. When the Womb was Astonishingly Empty, Inside of Every Woman Being
God Made Millions of Eggs That Lived a Fleeting Lifespan. And One by
One, Each Egg Cascaded to its Death. God Made Abortion for Womankind.
And It Was So.
And Inside of Every Man Being, God Made Billions of Sperm That Lived a
Flitting
Lifespan, And Cascaded to Their Deaths, on the Upstream, Against Gravity.
God Made Abortion for Mankind. And It Was So.
3. God said, "Let there be Abortion," And there was Abortion.
4. God Saw that Abortion was Good, And God Separated the Eggs from the
Sperm.
5. God Called to the Sperm: "Male," And to the Eggs God Called: "Female."
And There Were Men and There Were Women, One Day.
6. God Said, "Let There Be a Conception. And One Plummeting Sperm and
One Plunging Egg Melded into One, And Propagated the Human Species.
And God Let the Lower Species Have a Greater Survival Ratio of Eggs to
Sperm.
7. And God Said: "Let There Be More Ants Per Square Inch Than Human
Beings Per Square Mile." And It Was So.
Sharon Esther Lampert
Sexiest Creative Genius in Human History
8th Prophetess of Israel: 22 Commandments
https://www.poetryjewels.com
ÉS ISTEN MEGTEREMTETTE AZ ABORTUSZT
1. Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet -
2. Amikor az anyaméhben megdöbbentő űr volt, Isten petesejtek sokaságát teremtette,
miután minden asszonyban maga az Úr volt. Ezeknek rövid életet adott.
És Isten kegye a női nemnek adta az abortuszt. És a peték sorban halálba hulltak.
És látá Isten, hogy az abortusz jó.
És minden férfiúi lény bensőjébe Isten spermiumok milliárdjait teremtette,
nem kérdés, hogy ezek élete hosszú lett-e.
Élet, és halálba zuhanás, felfelé is, a gravitáció ellen.
Isten megteremtette az emberiségnek az abortuszt. És látá, hogy az abortusz jó.
3. „Legyen abortusz”, így szólt az Úr. És lőn valósággá az atyai szó.
4. Isten külön vette a petéket a spermiumoktól.
5. A spermiumokat „hímeknek” nevezte valami okból, a petéket „nőknek”, hasonló alapon.
És voltak férfiak, és voltak asszonyok. Egy napon.
6. „Legyen fogamzás!” És lőn.
Egyesült egy spermium és egy pete , és a "homo" fajt meghirdette.
Az Úr nagyobb túlélési arányt hagyott az alantasabb lényeknek.
7 És szólt az Úr: „Tartson el több hangyát egy négyzetméter,
mint embert egy négyzetkilóméter”. Erről szól az ének.
És látá Isten, hogy ez jó.
Sharon Esther LampertLegszexibb Alkotó Géniusz az Ember Történetében
Izrael 8. Prófétanője: 22 Parancsolat
https://www.poetryjewels.com
Without breathing in toxic pollutants.
It is impossible to ingest nutritious food,
Without ingesting chemicals and preservatives.
It is impossible to have a loving relationship,
Without bumping into a loved one's emotional problems.
And it is IMPOSSIBLE not to BREATHE, EAT, and LOVE.
Sharon Esther Lampert
Sexiest Creative Genius in Human History
8th Prophetess of Israel: 22 Commandments
https://www.poetryjewels.com
LEHETETLEN
Lehetetlen lélegzetet venni
szennyeződés beszívása nélkül.
Lehetetlen táplálékot enni
tartósitószerek nélkül
Lehetetlen szerelmben lenni
a partner érzelmi problémái nélkül
És LEHETETLEN, hogy ne LÉLEGEZZÜNK, EGYÜNK
és SZERESSÜNK.
Sharon Esther Lampert
Legszexibb Alkotó Géniusz az Ember Történetében
Izrael 8. Prófétanője: 22 Parancsolat
https://www.poetryjewels.com
Many Men Can't Wait to
Get Their Hands on One
Another to Kill Each Other.
Some Men Learn to Love:
A Few Men are Fighting to
Get Their Hands on One
Another to Love Each Other.
God Bless Gay Brotherhood.
Sharon Esther Lampert
Sexiest Creative Genius in Human History
8th Prophetess of Israel: 22 Commandments
https://www.poetryjewels.com
MELEGEK SZABÁLYA
Minden Férfi Megtanul Gyűlölni
Harcias Legtöbbjük
Könnyen a Másikra Támad
Sokuk Kész Kegyetlenül Ölni.
Néhány Férfi Megtanul Szeretni:
a Szíve Mélyén is Benn
Kezet Nyújtani Egymásnak
Ölelni, nem Ölni.
A Meleg Barátságot Áldja meg az Isten!
Sharon Esther Lampert
Legszexibb Alkotó Géniusz az Ember Történetében
Izrael 8. Prófétanője: 22 Parancsolat
https://www.poetryjewels.com
Contemporary american poets
DAVID LEHMAN
A Little History by David Lehman
They can't believe it.
Thy had always hated Jews.
As children they had roamed in gangs on winter nights in the old
neighborhood, looking for Jews.
They were not Jewish, they were Irish.
They brandished broken bottles, tough guys with blood on their
lips, looking for Jews.
They intercepted Jewish boys walking alone and beat them up.
Sometimes they were content to chase a Jew and he could elude
them by running away. They were happy just to see him run
away. The coward! All Jews were yellow.
They spelled Jew with a small j jew.
And now they find out they are Jews themselves.
It happened at the time of the Spanish Inquisition.
To escape persecution, they pretended to convert to Christianity.
They came to this country and settled in the Southwest.
At some point oral tradition failed the family, and their
secret faith died.
No one would ever have known if not for the bones that turned up
on the dig.
A disaster. How could it have happened to them?
They are in a state of panic--at first.
Then they realize that it is the answer to their prayers.
They hasten to the synagogue or build new ones.
They are Jews at last!
They are free to marry other Jews, and divorce them, and intermarry
with Gentiles, God forbid.
They are model citizens, clever and thrifty.
They debate the issues.
They fire off earnest letters to the editor.
They vote.
They are resented for being clever and thrifty.
They buy houses in the suburbs and agree not to talk so loud.
They look like everyone else, drive the same cars as everyone else,
yet in their hearts they know they're different.
In every minyan there are always two or three, hated by
the others, who give life to one ugly stereotype or another:
The grasping Jew with the hooked nose or the Ivy League Bolshevik
who thinks he is the agent of world history.
But most of them are neither ostentatiously pious nor
excessively avaricious.
How I envy them! They believe.
How I envy them their annual family reunion on Passover,
anniversary of the Exodus, when all the uncles and aunts and
cousins get together.
They wonder about the heritage of Judaism they are passing along
to their children.
Have they done as much as they could to keep the old embers
burning?
Others lead more dramatic lives.
A few go to Israel.
One of them calls Israel "the ultimate concentration camp."
He tells Jewish jokes.
On the plane he gets tipsy, tries to seduce the stewardess.
People in the Midwest keep telling him reminds them of Woody
Allen.
He wonders what that means. I'm funny? A sort of nervous
intellectual type from New York? A Jew?
Around this time somebody accuses him of not being Jewish enough.
It is said by resentful colleagues that his parents changed their
name from something that sounded more Jewish.
Everything he publishes is scrutinized with reference to "the
Jewish question."
It is no longer clear what is meant by that phrase.
He has already forgotten all the Yiddish he used to know, and
the people of that era are dying out one after another.
The number of witnesses keeps diminishing.
Soon there will be no one left to remind the others and their
children.
That is why he came to this dry place where the bones have come
to life.
To live in a state of perpetual war puts a tremendous burden on the
population. As a visitor he felt he had to share that burden.
With his gift for codes and ciphers, he joined the counter-
terrorism unit of army intelligence.
Contrary to what the spook novels say, he found it possible to
avoid betraying either his country or his lover.
This was the life: strange bedrooms, the perfume of other men's
wives.
As a spy he has a unique mission: to get his name on the front
page of the nation's newspaper of record. Only by doing that
would he get the message through to his immediate superior.
If he goes to jail, he will do so proudly; if they're going to
hang him anyway, he'll do something worth hanging for.
In time he may get used to being the center of attention, but
this was incredible:
To talk his way into being the chief suspect in the most
flamboyant murder case in years!
And he was innocent!
He could prove it!
And what a book he would write when they free him from this prison:
A novel, obliquely autobiographical, set in Vienna in the twilight
of the Hapsburg Empire, in the year that his mother was born.
KIS TÖRTÉNET
Egyszercsak rádöbbensz, hogy zsidó vagy.
Derült égből villámcsapás. Hinni sem akarod.
Hiszen mndig gyűlölted a Zsidókat.
Gyerekkorodban, téli éjszakákon,
a szomszédok gangján somfordáltál, Zsidókat lestél.
Nem, te nem Zsidó, te Ír voltál. Bár neked is vértelt volt az ajkad,
te tört palackot lóbáltál,
Zsidókat kerestél.
A védtelen Zsidó fiút elkaptad és összeverted.
Néha beérted azzal, hogy megkergetsz egy Zsidót,
aki menekül előled. Az is boldoggá tett, hogy láttad elfutni.
A megbélyegzett! Minden Zsidón sárga jel volt.
A Zsidók nevét kis zs-vel írtad.
És most bele kell törődnöd, hogy Zsidó vagy magad is.
A Spanyol Inkvizíció idején történt.
Hogy elkerüljék az üldözést, színleg felvették a keresztséget.
Amerikába vándoroltak és letelepedtek Délnyugaton.
Idővel már nem az ő családjuk volt a fő beszédtéma.
Titkolt hitük is feledésbe merült lassan.
Senki sem tudhat biztosat erről, hacsak a kiásott csontok
nem beszélnek.
Katasztrófa! Hogyan történhetett ez velük?
Először pánikba estek.
Magyarázták úgy is, hogy az imáikkal van baj.
A zsinagógához siettek, vagy újakat építettek.
Végülis ők Zsidók!
De nem Zsidókkal házasodnak, elkülönülnek tőlük,
Gojokkal kelnek egybe, Isten megbocsát.
Mintapolgárok, okosok és beosztók.
Vitatják a kiadványokat.
Fontos levelekkel bombázzák a kiadót.
Szavaznak.
Neheztelnek rájuk, mert okosok és beosztók.
A külvárosban vesznek házat és nem hangoskodnak.
Olyanok, mint bárki más, hasonló autóval járnak,
mégis, szívük mélyén tudják, hogy ők mások.
Mindegyik minyan-ban vannak ketten-hárman a tíz között.
Gyűlölik és ronda sztereotipiákkal illetik őket:
A horgas orrú, kapzsi Zsidó, vagy az Ivy Liga bolsevikje,
aki a világtörténelem mozgatójának hiszi magát.
A többségük nem feltűnően vallásos,
sem kirívóan pénzsóvár.
Mennyire irígylem őket! Ők hisznek.
Irígylem családjuk évenként megújuló Húsvétját,
Exodus- évfordulóját, amikor minden nagynéni és -bácsi
és unokatestvér találkozik.
Tisztelik a Judaizmus örökségét és továbbadják
gyerekeiknek.
Megtettek-e, amennyit csak tudtak,
hogy az ősi zsarátnok izzítás fennmaradjon?
Néhányuk mozgalmasabb életet él.
