I. INTARZIA
PIROS BLÚZOD
Nyílttüzű szemedben
elbágyadó fényed,
értem lágyulásod
bennem újra éled
Mi veled volt, mindent
a szívembe vésett
piros blúzod alatt
búvó rezdülésed.
(1960.)
RANDEVÚ
Mint rászedett szellem a palackban,
árok zugában sanyarog a hó.
A mogyoróbokorról kacagva
barkát hint rá a tavasz - hahó! -
hirdet vidám, villőző ünnepet,
készül a jól ismert, mégis új kaland.
Barázda halmán egy madárka billeget,
és megérkezett az örvösgalamb,
rügyekig szökken a szárból a nedv,
lüktető üzenet érkezik az ágnak,
őzeket űz, kerget a friss kedv,
zsendülő mezőnek neki-nekivágnak.
Itt vannak, érzem, a szalonkák, várnak.
Elhozta őket a hosszú vándorút.
Szárnyas táncosai a félhomálynak
nekem adnak ma szerelmes randevút.
(1984.)
SPEKTRUM
Lángban égő hérics skarlátja a réten
rizike gombának kiserkenő vére
az ajkaid pírján nyiladozó mosoly
citromlepke szárnyán irigykedő hímpor
csuhéjától fosztott kukorica termés
hajadból lebbenő kajszibarack illat
haragos gyík hátán az opálos bársony
nektárt keresgélő smaragd rózsabogár
szemed íriszének apró fénypontjai
jégmadarak tollán azúrozó égbolt
békés boldogságban függeszkedő szilva
bokád halvány bőrén átsejlő erecske
erdő sűrűjében harmatos ciklámen
dús húsú padlizsán selymes feszülése
viola derengés árnyain ölednek -
szivárvány-sugarak mind téged ölelnek.
(1984.)
ŐSZ
A lángarcú tányér az égen
nagy sárga dáliává szelídült.
Parányi pók vezérel a rónán
puha ökörnyál-zeppelint.
Vetkőzni készül és elpirul
zavarában a cserszömörce,
borzongva állja majd a tél szerelmét
s tavasszal boldogan ruhát ölt megint.
Jó ilyenkor csendben üldögélni,
látcsőbe csalni a távolságot:
karnyújtásnyira legel a dámvad -
izmában a nyár, csontja telet sejt.
Amott őzsuta áll mozdulatlan,
bronzot hint rá a bágyadt sugár,
zsigerei a nász emlékét őrzik,
méhében szunnyad a petesejt.
(1984.)
NOVEMBERI HANGULAT
kócos reggel
nyirkos
bedereng a kihűlt szobába
a párkányon egy veréb
izeg-mozog
fejét félrebillenti
pottyant
farkát behúzza és elberreg
egyszerűen nem érdekli
hogy egyre rövidebb a nappal
hétről-hétre hidegebb van
és egyszer csak
tényleg itt a tél.
(1984.)
OLDOTT SZÁD SZÖKŐKÚTJA
Nagyon szerettelek
s hogy megmutassalak
fejek fölé emelt a kezem
és most itt e pár sor
rád emlékezem.
Gondolok rád - a múltra -
kivel félbemaradt a Káma-Szútra
kit csak fuvallatokban
hozott el a szél
mint oldott szád
szökőkútjának permetét
valami közös megfoganni készült
és gyönyörűségesen elvetélt.
(1987.)
TENERIFE – avagy az első intő jel.
Az elején még belülről
sugárzott a mosolygásod
láss belém azt akartam
mint egy ajánlott levélbe
és hogy cserébe te is
teljesen megmutasd magad.
Emlékezetem vermeit
bontottam ki neked
kamaszkorom bűnösnek hitt
kutyálkodásait
és sok mást is meggyóntam
bérelt tenerifei szobánkban.
Az erkélyajtón bezúduló
napfényben izzott a szőnyeg
pőre bőrünk lustán sütkérezett
ínyenc szemem a combjaid közt
érintésemre nyíló remek
kisplasztikán legeltettem
milyen szépen csillog
a fonott aranyékszer
nyakadban és a csuklódon
kaptad valakitől kérdeztem
te pedig a Napba hunyorogtál
ó szinte perzsel sóhajtottad.
(1991.)
KAVICSOK
Morzsolódtunk egyre,
súrlódtunk, amíg sok
szögletünk elsimult.
Gömbölyű kavicsok.
Mindegy lett a szándék:
illeszkedni kész-e,
nincs felületünknek
már homorú része,
szép kerekded lelket
csiszoltunk egymásnak,
illeszkedő szépet -
valakinek másnak...
(1995.)
INTARZIA
Retinámon
felrémlik a play-back
ahogy homályba vesző
sziluetted után nézek
tekintetem saját karomon
bóklász és a kézháton
aztán persze tenyerem
üres kagylóhéját látom
életvonal
kockás kosztüm
egymásba tűnik át
krizantém kontúrjává írja
pillám alatt az intarziát.
(1998.)
MÚLTUNK VADGALAMBJAI
A percek peregnek
és évekké lesznek
múltunk vadgalambjai
a tenyeremből esznek
már.
A tél derét érzik
egyikük sem fészkel
utánad pislognak
te vissza se nézel
rám.
(1998.)
KIÁLTOK ÉRTED
Nappalom átok,
éjjelem alig,
ődöngök, mint kivert farkas,
kiáltok érted,
szűkölök hajnalig,
hogy magadhoz engedj,
hogy meghallgass.
(1999.
RAGASZKODÁSOM MÉHFULLÁNKJA
Nem ígérted, én hittem csak,
hogy ragaszkodásom méhfullánkját
örökre a húsodban viseled majd.
Kiszakítottál magadból kíméletlenül,
én pedig, végzetesen csonka,
megpróbálok életben maradni.
(2000.)
KARÁCSONYI AJÁNDÉK
Szemem párás függönyén
csillogó rácson át
kettőződik a gyertyaláng
ez már a harmadik karácsony
karcosan préseli magát
torkomon
a mennyből az angyal
és a masnis ajándékok közt
alul
a fenyőfa talpánál
a hiányod lapul.
(2001.)
ÉRSEKKERT
Látnád, ha erre járnál,
az Érsekkertben minden a régi.
Csak a szökőkút új,
pont odaillik,
szép és csobog,
és ez egy ilyen kúttól helyénvaló dolog.
Régen nem akarom,
mégis rád gondolok.
(2001.)
EGYSZERCSAK...
Százszor nyitottam a levélszekrényt hiába,
a semmi-nézésbe szemem belefárad,
a telefonom ezer éve hallgat,
fülem eltompul a némaságban .
Félek, egyszercsak jöhet már az írás,
és akkor a mobil-pittyet sem hallom,
és akár farkast is kiálthatsz...
(2002.)
ÉN SZÓLTAM.
Én szóltam.
Sajnálom,
te maradtál szótlan...
(2002.)