Többen Izraelbe mennek.
Van, aki Izraelt „az utolsó koncentrációs tábor”-nak nevezi.
Zsidó-vicceket mond.
A repülőn becsíp, kikezd a stewardess-szel.
Középnyugaton úgy emlegetik az emberek, mint aki
Woody Allen hasonmása.
Csodálkozik, kérdezi, hogy miért? Mulatságos vagyok?
Mint egy ideges-intellektuális fazon New Yorkból? Egy Zsidó?
Máskor megvádolják, hogy nem eléggé Zsidó.
Sértődött kollégái mondják, hogy a szülei
megváltoztatták a nevüket, mert túl Zsidósan hangzott.
Bármit publikál, alaposan boncolgatják a „Zsidó kérdés”
cimkézéssel.
Többé nem világos, ezen a néven mit értsünk.
Ő már elfelejtette, amit minden Zsidó tudott,
és egymás után kihalnak, akik abban az időben éltek.
A tanúk száma egyre csökken.
Rövidesen senki sem marad, aki emlékezne az elődökre
és gyerekeikre.
Ezért ő eljött erre a száraz környékre,
ahol a csontok felszínre kerültek.
Egy örökösen háborúskodó államban
nagy teher nehezedik a lakosságra. Ezt látva úgy érezte,
ebből ki kell vegye a részét. A kódok és rejtjelek iránti hajlama
a hadvezetés antiterrorista egységébe vitte.
Ellentétben azzal, amit a regények írnak, lehetségesnek találta,
hogy ezzel ne árulja el az országát, vagy a szerelmét.
Az ilyen élet: idegen hálószobák, más férfiak feleségének
illata.
Kém lévén, egyedi küldetése, hogy neve a nemzeti lista
címlapjára kerüljön. Csak ezen az úton jut az üzenet
közvetlen főnökéhez.
Ha börtönbe kerül, büszkén viseli, ha akasztani készülnek,
hát tett valamit, amiért érdemes lógni.
Idővel gyanússá válhatott,
de azt nem gondolta volna,
hogy úgy beszélnek az ő útjáról, mint aki az év legkirívóbb
gyilkossági eseteinek fő gyanúsítottja!
És ártatlan volt!
Bizonyítani tudta!
Micsoda könyvet írhatna, ha kiengedik a börtönből:
Egy regényt, burkolt önéletrajzot, Bécsbe helyezve,
a Habsburg Birodalom hajnalára, az anyja születésének éveibe.
for J.A., December 3, 1975
Ashes that survive the aftermath of fire
Bury the past bravely, retaining
Only those messages that are least decipherable
And therefore most desirable
To be sung by the bright-eyed few remaining
Voices of our frankly foolish choir.
EGY KÖSZÖNTÉS HÁTTERE
J. A.-nak, 1975. december 3.
Bátran temetni a múltat,
őrizni a tűz maradékát, szenet,
legyen túlélő
a fájdalmas üzenet.
Fényesszemű kórusunk kevés megmaradt tagja
öniróniás énekével emlékünkben tartja.
Is when she hears the turn of her lover's key
In the lock, and pretends to be asleep
When he enters the room, trying to be
Quiet but clumsy, bumping into things,
And she can smell the liquor on his breath
But forgives him because she has him back
And doesn't have to sleep alone.
The happiest moment is a man's life
Is when he climbs out of bed
With a woman, after an hour's sleep,
After making love, and pulls on
His trousers, and walks outside,
And pees in the bushes, and sees
The high August sky full of stars
And gets in his car and drives home.
SZEXIZMUS
A nő életében a legszebb történet,
mikor fordul a zárban a szerelme kulcsa,
ő úgy tesz az ágyban, mint aki alszik,
de kész arra, hogy az ajkát nyújtsa,
útban van minden a férfi lába körül,
a nő érzi rajta az alkohol szagát,
tudja, ilyen fajta, nem szól érte, örül,
hogy az éjszakát nem maga virrasztja át.
A hím életében a legszebb történet,
mikor felkel egy nő mellől az ágyból, majd a
nadrágját húzza, kimegy a kertbe lazán,
kicsit még kába - s mert ilyen fajta,
kéjes nyögéssel bokorba pisil, az ám,
közben a nyári égboltra néz, rajta
milliónyi fénypont hunyorog, nagyot
nyújtózik, ásít és kocsiját hazahajtja.
I'm just getting warmed up
your body is like a river
and I'm going to swim across
I want to explore the left
bank of you then the right
you're the only woman in
this room with a sunflower
in her hair and you take
forever in the bathroom
making me wait finally you
emerge with a bottle of beer
in one hand an ashtray in
the other and say, "Okay, when
do we start?" you're looking
good tonight Renee with about
twenty-five bracelets on your
left wrist bandages on both legs
an ankle bracelet how I long
to see you wearing nothing but
that ankle bracelet all my poems
are about you tonight Renee
El ne menj még Reni,
csak most jövök bele,
a tested vad folyó,
hadd sodródjak vele!S
zeretem a jobbpartodat,
a balt is kedvelem
te vagy az egyetlen asszony
itt a szobában velem,
a hajadban margaréta,
a kádba készülsz, Reni
ugye, nem fogsz reggelig fürdeni?
Belibbensz végre,
"oké, kezdhetjük?" kérdezed,
hamutartót emel az egyik,
üveg sört a másik kezed,
jól nézel ki, mondom, ma este
- karpereccel, bokalánccal
pompázik a teste -
szerintem, ma éjjel
elég magadra venni,
azt a láncot, amellyel
a versem ölel körül, Reni.
Decimal number inked on each unfurrowed forehead.
Here's a skull
who, before he lost his fleshy parts
and lower bones, once
walked beside a river (we're in the poetry section
now) his head full of love
and loneliness; and this smaller skull,
in the sociology stacks, smiling (they're all
smiling)—it's been empty
a hundred years. That slot
across the temple? An ax blow
that fractured
her here. Look at this one from the children's shelves,
a baby, his fontanel
a screaming mouth and this time no teeth, no smile.
Here's a few (history)—a murderer,
and this one—see how close their eye sockets!—a thief,
and here's a rack of torturers' skulls
beneath which a longer row of the tortured,
and look: generals' row,
their epaulets
on the shelves to each side of them.
Shelves and shelves, stacks stacked on top of stacks,
floor above floor,
this towering high-rise library
of skulls, not another bone in the place
and just now the squeak of a wheel
on a cart piled high with skulls
on their way back to shelves
while in the next aisle
a cart filling with those about to be loaned
to the tall, broken-hearted man waiting
at the desk, his library card
face down before him.
KOPONYÁK KÖNYVTÁRA
Polcokon koponyák, gúlák koponyákból,
a sima homlokrészen Dewey Decimális szám.
Ez férfi koponya itt, nincs rajta hús,
ki tudja mióta, és hiába keresnéd az egyéb csontjait,
ez a költő a folyópartot rótta
(poéták sorakoznak itt tucatszám)
tele szerelemmel és magánnyal;
aztán egy kisebb koponya,
más társadalmi csoportból, mosolyog
(valaha mindnek volt mosolya)
ez üres vagy száz éve.
A rés azon a halántékon? Azt a nőt
balta csapása érte.
Ha az ember nem-mosolygóst keres, ez a bébi
elég komoly, az ő korában fogatlanul,
elég groteszk a kutacsa, mint a híres festményen a sikoly.
Akad itt történet; az egy tolvaj, az ő szemgödrei,
nézd, egymáshoz milyen közel vannak.
Ott meg egy ygilkos, nincs ép foga annak, hibás legalábbis sok,
azok meg vallatók koponyái, és ott a a kínzottak sora,
másik polcon generálisok,
a vállapjuk is ott van,
kétoldalt szép rendben.
Polcok polcok mellett, halmok halmokkal szemben,
szint fölött szint,
ebben a könyvtárban koponyák tornyosulnak
életkor és munkakör szerint.
Az a targonca épp olyanokat hoz,
akiket helyükre
visznek a polcokhoz
és ezen a kocsin olyan koponyák hegye,
amelyekből az a magas,
megtört szívű ember kölcsönöz,
aki előtt a pulton hever
a könyvtár-jegye.
and on the shelves: not a lot,
and what there is (a boiled potato
in a bag, a chicken carcass
under foil) looking dispirited,
drained, mugged. This is not
a place to go in hope or hunger.
But, just to the right of the middle
of the middle door shelf, on fire, a lit-from-within red,
heart red, sexual red, wet neon red,
shining red in their liquid, exotic,
aloof, slumming
in such company: a jar
of maraschino cherries. Three-quarters
full, fiery globes, like strippers
at a church social. Maraschino cherries, maraschino,
the only foreign word I knew. Not once
did I see these cherries employed: not
in a drink, nor on top
of a glob of ice cream,
or just pop one in your mouth. Not once.
The same jar there through an entire
childhood of dull dinners -- bald meat,
pocked peas and, see above,
boiled potatoes. Maybe
they came over from the old country,
family heirlooms, or were status symbols
bought with a piece of the first paycheck
from a sweatshop,
which beat the pig farm in Bohemia,
handed down from my grandparents
to my parents
to be someday mine,
then my child's?
They were beautiful
and, if I never ate one,
it was because I knew it might be missed
or because I knew it would not be replaced
and because you do not eat
that which rips your heart with joy.
HŰTŐSZEKRÉNY
Mint egy rideg kripta – nyitod az ajtaját,
a plcokon alig valami,
és amit a szemed lát (meredt krumpli tasakban,
fóliában csirketetem)
be kell vallani, az lepusztult,
csüggesztő nyomor. Ez nem
az éhes gyomor reményeinek tára.
De nicsak, ott jobbra, csodás látvány mára,
vörös fény lobban, belülről sugárzó,
neon-vörös, szív-vörös, szexi-vörös,
többszörös vörös, nincs rá szó,
milyen egzotikus, ínyencek eledele
ebben a fanyalgó, méltatlan társaságban:
egy nagy bögre maraszkíno-cseresznye. Majdnem tele.
Izgatón duzzadók, nem csesznye kis bogyók -
farizeusok közt sztripperek. Maraschino,
ismertem az idegen szót, mint kisgyerek.
Bár tudtam, hogy jóízűek, egyszer sem láttam,
amire jobb körökben ezek a szemek valók:
hogy italba tegyék, fagylalt tetején egyék,
vagy akár nyalókának. Egyszer sem.
Csak azt, hogy bögrében álltak, érintetlen,
egy egész gyerekkor sivár étkezésein
(ócska hús, ragyás borsó és, lásd fent,
meredt krumpli.) Talán a vidék ősi hagyománya
ez a gyümölcs, amit őrizni igyekszenek,
talán az első saját utalványon vásárolt
státusz szimbólum
ezek a szemek,
ami a sertésfarmokra hajaz Bohémiában,
nagyszüleimtől
szüleim örökölték -
és tőlük azért kapom, hogy majd
a gyerekeimé legyen egy napon?
Még ünnepnapon is alig ettem belőle;
tudtam, ha elfogy,
sajnálnám később, tudtam előre.
És hogy nem lesz másik sokáig
hogy a varázst megtöröm, ha megeszem azt,
aminek a látványa is öröm.
and four, and five, then she wants some meat
directly from the bone. It's all
over: she'll learn some words, she'll fall
in love with cretins, dolts, a sweet
talker on his way to jail. And you,
your wife, get old, flyblown, and rue
nothing. You did, you loved, your feet
are sore. It's dusk. Your daughter's tall.
EGY FOGACSKA
Csemetéd növeszt egy aranyos fogat,
aztán kettőt, négyet, és hatot, majd neki
hús kell, hogy lerágja direkte a csontról.
Ha ez megvan, egyre értelmesebben szól,
beleszeret kreténekbe, szakadtakba, egy cuki
börtöntöltelékbe, keblére ölel narkósokat.
Megvénülsz lassan, és már nem sokat
tartogat az élet. Te nemzetted, te szeretted, aki
most magad maradtál. Nagy lett a kislányodból.
exceptional dancer, slim,
graceful, ugly. Proclaimed, before most, slavery
an evil, broker
of elections (burned Jackson
for Adams), took a pistol ball in the thigh
in a duel, delayed, by forty years,
with his compromises, the Civil War,
gambler ("I have always
paid peculiar homage to the fickle goddess"),
boozehound, ladies' man -- which leads us
to his mouth, which was huge,
a long slash across his face,
with which he ate and prodigiously drank,
with which he modulated his melodic voice,
with which he liked to kiss and kiss and kiss.
He said: "Kissing is like the presidency,
it is not to be sought and not to be declined."
A rival, one who wanted to kiss
whom he was kissing, said: "The ample
dimensions of his kissing apparatus
enabled him to rest one side of it
while the other was on active duty."
It was written, if women had the vote,
he would have been President,
kissing everyone in sight,
dancing on tables ("a grand Terpsichorean
performance ..."), kissing everyone,
sometimes two at once, kissing everyone,
the almost-President
of our people.
HENRY CLAY SZÁJA
Szenátor, államférfi, a Ház szónoka,
kecsesen vele lejt sok karcsú boka -
és ellenszenves. Bátran nyilatkozott,
hogy a rabszolgaság gonosz dolog,
választási lobbista (Jacksont égette
Adams ellenében), párbajozott,
golyót kapott a combjába, kiegyező poitikája
a Polgárháborúnak 40 év halasztást hozott,
hazardőr („gyakran fizettem a kockázat
istennőjének pekuliáris hódolatot”).
Nagyivó, nők kegyeltje – figyelmünket mindez
az ő méretes szájára tereli, amely úgy hatott,
mint holmi hasadék az arcán haránt,
amelyen át jókat evett és zseniálisan ivott,
amellyel ontotta a dumát, modulálta orgánumát,
imádott csókolni, csókolni és csókolni.
Szerinte: „Csókolni olyan, mint elnökölni:
nem szándékozni és nem hárítani való”
Egy riválisa monja anno, akinek a foga
az ő egyik kedvesére vásik: „A csókoló
apparátusának bőséges dimenziói
képessé teszik arra, hogy egyik felét pihentesse,
mialatt aktívan végzi dolgát a másik..”
Ha volna a nőknek szavazati joga
- ezt megírták - akkor csókolhatna rogyásig,
mert ő lenne az elnök maga,
csókolhatna nyilvánosan minden nőt,
táncolhatna vele barna után szőke,
vagy szédíthetne egyszerre kettőt
népünk
majdnem-Elnöke.
Contemporary american poets
SHARON OLDS
The Pact by Sharon Olds
Thanksgiving knife, where Mother wept at noon into her one ounce of
cottage cheese, praying for the strength not to
kill herself. We kneeled over the
rubber bodies, gave them baths
carefully, scrubbed their little
orange hands, wrapped them up tight,
said goodnight, never spoke of the
woman like a gaping wound
weeping on the stairs, the man like a stuck
buffalo, baffled, stunned, dragging
arrows in his side. As if we had made a
pact of silence and safety, we kneeled and
dressed those tiny torsos with their elegant
belly-buttons and minuscule holes
high on the buttock to pee through and all that
darkness in their open mouths, so that I
have not been able to forgive you for giving your
daughter away, letting her go at
eight as if you took Molly Ann or
Tiny Tears and held her head
under the water in the bathinette
until no bubbles rose, or threw her
dark rosy body on the fire that
burned in that house where you and I
barely survived, sister, where we
swore to be protectors.
AZ EGYEZSÉG
Apám a Hálaadó késre meredt elszántan, komor volt,
Anyám délben imádságot mormolt, belesírt unciányi túrójába, ,
hogy enyhüljön önpusztító vágya, küzdött vele, de hiába ,
mi babáztunk. Guggoltunk a gondosan csutakolt
gumitestek mellett, megmostuk apró narancs-kezüket,
bebugyoláltuk őket, ahogy kellett és jó éjt kívántunk,
nem majmoltuk a gangon siránkozó
asszonyok világfájdalmas keservét,
sem a dölyfös bivalyhangú leckéztettést,
amelyben a bódult ember bizonygatja elvét.
Mivel megegyeztünk, hogy majd
csendben leszünk, nem csinálunk bajt,
csak térdeltünk és öltöztettük a kis torzókat,
az alsó részen úgy varrták a ruhát,
hogy legyenek gombok és gombházak ott,
ahol a kicsi pisilni szokott -
és a sötétség a tátott szájukban! Ez mind, mind! -
képtelen vagyok megbocsátani, hogy nyolcévesen
elárultad a te kislányodat,
és mint akit a gonosz megszállt, mintha Molly Ann, vagy
másik ócska baba lett volna, a fejét víz alá nyomtad a gyerekkádban,
míg az utolsó buborék is felszállt,
és azt is, hogy tűzbe dobtad rózsaszín testét, és elégett,
abban a házban, ahol te meg én
épp csak életben maradtunk, nővérem,
ahol a mások védelmére esküdtünk annak idején.
killers together. The period that came
changed nothing. They were dead, that young couple
who had been for life.
As we talked of it in bed, the crash
was not a surprise. We went to the window,
looked at the crushed cars and the gleaming
curved shears of glass as if we had
done it. Cops pulled the bodies out
Bloody as births from the small, smoking
aperture of the door, laid them
on the hill, covered them with blankets that soaked
through. Blood
began to pour
down my legs into my slippers. I stood
where I was until they shot the bound
form into the black hole
of the ambulance and stood the other one
up, a bandage covering its head,
stained where the eyes had been.
The next morning I had to kneel
an hour on that floor, to clean up my blood,
rubbing with wet cloths at those glittering
translucent spots, as one has to soak
a long time to deglaze the pan
when the feast is over.
VÉGE
Döntöttünk. Jöjjön a sokk. Az abortusz.
Legyünk gyilkosok. Legyünk cinkosok.
Utána egy ideig semmi sem változott.
Nem volt élt azokban, akiknek élniük kellene. Két ifjú halott.
Ahogy erről beszélgettünk az ágyban, a csattanás
meg sem lepett. Ablakból néztük
a kocsik roncsát, a kifordult kereket,
és úgy éreztük, mintha ezt mi okoztuk volna.
Az üszkös ajtón át , mint szülész a gyereket,
zsaruk emeltek ki egy véres testet, szemükkel
sietve helyet kerestek, letakarták lepedővel,
amit a vér vörösre festett. Vér
a lábszáramon
is szivárgott,
le, a papucsomba.
Álltam bénán. Mentőkocsi
sötét belsejébe tuszkolták az egyik sérültet,
a másik, akit a mentős vigyázva felültet,
láttam, piros tócsát köp, és
a szemén, meg a halántékán átázott a kötés.
Egy órán át térdeltem másnap reggel,
hogy szurokká száradt véremet a padlóról felszedjem,
nedves ruhával dörzsöltem a fénylő foltokat,
nem akartam mást, túl lenni csupán, mint mikor valaki
a serpenyő makacs pörkjeivel viaskodik sokat
ünnep után.
Like gnats around a streetlight in summer,
The children we could have,
The glimmer of them.
Sometimes I feel them waiting, dozing
In some antechamber - servants, half-
Listening for the bell.
Sometimes I see them lying like love letters
In the Dead Letter Office
And sometimes, like tonight, by some black
Second sight I can feel just one of them
Standing on the edge of a cliff by the sea
In the dark, stretching its arms out
Desperately to me.
A MEG NEM SZÜLETETT
Néha szinte látom fejünknél a gyűrűt,
A gyermekünk mind, akik meg nem születtek,
Mint utcai lámpánál nyáron a pillék,
Glória fénykoszorúja.
Úgy érzem néha, hogy rászedett szolgák,
Őrzik a csengőt egy előszobában
És várják a hívást hiába.
Máskor szerelmes leveleknek tűnnek
A Holt Ügyek Hivatalában.
És néha, mint ma éjjel, búskomor
Percemben, egyet látok közülük csak,
Vízparton áll, szirt peremén,
Két karját nyújtja a sötétben
Kétségbeesetten felém.
the marriages run on talk, elegant and honest, rational.
But you and I are savages. You come in with a bag,
hold it out to me in silence.
I know Moo Shu Pork when I smell it
and understand the message: I have
pleased you greatly last night. We sit
quietly, side by side, to eat,
the long pancakes dangling and spilling,
fragrant sauce dripping out,
and glance at each other askance, wordless,
the corners of our eyes clear as spear points
laid along the sill to show
a friend sits with a friend here.
Hallottam hírét a civilizáltnak,
állandó témája a hímen, az elegancia, emlegeti
az intelligenciát. Te, meg én, nyilván barbárok vagyunk.
Csomagot hoztál, szótlan nyújtod át.
Felismerem illatáról a Moo Shu Porkot
és értem az üzeneted: múlt éjszaka
nagyon örültem neked.
Leülünk egymás mellé,
rágjuk a palacsintát ráérősen, lazán,
falatokat csípünk le, jószagú töltelék buggyan,
igen, ez kellett, szemünk sarkából
apró pillantásokat váltunk, ugyan mi más, ha nem
két jóbarát ül itt egymás mellett.
step into a crowded vacuum nyüzsgő kavargásába
clouds sweating magamból kilépkedek
there's a gauzy scrim szemem előtt
in front of my eyes áttetsző fátyol
between me and még elhatárol
the rest of the world délutáni madarak
would that embarrass you a topját ledobná
would you smile and laugh newvously izgatottan heherésznél
would there be akkor volna csak ricsaj
room on the roof hely a tetőn az orgiának
for the orgy néha nem vagy egészen észnél
if the music was a little louder ha kicsit hangosabb a zene
would you remember emlékeznél
the color of her eyes milyen színű a szeme
circle of pink rózsaszín kör ül
around a shimmer vibrálás az érkező
of found reason értelem körül
pink around a rózsaszín a
glimmering white csillanó fehér körül
shaked around valami rezgés
a sound blue kék hangzás körül
somehow in the hozzá zöld
touch of green érintése simul
looped inside koszorú
loops abound bimbókból
a bound ribbon reménység
a hope bow bows vigaszos írisze
in a rare season hajbókol
and there it is szemhéjam mögött
a concrete walkway egy kis faluból
leading out of a betonszalag
small village vezet
hugging the sides az erdő borította
of a green green üdezöld
tree filled mountainside övezet mentén
and to the right és jobbra
a pipe railing patinás fém színű
paited the color kerítés
of oxidized metaland even firther még távolabb
to my right kis tengeröböl
a small beach és mintha
costline-an ocean a partvonal és ez mind
all under a pale blue sky halványkék ég alatt volna
all there when my eyelids mikor a szemem zárt marad
close and the shutters open a redőny meg nyitva
gray day szürke nappal
memories „ragadozó madarak”
of "birds of prey" emléke
talk for the sake hangtalan
of words shaping beszélő
mouth moving száj mimikája
thoughts changing a gondolat
energy moving lódulni elég-e
outside of self félig öntudatlan
talk for the sake várja
of a warm bed ami emléke vágya:
a sunny day játékos madarak
and memories fényes nappal
of birds at play és meleg ágya
why sometimes I cry no
while I shake with pleasure.
What do I fear, you ask,
why don't I always want to come
and come again to that molten
deep sea center where the nerves
fuse open and the brain
and body shine with a black wordless light
fluorescent and heaving like plankton.
If you turn over the old refuse
of sexual slang, the worn buttons
of language, you find men
talk of spending and women
of dying.
You come in a torrent and ease
into limpness. Pleasure takes me
farther and farther from the shore
in a series of breakers, each
towering higher before it
crashes and spills flat.
I am open then as a palm held out,
open as a sunflower, without
crust, without shelter, without
skin, hideless and unhidden.
How can I let you ride
so far into me and not fear?
Helpless as a burning city,
how can I ignore that the extremes
of pleasure are fire storms
that leave a vacuum into which
dangerous feelings (tenderness,
affection, l o v e) may rush
like gale force winds.
AZT KÉRDEZED...
Miért állítlak meg néha, kérdezed,
miért szakad ki belőlem, hogy ne,
mikor közben kifeszít az élvezet.
Mért foglak vissza hirtelen,
miért nem akarok folyvást csak jönni,
jönni oda, ahol körülölel a feneketlen
fátumkatlan, ahol csupasz idegünk dalol
nyughatatlan, telhetetlen hangon,
a test, meg az agy sötét fényben zihál
és fluoreszkál, mint a plankton.
Hagyjuk a szex-téma ósdi hárítását,
legyen a múlté az a lemez! -
be kell látnod, ami kellemes időtöltés
a férfinak, az nekünk csak részben ez.
Nekünk más. Meghalás.
Benned robban az áradat, és már jön is
az ernyedés. Más az én gyönyöröm.
Kis torpanásokkal gerjed az enyém,
sodor a csúcsra a duzzadó öröm,
a mind magasabbra tornyosuló hullám
és hosszan gyűrűzve csitul a part fövenyén.
Mint nyitott tenyér, olyan vagyok én,
mint egy kinyílt napvirág, védtelen,
nincs kérge, pőre lélek,
nincs titkom, nincs rejtekem.
Hagytam, hogy így
belém költözz, mégsem félek?
Bajban, mint mikor egy város ég,
hogyan tagadhatnám a lángoló vihart.
Zabolátlan gyönyör,
utána űr, és ami m a r a d n i tart,
bilincsbe fogó g y e n g é d s é g,
szerelem szorítása az ember torkán,
mindent elragadó, mint az orkán.
continents shoving, crumpling down into the molten
veins of fire deep in the earth and raising
tons of rock into jagged crests of Sierra.
Sometimes your hands drift on me, milkweed's
airy silk, wingtip's feathery caresses,
our lips grazing, a drift of desires gathering
like fog over warm water, thickening to rain.
Sometimes we go to it heartily, digging,
burrowing, grunting, tossing up covers
like loose earth, nosing into the other's
flesh with hot nozzles and wallowing there.
Sometimes we are kids making out, silly
in the quilt, tickling the xylophone spine,
blowing wet jokes, loud as a whole
slumber party bouncing till the bed breaks.
I go round and round you sometimes, scouting,
blundering, seeking a way in, the high boxwood
maze I penetrate running lungs bursting
toward the fountain of green fire at the heart.
Sometimes you open wide as cathedral doors
and yank me inside. Sometimes you slither
into me like a snake into its burrow.
Sometimes you march in with a brass band.
Ten years of fitting our bodies together
and still they sing wild songs in new keys.
It is more and less than love: timing,
chemistry, magic and will and luck.
One plus one equal one, unknowable except
in the moment, not convertible into words,
not explicable or philosophically interesting.
But it is. And it is. And it is. Amen.
MIT JELENTHET AZ EGY MEG EGY
Van úgy, hogy ütközünk, tektonikus tusa,
kontinensek tumultusa, láva folyamba nyomulás,
a föld mélyébe le, a Sierra csipkés csúcsának
tonnás sziklái rendülnek bele.
Van úgy, hogy bóklászó állatka a kezed, csorbóka
simogató selyme, cirógató árvalányhaj, lágy,
meg karcos bojtorján, torokba gyülekezik a vágy,
ezt érzi tikkadt tó partján az esőt szomjazó béka.
Van úgy, hogy mindjárt a közepébe vágunk,
horkantva, leplet levetve kutatjuk egymást,
nyirkos talajban, csapzott ormánnyal kurkászunk
a másikban és dagonyázunk, ilyen a mi nászunk.
Máskor, mint a gyerekek, mókázunk a paplan felett,
xylofonozunk a csiklandós csigolyákon, fuvolás
tréfákat játszunk, a tollasbálban mindent szabad ,
még az sem baj, ha az ágy leszakad.
Körözök rajtad, újra és újra, incselkedek
vadóckodva, bozontos terepen keresek
utat, nyomulok előre sietve, zihálva,
mint aki királyi kincset kutat.
Van úgy, hogy kitárulsz, mint a templomajtó
és magadba zársz. Máskor meg,
mint odújába a kígyó,úgy siklasz az ölbe.
Néha rezesbandával masírozol be.
Tíz éve illeszkedik a testünk egymáshoz
és évre év még mindig új felvonást hoz.
Ez több, mintsem az ember könnyen felejtse:
időmérték, kémia és akarás és szerencse.
Egy meg egy egyenlő eggyel, ez csak
a pillanatban igaz, a számtanban már nem.
Filozófiai tétel nem magyarázza,
de van. És van. És van, és ámen.
in the attractive pot
could have grown eighty feet tall
on the side of a mountain
till split by lightning.
But a gardener
carefully pruned it.
It is nine inches high.
Every day as he
whittles back the branches
the gardener croons,
It is your nature
to be small and cozy,
domestic and weak;
how lucky, little tree,
to have a pot to grow in.
With living creatures
one must begin very early
to dwarf their growth:
the bound feet,
the crippled brain,
the hair in curlers,
the hands you
love to touch.
NYESNI KELL < lehetne fa-alakúra szedni?
Attraktív
cserépben törpe
bonszáj fácska a hegyoldalon
nem volna rest jó nagy méretet elérni,
mondjuk húszméterest, és végül villám hasít-
hatná ketté. Ám egy gondos kertész minden
hajtást lenyes. Mert neki így tetszik:
csupán félméteres.
Metszi naponta
és dudorász neki:
a magas fa otromba.
Az apró meg kecses,
dédelgetést élvez,
mindenki fácskája,
olyan jó és szép ez,
kényelmes cserépben
élhetsz. Bizony-bizony
nyesni kell minden élőt
idejében, lábát kötözni,
agyát zsugorgatni,
míg haja is alig lesz,
karja legyen görbe,
kit annyira szeretsz,
maradjon csak törpe.
he said, cut off your hands.
they are always poking at things.
they might touch me.
I said yes.
Food grew cold on the table.
he said, burn your body.
it is not clean and smells like sex.
it rubs my mind sore.
I said yes.
I love you, I said.
That's very nice, he said
I like to be loved,
that makes me happy.
Have you cut off your hands yet?
A JÓBARÁT
Ültünk az asztalnál, szemben,
egyszercsak megszólalt:
vágjuk le a kezed, beakad mindenbe,
esetleg belém is.
Azt mondtam, rendben.
Az étel kihűlt, ellenben
felgyújthatlak, melegítsük veled.
Nem vagy túl illatos , a szexed sem etalon,
ez zavar engem nagyon.
Azt mondtam, rendben.
Szeretlek, mondtam én.
Ez nagyon kedves, legyintett mellesleg,
hogy ne szeress, nem szeretném,
nem bánom, ha szeretnek.
De a kezed! Mért van még mindig a helyén?
or a stain raised on the lapped grains of a suede glove.
It’s the lace, blown by a strong breeze, of an old gown
with the cranes crying at night, lost in their long sound.
It’s a vase made from the noon light in a closed place,
and it falls, shatters the sharp edge of a jewel case.
It’s the Muse, mute with a shell clenched in her left hand,
a refrain deep in its coils, joined to the dead sand.
LEMONDÁS
Törött jádekő fogantyú, szerelem, hullott a kőre,
vagy elnyűtt, kopott kesztyű, szarvas bőre.
Régi ruhadarab vad szélben lengő lánca,
az éjszakában hangjuk hagyó darvak tánca.
Váza, mely déli fényből, zárt helyen ezzé lett,
hulltában letör egy éles ékszerdoboz szélet.
Néma Múzsa a kagylót balkezében fogja,
gondolata holt homokba hullott refrén foglya.
by Jennifer Reeser
I made a doll of raffia and string.
I gave her thatch hair, and a broomstick skirt
of patchwork satin rags. Around each eye
I stitched thick lashes. Such a touching thing
she was! That even you could not debate –
impassive, undemanding and inert.
Yes, surely she’d cause you yourself to sigh.
Around her breast, I sewed a loden ring
to guard her cotton heart from being hurt,
then sat down in the fabric scraps to wait,
between the rafters and the furnace grate,
needle in hand, and never so aware
no craft on earth is master to despair.
ELKÉPZELTEM, MI VOLNA…
Elképzeltem, mi volna, ha elhagyni akarnál,
babát csináltam raffiából, spárgából.
Szalma lett a haja, szatén szoknyáját
seprűnyélre férceltem. Szempillája hosszú,
mint a cirok szála. Megszerettem, igazából.
Sajnáltam is,hogy majd bosszúm tárgya legyen -
egyszerű volt és szenvtelen, azt gondoltam,
sóhajtoznál magad is, ha látnád.
Melle alá övet varrtam lóden anyagából,
mert pamut szívének kell ez a védelem.
Aztán leültem a hulladék közt, vártam,
szarufák és a tűzhely mellé elszántan,
gyilkos tűvel a kézben és éreztem, úgysem
tudnék úrrá lenni a kétségbeesésen.
and – flanking, now, the edges of our schism –
it seems your coldness and my idealism
alone for all this time have kept us true.
Credulous I and hedonistic you:
opposed, refracting angles of a prism
who challenged sense with childish skepticism –
and every known the bulk of mankind knew.
KÉK TARAJOS KIÁLTÁS
Átestünk, átestünk, átestünk, átestünk,
és most - oldalvást - szétvált sziluettünk éle,
csak az ábrándjaim és a közönyöd kérdéses még él-e,
mint megmaradt valóság, nem a testünk.
Hiszékeny én, hedonista te, két gyerek -
prizma fénytörő lapjai, egymáshoz szögben állva,
kihívja az érzést, élni vele még báva -
bár tud mindent, amit jórészt tudnak az emberek.
To prove. Many prefer
The hidden. I did, too.
I listened to the trees.
They had a secret
Which they were about to
Make known to me--
And then didn't.
Summer came. Each tree
On my street had its own
Scheherazade. My nights
Were a part of their wild
Storytelling. We were
Entering dark houses,
Always more dark houses,
Hushed and abandoned.
There was someone with eyes closed
On the upper floors.
The fear of it, and the wonder,
Kept me sleepless.
The truth is bald and cold,
Said the woman
Who always wore white.
She didn't leave her room.
The sun pointed to one or two
Things that had survived
The long night intact.
The simplest things,
Difficult in their obviousness.
They made no noise.
It was the kind of day
People described as "perfect."
Gods disguising themselves
As black hairpins, a hand-mirror,
A comb with a tooth missing?
No! That wasn't it.
Just things as they are,
Unblinking, lying mute
In that bright light--
And the trees waiting for the night.
A FEHÉR SZOBA
A nyilvánvalóval
nincs mit kezdeni,
vonzóbb a rejtély,
hát hallgattam a fákat.
Titka volt mindnek
és vallani kezdtek,
félúton megálltak,
nem mondták végig.
Az utcámban nyáron
egy-egy Seherezádé
volt minden fa lombja,
meséik hallgattam
hosszú éjszakákon.
Elhagyatott, csendes
házak kapujába
léptünk, a sötétbe.
Valaki húnyt szemmel
a fölső szinteken várt,
féltem tőle kissé,
és ez éberen tartott.
Sivár, rideg a való,
mondta az asszony,
ki örökös fehérben
élt szobája mélyén.
Egy-két folt, amelyet
nappal fény fürösztött,
éjjel is jól látszott.
A legszimplább dolgok
milyen komplikáltak.
Ez mind nem járt zajjal.
Az effélét mondják
„tökéletes” napnak.
A tárgyak szét nem váltak,
mint arctükör, vagy hajtűk,
vagy fésű foghiánnyal.
Minden maradt egyben.
És mint a dolgok,
rezzenetlen csendben,
fényben sugárzón
az éjjeli fák is.
Mr. know-it-all, wheeler-dealer, wire-puller,
And whatever else you're good at.
Go ahead, shuffle your zeros tonight.
Dip in ink the comets' tails.
Staple the night with starlight.
You'd be better off reading coffee dregs,
Thumbing the pages of the Farmer's Almanac.
But no! You love to put on airs,
And cultivate your famous serenity
While you sit behind your big desk
With zilch in your in-tray, zilch
In your out-tray,
And all of eternity spread around you.
Doesn't it give you the creeps
To hear them begging you on their knees,
Sputtering endearments,
As if you were an inflatable, life-size doll?
Tell them to button up and go to bed.
Stop pretending you're too busy to take notice.
Your hands are empty and so are your eyes.
There's nothing to put your signature to,
Even if you knew your own name,
Or believed the ones I keep inventing,
As I scribble this note to you in the dark.
HOZZÁ, AZ EMELETRE
A mindenség főnökeinek főnöke,
Omnipotens Úr, te mutyizós, te kutyánk kölke,
nincs olyan, amihez nem te értenél jobban.
Gyerünk, csépeld a szalmát ma este!
Az üstökös farkát mártogasd tintába!
Írj vele az égre, fűzd a csillagokra!
Jósolni zaccból, neked való volna,
vagy ott van böngészni a Farmer Almanach.
De te a felhőkben jársz dacból, fellengzősen,
terpeszkedsz széles íróasztalod mögött,
azt hiszed, hozzád senki sem ér fel.
Üres a bejövő-iratok tálcája előtted,
a kimenőké ugyanolyan üres, ám
ha csak mozdulsz, az bizony dicső tett.
A hájad attól hízik,
ha térden csúszva, alázkodva
könyörögnek neked,
te nagy játékbaba, te felfújt hólyag?
Hagyd békén őket és menj aludni!
Ne játszd meg, hogy elfoglalt vagy.
A kezedben semmi, a tekintetedben se.
Aláírni valód nincs egyáltalán,
még ha emlékeznél is a nevedre.
Fel sem fogod talán, mit papolok neked
és firkálok itt a sötétben egyre.
On the fruit stand. kacagó karéját faljuk.
We eat the smile Kiköpjük fogaik:
And spit out the teeth. a fekete magjuk.
Its window facing a brick wall.
Next door there was a piano.
A few evenings a month
a crippled old man came to play
"My Blue Heaven."
Mostly, though, it was quiet.
Each room with its spider in heavy overcoat
Catching his fly with a web
Of cigarette smoke and revery.
So dark,
I could not see my face in the shaving mirror.
At 5 A.M. the sound of bare feet upstairs.
The "Gypsy" fortuneteller,
Whose storefront is on the corner,
Going to pee after a night of love.
Once, too, the sound of a child sobbing.
So near it was, I thought
For a moment, I was sobbing myself.
HOTEL ÁLMATLANSÁG
Szerettem az én kis odúmat,
téglafalra nézett az ablak.
A szomszédomban zongora volt ,
egy törődött öregúr
a „ My Blue Heaven”-t
játszotta időnként rajta.
Általában nyugalom volt.
A szoba zugában pók lesett a légyre,
hálója rejtekén a télikabáton,
réveteg képmásom
a dohányfüstös fürdő tükrében
csak homályosan látszott.
Hajnali 5-kor meztelen talpak
caplattak az emeletre,
cigány jósnő vonult pisilni
kellékei mellől, az éjjeli légyott után.
Egyszer, gyereksírás hangja is...
Olyan közel, úgy tűnt egy pillanatra,
mintha én zokogtam volna, magam.
Wild strawberries and cream in the morning.
Sunlight in every room.
The two of us walking by the sea naked.
Some evenings, however, we found ourselves
Unsure of what comes next.
Like tragic actors in a theater on fire,
With birds circling over our heads,
The dark pines strangely still,
Each rock we stepped on bloodied by the sunset.
We were back on our terrace sipping wine.
Why always this hint of an unhappy ending?
Clouds of almost human appearance
Gathering on the horizon, but the rest lovely
With the air so mild and the sea untroubled.
The night suddenly upon us, a starless night.
You lighting a candle, carrying it naked
Into our bedroom and blowing it out quickly.
The dark pines and grasses strangely still.
GYÜLEKEZŐ FELHŐK
Az életünk olyan volt látszólag, mint vártuk.
Erdei szamóca, tejszínhabbal reggel.
Napfény ragyogta be mindegyik szobánkat.
És ruhátlan kószáltunk a tengerparton.
Némely este mégis valami kétely
lopakodott közénk és telepedett ránk.
Mint lángoló színház két gyászos művésze,
fejünk fölött keringő madarakkal,
sötét fenyők közt jártunk a furcsa csendben,
vérzett a kő a lemenő napban, ahova léptünk.
Bort kortyolgattunk a teraszunkon. Miért
gondoljuk, hogy úgysem boldogság a vége?
Emberforma felhők a láthatáron,
és minden rendben van körülöttünk,
a lágy levegő, a türelmes tenger.
Hirtelen száll ránk az est, az éj csillagtalan.
Gyertyát gyújtasz, viszed a hálószobánkba,
meztelen lépkedsz és elfújod sietve.
A fenyők kint és a pázsit félszeg csendben.
palm trees, monkey families,
fresh lime juice in the streets,
the sensual inundation
of sights and smells
and excess in everything.
I was exotic and believable there.
I was walking through dirt
in my sari,
to temples of the deities
following the lead
of my Indian in-laws.
I was scooping up fire with my hands,
glancing at idols that held no meaning for me,
being marked by the ash.
They smiled at the Western woman,
acting religious, knowing
it was my way of showing respect.
It was an adventure for me
but an arm around their culture for them.
To me it was living a dream
I knew I could wake up from.
To them it was the willingness
to be Indian that pleased.
We were holding hands
across a cultural cosmos,
knowing there were no differences
hearts could not soothe.
They accepted me
as I accepted them,
baffled but in love
with our wedded mystery.
INDIAI BELSŐ TÖRVÉNYEIM
Emlékeimben India:
pálmafák, majomcsaládok,
az utcákon, boltokban lájm-dzsúsz,
amit érzek és amit látok ,
amit a szemem, a szimatom keres ,
megborzadsz, aztán boldogan ocsúdsz.
Exotikus voltam ott és hiteles.
Lépkedtem szárimban,
köröttem hulladék és kosz,
indiai idegen Istenség
vezet a templomához,
két kezemmel rakok tüzet,
törvényein gondolkodom,
szemem új idolokat keres,
és a hamu jele homlokomon.
Megmosolyogták a hitbuzgó asszonyt,
tudták, nyugatról jött,
respektet így mutat.
Kaland volt ez, nem tagadom.
Öleltem őket és a kultúrájukat .
Álmot éltem át, de közben
éber volt bennem a tudat.
Örültek, hogy olyan
akarok lenni, mint ők,
Fogtuk egymás kezét,
és nem volt köztünk gát,
amit a jó szándék ne tört volna át.
Mintha ismernénk egymást már régen,
elfogadtak engem,
elfogadtam őket,
kicsit elfogódottan,
a közös misztérium szeretetében.
Ambient freeway noise
from ј mile away,
the occasional Friday nighter
coming home 2:00 a.m. Saturday,
the appliances with two-tone hums,
the bumping and grinding
of an old swamp cooler,
a distant train,
forces what has been pushed back
to break through.
My father needs O 2
all the time now.
His innocence
in countering the surgeons’ truth
with his wishes and beliefs
stabs me in the heart
with love
while his every movement
is pain.
He says he is ready
but I feel his fear.
The hum of the universe
is machine noise,
a motor with it’s timing off.
I meditate on this:
silence is a whistle,
a din in the wind,
in the dark.
A CSEND
Csend és Zen most nem talál egymásra.
Mérföldnyiről a sztráda
mindent betöltő zajgása,
utazás, gyakran egész péntek éjjel,
hajnal 2-ig. Szombat,
kétszólamban zsizsegő szerelvénnyel,
öreg, lucskos hűtővagon,
egy távoli vonat
csikorgása, reflektorba bámulás vakon;
nehezen
fékezett indulatok.
Apámnak O2 kell
most egész nap,
az ítéletet a sebész
kimondta, mást nem tehetett,
és ő most gyűrkőzik ezzel,
áruló vágyaival, hűtlen hitével;
szívembe hasít a szeretet,
mint őbelé a fájdalom
minden mozdulatra.
Azt mondja, készen áll.
Biztatnám idétlen, gyatra szavakkal,
érzem, hogy fél, és vele félek.
A mindenség zöngése egy motor zaja,
amely lejár.
Töprengek ezen:
a csend sípszó,
harsány vészjel,
a sötétből üzen.
that he belongs to the wayward wind,
a restless breed,
a strange and hardy class.
I’ve been with him for two years
and now he is dying.
“Are you in pain, Paul?” I ask.
“I AM pain,” he said.
But he is refusing medication
although his cancer has spread
from his kidneys to his lungs, brain and bones.
Somehow bearing this pain to the grave
is his last act of defiance/bravery/repentance.
My hands are tied.
My job now is to protect his choice
and later as promised
to collect his ashes,
read his poems in my garden
then set him free in the wind
where he belongs.
MAKACS SZÉL
hogy ő a makacs szél maga,
nyughatatlan, lázadó,
ezt diktálja csillaga.
Két évig voltam az ágya mellett,
most beteg már tüdeje, fél agya.
„ÉN VAGYOK a fájdalom”, nyögi,
mikor kérdezem, fájdalmat érez-e.
A gyógyszert magától ellöki,
pedig a veséjéből már csontjaiba
szóródott a rák.
Dacol a kínnal a végsőkig, vár.
Így telnek a percek, az órák.
Hős vezeklése megköti a kezem.
Óhaját tisztelem,
amit megfogadtam,
ha kell majd, azt teszem,
hamvait, mint kérte,
átadom a szélnek.
Versei bennem élnek.
in crisp early March
a dull thud of numbness
delays joy and sadness
that will make us weep.
In the flow of life
every aspect bears its opposite.
Between extremes
there’s the balance of peace
or peace
in the realization of balance.
With the warm blanket of knowledge
is the freezing cold of truth.
We are greeted with tears
as we come into this world
and tears as we go out.
YIN ÉS YANG
Télutó határán
a még csípős márciusban
havas dermedtség puffan
odáz örömöt és bánatot melyek
könnyekre adnak majd okot.
Életünk során mindenben
ott van az ellentéte is.
Két szélsőség között
megleled a békét te is
ha az ellentmondást
egyensúllyá ötvözöd.
A tudás melengető leple lebeg
a jéghideg valóság felett.
Könnyek fogadnak,
mikor világra érkezünk
és búcsúztatnak, amikor nem leszünk.
last night's was shocking.
I mean, sunsets aren't supposed to frighten you, are they?
Well, this one was terrifying.
Sure, it was beautiful, but far too beautiful.
It wasn't natural.
One climax followed another and then another
until your knees went weak
and you couldn't breathe.
The colors were definitely not of this world,
peaches dripping opium,
pandemonium of tangerines,
inferno of irises,
Plutonian emeralds,
all swirling and churning, swabbing,
like it was playing with us,
like we were nothing,
as if our whole lives were a preparation for this,
this for which nothing could have prepared us
and for which we could not have been less prepared.
The mockery of it all stung us bitterly.
And when it was finally over
we whimpered and cried and howled.
And then the streetlights came on as always
and we looked into one another's eyes--
ancient caves with still pools
and those little transparent fish
who have never seen even one ray of light.
And the calm that returned to us
was not even our own.
SOHASEM UGYANAZ
Ami a napnyugtát illeti,
megrendítő volt tegnap.
Mikor a halandó ijesztőt és fenségest is megkap.
Egyszerre béke és zaklató rémség volt
és gyönyörű, gyönyörű az égbolt.
Természetellenes valamiképp.
Kéjes csúcs másik csúcsot ért,
aztán újabb édeni kép,
míg végül megroggyan a térd és a lélegzet eláll.
A színek nem voltak evilágiak, egyáltalán,
ópiumot könnyező barack,
mandarinok a horizont asztalán ,
íriszek orgiája,
vulkanikus smaragdok.
Örvénylett, tajtékosan tombolt,
van-e, aki ezt mind kiállja?
A sok szín szeszélyesen szédült egymásba.
Mintha egész életünkben erre vártunk volna.
Nem tanított meg iskola, kápolna,
hogy vigyázni jó lesz: a végén keserűen
csalódsz, mert csak illúzió ez...
Aztán vége lett.
Sírtunk, szűköltünk, üvöltöttünk.
Mint mindig, utcai lámpák gyúltak fölöttünk,
egymás szemét néztük -
ősi barlangok, csendes tavak,
és azok az apró, vékonyka vak halak,
amelyek sugárnyi fényt sem láttak soha még.
A lassan visszatérő nyugalom
csak félig lehetett miénk.
was finally approaching its conclusion.
From the window of the train
the last trees were dissipating,
a child-like sailor waved once,
a seal-like dog barked and died.
The conductor entered the lavatory
and was not seen again, although
his harmonica-playing was appreciated.
He was not without talent, some said.
A botanist with whom I had become acquainted
actually suggested we form a group or something.
I was looking for a familiar signpost
in his face, or a landmark that would
indicate the true colors of his tribe.
But, alas, there was not a glass of water
anywhere or even the remains of a trail.
I got a bewildered expression of my own
and slinked to the back of the car
where a nun started to tickle me.
She confided to me that it was her
cowboy pride that got her through . . .
Through what? I thought, but drew my hand
close to my imaginary vest.
"That's a beautiful vest," she said,
as I began crawling down the aisle.
At last, I pressed my face against
the window: A little fog was licking
its chop, as was the stationmaster
licking something. We didn't stop.
We didn't appear to be arriving,
and yet we were almost out of landscape.
No creeks or rivers. Nothing
even remotely reminding one of a mound.
O mound! Thou ain't around no more.
A heap of abstract geometrical symbols,
that's what it's coming to, I thought.
A nothing you could sink your teeth into.
"Relief's on the way," a little
know-nothing boy said to me.
"Imagine my surprise," I said
and reached out to muss his hair.
But he had no hair and it felt unlucky
touching his skull like that.
"Forget what I said," he said.
"What did you say?" I asked
in automatic compliance.
And then it got very dark and quiet.
I closed my eyes and dreamed of an emu I once loved.
NON-STOP
Úgy tűnt, hogy a végtelen utazás
egyszercsak céljához ér.
Az utolsó fák is elfogytak,
egy gyerekforma matróz
intett a vonat ablaka felé,
fókaszerű kutya csaholása halt el.
De nem. A kalauz eltűnt a toaletben,
többet nem láttuk, pedig
a harmonika játéka sikeres volt.
Nem tehetségtelen, jegyezte meg valaki.
Egy botanikus, akit korábban ismertem meg,
valamiféle csoportot akart összeszedni.
Hiába kutattam ismerős jel,
némi támpont, törzsi hovatartozásra
jellemző szín után az arcában.
Vizünk, sajna, egy pohárnyi sem volt,
még hűlt helye sem.
A magam zavarba ejtő célzásaival
a kocsi hátuljába húzódtam,
ahol egy apáca fixírozott.
Megsúgta nekem, a cowboy-át
büszkévé tette, hogy rá tudta venni őt a…
Rávette, mire? Sejtettem, de csak a kezemet
emeltem a képzeletbeli mellényemhez.
„Nagyon szép mellény”, mondta,
én meg kezdtem az ülések közé hátrálni.
Végül az ablakhoz szorítottam
az arcom: egy kis béka a száját
nyaldosta, egy állomásfőnök is
nyalogatott valamit. Nem volt megállás.
Még mindig nem érkeztünk meg,
pedig majdnem lementünk a térképről.
Sehol egy patak, vagy folyó. Semmi,
ami csak emlékeztetne is egy dombocskára.
Ó dombocska! Többé nem vagy a közelemben.
Absztrakt geometriai jelek halmaza,
úgy látszott, ez következik.
Semmi, amibe a fogadat mélyeszthetnéd.
„Domborzat az úton”, mondta
nekem egy jámbor fiúcska.
„Képzeld, megleptél”, feleltem
és nyúltam felé, hogy a haját megborzoljam.
De nem volt haja, és kényelmetlennek
éreztem, hogy a tar koponyájához érjek.
„Felejtsd el, amit mondtam”, szólt.
„Mit mondtál?”, kérdeztem
csupa készséggel tele.
És akkor nagyon sötét lett és nyugalom.
Csukott szemmel egy emut láttam, amit valaha kedveltem.
hat, but that's not the hat I have in mind. That was his hat for
show. I am thinking of his private bathing cap, which in all hon-
esty wasn't much different than the one any jerk might buy at a
corner drugstore now, except for two minor eccentricities. The
first one isn't even funny: Simply it was a white rubber bathing
cap, but too small. Napoleon led such a hectic life ever since his
childhood, even farther back than that, that he never had a
chance to buy a new bathing cap and still as a grown-up--well,
he didn't really grow that much, but his head did: He was a pin-
head at birth, and he used, until his death really, the same little
tiny bathing cap that he was born in, and this meant that later it
was very painful to him and gave him many headaches, as if he
needed more. So, he had to vaseline his skull like crazy to even
get the thing on. The second eccentricity was that it was a tricorn
bathing cap. Scholars like to make a lot out of this, and it would
be easy to do. My theory is simple-minded to be sure: that be-
neath his public head there was another head and it was a pyra-
mid or something.
HÍRES FEJFEDŐK LISTÁJA
Ha híres fejfedőkről akarnék listát, kézenfekvő választás a
Napoleoné. Nem a nyilvános mutogatásra szánt, közismert
kalapjára gondolok. Hanem a privát fürdősapkájára.
Amely minden becse ellenére sem nagyon különbözött
attól, amilyet bármely balfék ma is megkap a bazárban.
Két különc vonás kivételével. Az egyik: a fehér gumisapka
nagyon kicsi volt. Napoleon gyerekkorától mozgalmas
életet élt - vagy talán már előbb is. Egészen felnőtt koráig
sohasem volt ideje arra, hogy új sapkát vásároljon – nos,
ami azt illeti, ő nem is nőtt túl sokat, inkább csak a feje.
Tűfejűnek született és haláláig azt a parányi fürdősapkát
használta, amelyet születésekor adtak rá, és ez sok
kínnal, fejfájással járt, mintha nem lett volna neki abból
amúgy is elég. Vazelinnal kellett kennie a fejét, mert a sapka
szorult rajta. A fürdősapka háromszögletű formája a másik
különcség. A magyarázatot kereső tudósok hajlamosak
messze menő következtetésekre. Nekem igen egyszerű,
de biztos elméletem van erre: Napoleon publikus feje
mellett volt egy másik, egy piramidális, vagy ilyesmi.
It tried to remember little incidents of pleasure
from its former life, like the time the lovers
leaned against it kissing for hours
and whispering those famous words.
Later, there were harsh words and a shoe
was thrown and the door was slammed.
Comings and goings by the thousands,
the early mornings and late nights, years, years.
O they've got big plans, they'll make a bundle.
The door was an island that swayed in its sleep.
The moon turned the doorknob just slightly,
burned its fingers and ran,
and still the door said nothing and slept.
At least that's what they like to say,
the little fishes and so on.
Far away, a bell rang, and then a shot was fired.
TÉVÚT HAZAFELÉ
Egy ajtó sodródott a folyón éjjel,
korábbi életéből sokféle élménnyel,
idézte a múltat: volt, hogy nekidőltek,
csókolóztak óraszám, évődtek
és suttogták ama híres szavakat.
Később aztán sok nyers szó is akadt,
cipő repült, csapkodták az ajtót.
Érkezés és távozás ezrével, reggel korán
és késő éjjel. Tervezték, hogy csak jót
tesznek majd egész életük során.
Álmodott az ajtó , ringató sziget volt .
A hold könnyedén fordított a kilincsen,
ujját megperzselte, hát tovább loholt.
Az ajtó még álmodik, szava nincsen.
Csak emléke, amit távoli köd küld;
a kis halak és a többi. Harang kondult
halkan. Aztán egy lövés dördült.
They are so beautiful, and so very young
they seem almost to glitter with perfection,
these creatures that I briefly move among.
I never get to stay with them for long,
but even so, I view them with affection:
they are so beautiful, and so very young.
Poised or clumsy, placid or high-strung,
they’re expert in the art of introspection,
these creatures that I briefly move among—
And if their words don’t quite trip off the tongue
consistently, with just the right inflection,
they remain beautiful. And very young.
Still, I have to tell myself it’s wrong
to think of them as anything but fiction,
these creatures that I briefly move among—
Because, like me, they’re traveling headlong
in that familiar, vertical direction
that coarsens beautiful, blackmails young,
and turns to phantoms those I move among.
A VÁLTOZÁS ELŐÉRZETE
Tűnődés tanítványaimon
Oly gyönyörűek és ifjak oly nagyon,
szinte sugárzik róluk a tökély,
kár, hogy a körükben alig van pár napom.
Hogy ne zavarjam őket, nem keresem agyon,
pedig vonz hozzájuk valami szenvedély
oly gyönyörűek és ifjak oly nagyon.
Szilárdan, vagy ingatagon, szelíden, vagy vadon,
önmagát mind értőn vizsgáló személy,
és az ő körükben alig van pár napom.
Ha beszédük olykor akad a szájpadon,
és mondatfűzésük gondossága sekély,
akkor is gyönyörűek és ifjak oly nagyon.
Tudom, és bizony nekem ez rossz nagyon,
ittlétük számomra csak múló tünemény,
már az ő körükben alig van pár napom.
Az indulásuk az enyémmel rokon,
az ifjú vándort megsarcoló
fölfelé törekvő úton.Míg fantommá
válnak végleg, alig van pár napom.
They’ve come to take refuge, exhale and unpack;
The marriage has faltered, the job has gone bad,
Come open the door for them, Mother and Dad.
The city apartment is leaky and cold,
The landlord lascivious, greedy and old—
The mattress is lumpy, the oven’s encrusted,
The freezer, the fan, and the toilet have rusted.
The company caved, the boss went broke,
The job and the love-affair, all up in smoke.
The anguish of loneliness comes as a shock—
O heart in the doldrums, O heart in hock.
And so they return with their piles of possessions,
Their terrified cats and their mournful expressions
Reclaiming the bedrooms they had in their teens,
Clean towels, warm comforter, glass figurines.
Downstairs in the kitchen the father and mother
Don’t say a word, but they look at each other
As down the hill comes Jill, comes Jack.
The children are back. The children are back.
JÖNNEK A GYEREKEK
Jönnek a gyerekek, jönnek a gyerekek,
hogy fellélegezzenek, oltalmat leljenek
A frigy laposodott, a munkahely oda,
megy majd ajtót nyitni az Anya, az Apa.
- A városi szoba huzatos és hideg,
a matrac hepehupás, a tűzhelyről kosz pereg,
nem tudni, a hűtő milyen is volt újon.
A háziúr meg kapzsi, pénzsóvár, vén kujon.
A vállalat bedőlt, a bossz csődöt jelent,
állás és szívügyek, egyaránt füstbe ment,
a magány közeleg, ez a kitartó sokk,
ó, szív mélabúban, ó szívdobbanások.
- És így jönnek ők, meg a holmijuk vissza;
a rémült macskáik és sok gyászos premissza,
birtokba vesznek paplant, kicsi szobrot;
a hálószobákat és mindent, mi övék volt.
Lenn, a konyhában az anya és az apa,
egymásra sem pillant, nincs mit mondania,
míg a domboldalon jön Jill, és jön Jack.
Jöttek a gyerekek, jöttek a gyerekek.
would already have been drawn
about her, the funeral drums by now
would have throbbed their dull tattoo
into the shadows writhing
behind the fire’s eye
while a likeness
of her narrow torso, carved
and studded with obsidian
might have been passed from hand
to hand and rubbed against the bellies
of women with child
and a twist of her gray hair
been dipped in oil
and set alight, releasing the essence
of her life’s elixir, pricking
the nostrils of her children
and her children’s children
whose amber faces nod and shine
like a ring of lanterns
strung around her final flare--
but instead, she lives in this white room
gnawing on a plastic bracelet
as she is emptied, filled and emptied.
A VÉGÉN
Más időben már egy vászon
szemfedő takarná a nőt,
dobok ismételnék
monotón jelüket a gyászon,
amit a tűz magja mögött
nyelne el a bozót,
a nő obszidiánnal faragott,
megszurkált kicsi mását
- egy karcsú torzót -
dörzsölnék asszonyok
gyermeket viselő hasához,
mert így megy a varázs át,
amely bő gyermekáldást hoz,
és elégették volna a halott
olajba mártott szürke varkocsát,
az életelixírnek ez mutat szabad utat,
aztán a gyermekek orrába ütnének lyukat,
és átfúrnák a gyermekek gyermekeiét is,
akiknek borostyán arca bólogat
a tűz körül, mint lámpások gyűrűje,
hogy maradéktalan legyen a fétis -
de ehelyett ő életben van a fehér szobában
és egy plasztik karperecet rágcsál,
miközben ürít, töltekezik és ürít vidáman.
trailing their older sisters to the grave,
the Helens, Margies, Nans—who said goodbye
just days ago, it seems, taking their leave
a step or two behind the hooded girls
who bloomed and withered with the century—
the Dorotheas, Eleanors and Pearls
now swaying on the edge of memory.
Soon, soon, the scythe will sweep for Jeanne
and Angela, Patricia and Diane—
pause, and return for Karen and Christine
while Susan spends a sleepless night again.
Ah, Debra, how can you be growing old?
Jennifer, Michelle, your hands are cold.
nővéreik után vonulnak a sírba,
Helének, Margitok, Annik következtek,
csak napokkal ezelőtt búcsúztak el sorban,
egy-két lépéssel a pártás lányok mögött -
virágoztak és hervadtak ebben a korban.
Dorottyák, Nórák, továbbá Gyöngyök
emléke dereng fel, egyre halványabban.
Megtudjuk nemsoká, a kaszás jelöltje lett
Angéla, Diána, Patrícia, Zsanett,
aztán majd elviszi Karent és Krisztinát,
Zsuzsa meg emiatt új éjjelt hisztiz át.
Ó Debora, Palma, miért öregszel meg?
Jennifer és és Michell, a kezetek mért hideg?
by Joseph Mayo Wristen
there is enough magic here
inside this one word
to change our world forever
mountain snow lying
across life’s pasture a
shadow reflected over
stone moss forest dream
man’s ability to under
stand nature’s living need
green comet seen in the sky
time’s gift, another
universe visiting our earth
rested bow spirit fly
into night’s seamless
ocean bring sea jewel
to land’s line touching
justice’s shore, man’s
ability to know freedom
green comet seen in the sky
time’s gift, another
universe visiting our earth
bridge between heavens’s
storm and fern field
pathway to a pollen canyon
mixed outside God’s vision,
our destiny painted in key ink
sand the touch of a woman
there is enough magic here
inside this one word
to change our world forever
Love
MÁGIA, AMELY MEGVÁLTOZTATJA A VILÁGOT
Szerelem
van itt mágia bőven
ami formálja szüntelen
egyszem világunkat
- hegyek hava nyúlik végig
az élet legelőjén
kövek fölött árnyék vetül
párálló erdők álma
meg az élő természetet
érteni képes ember
zöld üstökös az égen
földünk vendége a mindenségből
az idő ajándéka
az éjszakával egybeszőtt
óceánba száll a szellem
a part pihentető ívéhez
hozza a tenger ékszerét
igazság permetét hinti hogy
megtudjuk mi a szabadság
zöld üstökös az égen
földünk vendége a mindenségből
az idő ajándéka
híd az égi viharok és a
páfrányos mező között
ösvény az Isten-nem-látta
pollenes szurdokokhoz
jeltintával homokba festett sorsunk
EGY ASSZONY ÉRINTÉSE
van itt mágia bőven
ami formálja örökösen
egyszem világunkat
Szerelem.
by Joseph Mayo Wristen
visits me in my dreams.
Tells me that they will continue to
give us everything we need
until there is nothing left
to give.
Then they plan on killing
us by poisoning our water.
In my dream the man in the
Robe is surrounded
by thousands. He is talking
to them over a loud speaker.
The ashes of light being
better
than the fires of darkness.
Over the screams of fatalism,
you can hear his voice
yelling
to his followers to burn it.
"Burn it
to the ground."
He is asking them to follow
their hearts
to live the life
of their Heroes.
I hear him cry out "your
survival will depend on
your willingness to fight."
SZÓNOK BESZÉL A TÖMEGHEZ NEW JERSEY-BEN
Egy ember szól hozzám álmomban,
aki a próféta mellett lépked.
Azt mondja, most megkapsz mindent,
bármire legyen szükséged,
végül aztán nem marad
adni való.
És akkor majd
megmérgezik a vizünk és megölnek.
A Taláros férfit álmomban
ezrek veszik körül.
Hangosbeszélőn
szónokol nekik:
A sötétség tüzeit
a fény hamvai
meghaladják.
Hangja túlharsogja
a fanatizmus
sikolyait,
buzdítja híveit: "égessetek!
Földig
égessétek el!”
Azt harsogja, kövessék
hőseik példáját,
éljék a hősök életét,
hallgassanak a szívükre.
Hallom kiáltását, eltorzul az arca
„életben csak akkor maradtok,
ha készek vagytok a harcra.”
from the time it leaves
the branch of the tree
to the time it touches
the ground I will
have thought of you
my love, a thousand times
my hand resting against jagged rock
our life nettled above velvet clouds
shadow of softness your mind
touching earth's diverse reflection
whispered words of love
your image inherited in my soul
unity of our two hearts beating
hoping you can feel the un
alloyed love I possess for you
from the time it leaves
the branch of the tree
to the time it touches
the ground I will
have thought of you
my love, a thousand times
a leaf falling in the air
RÁD GONDOLOK
amíg lehull egy falevél
attól a pillanattól
amikor az ágtól ellebben
addig a pillanatig
amikor földet ér
én ezerszer gondolok rád
szerelmem.
Kezem csipkés sziklán pihen
csalános életünk bársony felhők felett.
Földi reflexiók sokaságát idézi
figyelmes gyengéd szellemed
képmásod örök metszete
lágyan suttogott szavak
bennem visszhagzanak
ugye érzed vegytiszta szerelmem
szívem szíveddel dobbanása és a remény
ugye velünk marad
attól a pillanattól
amikor az ágtól ellebben
addig a pillanatig
amikor földet ér
én ezerszer gondolok rád
szerelmem
amíg lehull egy falevél
I will be with her soon;
Our happiness.
She is, in my life, the shining light,
in the days of my struggles,
a loving child, for me to admire.
I met this young woman, and
fell in love.
Time lost all significance.
My life found a new meaning.
The knowing of her love,
is like the sound
of falling water.
ZUHATAG
Nélküled magányosak itt az éjjelek,
de jössz nemsokára, hogy átöleljelek,
szerelmem forrása.
Küzdelmeim árnyát
beragyogó napfény,
szerető gyermek, benned gyönyörködöm.
Jó, hogy rádtaláltam,
olyan ez az öröm, amelynek nincs mása.
Elveszett az idő jelentősége,
új értelmet kapott az életem,
tudom, hogy szeretsz.
Maradjon ez örök,
mint a zuhatag zsongása.
who gave her father the doll to burn "
the bride doll I had been given
at six, as a Christmas gift,
by the same great uncle who once introduced me
at my blind second cousin's wedding
to a man who winced, A future Miss
America, I'm sure " while I stood there, sweating
in a prickly flowered dress,
ugly, wanting to cry.
I loved the uncle but I wanted that doll to burn
because I loved my father best
and the doll was a lie.
I hated her white gown stitched with pearls,
her blinking, mocking blue glass eyes
that closed and opened, opened and closed
when I stood her up,
when I laid her down.
Her stiff, hinged body was not like mine,
which was wild and brown,
and there was no groom "
stupid doll,
who smiled and smiled,
even when I flung her to the ground,
even when I struck her, naked, against
the pink walls of my room.
I was not sorry, then,
I would never be sorry "
not even when I was a bride, myself,
and swung down the aisle on my father's arm
toward a marriage that wouldn't last
in a heavy dress that was cut to fit,
a satin dress I didn't want,
but that my mother insisted upon "
Who gives this woman? " wondering, Who takes
the witchy child?
And that day, my father was cleaning the basement;
he'd built a fire in the black can
in the back of our backyard,
and I was seven, I wanted to help,
so I offered him the doll.
I remember he looked at me, once, hard,
asked, Are you sure?
I nodded my head.
Father, this was our deepest confession of love.
I didn't watch the plastic body melt
to soft flesh in the flames "
I watched you move from the house to the fire.
I would have given you anything.
JÁTÉKBABA ÉGETÉS
Én vagyok a kislány, aki a babáját elégette,
aki odaadta az apjának, hogy égesse el;
karácsonyra kaptam a menyasszony babát
hatéves koromban a nagybátyám adta át,
vak rokonom esküvőjén valakinek bemutatott
fura fintor futott át az arcán, nahát!
a jövendő Miss Amerika, ebben biztos vagyok -
én meg csak álltam ott,
egy kis élő halott, izzadtam a túl meleg,
virágos ruhámban, és a sírás majdnem elfogott.
Nagybácsim szerettem, a babát mégsem bántam -
mert a legfontosabb nekem az apám volt,
a baba meg nem volt igazi, sem szép.
Gyűlöltem a gyöngyökkel kivarrt fehér ruhácskát,
a pislogó, kék, hideg üvegszemét,
csukódott és nyílt, nyílt és csukódott,
amikor felállítottam,
amikor lefektettem.
Zsanéros teste annyira más volt,
mint az enyém, oly esetlen volt szegény -
és nem is volt sehol valami vőlegény.
Buta baba, csak bámult,
bámult és csak mosolygott azon,
amikor földhöz vágtam,
még akkor is, amikor kitűztem
a szobám rózsaszín falára csupaszon.
Nem tudtam sajnálni, még akkor sem,
amikor láttam hamuvá válni,
és ma sem, pedig voltam menyasszony később
magam is, ahogy illik, apám karján lejtettem,
hogy kikössek egy rövid házasságban,
rámigazított, elszabott szaténban,
amit később a sarokba vágtam,
anyám nézett rám tágranyílt szemmel
- vele ellenkezni csak manapság merek -
ugyan kinek kell a boszorkányos gyerek?
Apám aznap az udvar hátuljában
az alagsort takarította,
fekete üstházban rakott tüzet,
hétéves voltam, és mint aki
áldozattal fizet, vagy fogadalmat tenne,
felajánlottam neki a babát.
Rámnézett kérdőn, keményen,
nahát, biztos vagy benne? -
rábólintottam.
Apa, a legmélyebb szerelmi vallomásom volt ez.
Nem néztem, hogyan olvasztja a láng
a mostoha plasztik gyereket,
föl-le jártál az udvaron, téged figyeltelek.
Adni akartam valamit neked.
In Warsaw, blackbird girls
swoop down in flocks
the old town square
a swirl of dark-eyed dark-haired girls
in brilliant skirts who circle
laughing at my waist
throw up their arms
to beg for sweets
who know among the tourists
whom to choose
(how do they know?)
so being chosen, being glad
in any language (tak
means yes)
I let them pick from sticky cakes
behind the glass, the old proprietress
glares back at me
and thinks, Amerykanka, idiotka
but cannot refuse
my cash (how far
in zlotys dollars go!)
so I buy cake for every girl
then watch them fly away again
their small hands sugared, glittering
as if I'd given
jewels to them
the sky above the bitter city
sharp as diamonds then
NOTE: "Gypsies were incarcerated with Jews in the ghettoes of Bialystok, Krakow, Lodz, L'viv, Radom and Warsaw. (< kisebb betűméret!)
The total number of gypsies brought into [one] ghetto was eleven dead and 4,996 living.
Of those, 2,686 were children."
-- Isabel Fonseca, Bury Me Standing: The Gypsies and Their Journey
A CIGÁNY-VERS - A TSIGAN-BÓL
Varsó ódon terén átkelek
köröttem feketerigó lánykák
fekete szemek
fekete hajak örvénylenek
szoknyájuk csillan körülállnak
megkuncogják idegen blúzomat
egyik-másik tenyerét nyújtja
édességet kunyerálnak talán megérzik
kitől remélhető a kívánt zamat
melyik túristát kell választani
(honnan a csodából tudják?)
a csapat most engem választ ami
jól is esik
mutatom hogy vegyenek a perecből
(nyelvükön a tak azt jelenti igen)
szúrós pillantás villan rám
vén tulajnőt látok üvegen át
- amerikai butácska - látom a szemében
de megenyhül hiszen a valutát
veszem elő éppen
(milyen messze van a zloty a dollártól!)
ők néznek rám mohón hát vásárolok
mindegyik lánynak az édes csodából
aztán nézem ahogy szétröppennek
viszik a zsákmányt
hogy tudnak örülni ennek! apró kezükben
a cukor csillogó ékszerré vált
olyan, mint ha a fakó házak fölött
az égre nézel: gyémánt.
MEGJEGYZÉS: „Cigányokat internáltak zsidókkal együtt
Bialystk, Krakow, Lodz, Lviv, Radom és Varsó gettóiba.
Az egy gettóba érkezett cigányok teljes száma 11 halott
és 4,996 élő volt. Közülük 2,686 gyerek.”
- Isabel Fonseca, Bury Me Standing. The Gypsies and Their Journey.
When I think of my parents all those years
in the unmade bed of their marriage, not ever
longing for anything else - or: no, they must
have longed; there must have been flickerings,
stray desires, nights she turned from him,
sleepless, and wept, nights he rose silently,
smoked in the dark, nights that nest of breath
and tangled limbs must have seemed
not enough. But it was. Or they just
held on. A gift, perhaps, I've tossed out,
having been always too willing to fly
to the next love, the next and the next, certain
nothing was really mine, certain nothing
would ever last. So faith hits me late, if at all;
faith that this latest love won't end, or ends
in the shapeless sleep of death. But faith is hard.
When he turns his back to me now, I think:
disappear. I think: not what I want. I think
of my mother lying awake in those arms
that could crush her. That could have. Did not.
FELISMERÉS
Miért vész el a bizalmunk egymás iránt?
A szüleim gyakran vannak eszemben,
miért méláztak el, mint akit valami bánt,
a közös ágyat mért hagyták sokszor vetetlen,
kihalt talán az ölelni kívánás belőlük - de nem,
fiatal testüknek éreznie kellett vágyat;
anyám mégis sírva fordított apámnak hátat,
ő meg felkelt csendben, cigije parázslott,
ami köztük feszült, bizony már nem varázs volt,
szorító mellkas, ajakmorzsolgatás, a békülés is hamis.
Talán csak daccal feleltek a másik dacára?
Én pedig szárnyalni akartam, talán túlzottan is,
mindig a következő szerelembe, meg is volt az ára,
lehet, hogy egyik sem volt enyém egészen,
semmi sem tart örökké, bizonyára, a hit
valahogy megtorpan mindig: hogy van egyáltalán,
ami örökké tarthat, hogy talán olyan is létezik.
Ha ágyba bújok valaki mellé, és hátat fordít nekem,
azt gondolom, hogy nincs is jelen. Hogy ezt nem akarom.
Mást kívánnék helyette. Anyám, eszembe jutsz, fejed bénán feküdt
a karon, amely kiölelhette volna belőled a szuszt. Nem tette.
she's caught me staring past her at the man
who brings us curried dishes, hot and mild.
His eyes are blue, intensely blue, hot sky;
his hair, dark gold; his skin like cinnamon.
He speaks in quick-soft accents; Bridget smiles.
We've come here in our summer skirts, heels high,
to feast on fish and spices, garlic naan,
bare-legged in the night air, hot and mild.
And then to linger late by candlelight
in plain view of the waiter where he stands
and watches from the doorway, sneaks a smile.
I'd dress in cool silks if I were his wife.
We try to glimpse his hands — no wedding band?
The weather in his eyes is hot and mild.
He sends a dish of mango-flavored ice
with two spoons, which is sweet; I throw a glance
across the shady patio and smile.
But this can't go on forever, or all night
— or could it? Some eternal restaurant
of longing not quite sated, hot and mild.
And longing is delicious, Bridget sighs;
the waiter bows; I offer him my hand.
His eyes are Hindu blue and when he smiles
I taste the way he'd kiss me, hot and mild.
KELET INDIAI GRILL VILLANELLA
Az asztal fölött elkap egy mosolyt a lány;
a pincér észrevette, hogy Brigi bámulja őt,
fűszeres ételt hoz, egzotikus talány.
Égő kék a szeme, mosolya halvány,
a haja ében, és mint a fahéj, a bőre rőt,
bársonyos a hangja - mosolyog a lány.
Nyári szoknyánkban jöttünk, és sürget a vágy
kóstolni fokhagymás fürjet, sóshúsú süllőt,
a balzsamos éjszakában, amely forró és lágy.
És aztán - ne múlj idő, ne múlj gyertyaláng -
a férfi már leplezetlen figyeli őt
az ajtóból mert jólesik, hogy mosolyog a lány.
Ha a felesége volnék, rajtam lenne néhány
selyem ruhadarab. Látom, jegygyűrűje nincs, sőt,
nézése sejtelmesen jósol, forró és lágy.
Most jeges mangót – és ki tudja még hány
finomságot küld, átnéz az árnyas előtér fölött,
édes pillantást vet felé, mosolyog a lány.
Bár tartana sokáig, reggelig talán,
ha megállítaná valami örökös étterem az időt,
az édes sóvárgásét, ami forró és lágy.
Brigi sóhajt, hisz olyan jó a vágy,
a pincér szeme Hindu-kék, mi nézzük őt,
mosolyog, meghajol, kezet nyújtok az asztal fölött
és érzem, ahogy csókolna, az forró és lágy.
AZ ALÁBBI NE KERÜLJÖN A KÖTETBE!
1., 5., 13., 20.,23.
Szerelem, szex, család: 2., 6., 7., 9., 15., 20., 23., 29., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 40., 41., 42., 47., 49., 50., 56., 57., 60., 62., 63., 64., 65., 71., 72., 75., 76., 77., 82., 84., 92., 95,. 97., 98., 99., 101., 102.
Életfilozófia, életkép: 2., 3., 10., 11., 12., 14., 16., 18., 20., 21., 22., 23., 25., 26., 27., 31., 39., 40., 43., 44., 45., 46., 48., 49., 51., 52., 53., 58., 60., 63., 64., 65., 66., 67.,68., 69., 70., 73., 74., 78., 81., 82., 84., 85., 86., 87., 88., 90., 91., 92., 94., 100., 102.
Természet: 4., 8., 14., 17., 18., 19., 43., 44., 45., 68., 69., 74., 78., 80., 87.
Szociográfia, vallás: 23., 48., 51., 53., 54., 55., 58., 59., 61., 62., 79., 83., 86., 93., 96., 100.
Humor, szatíra: 22., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 51., 56., 61., 79., 80., 89.